Guangxi tartománybeli hadsereg / Guangxi Army (1937-1945)

 

HUN: Egészen a Marco Polo hídnál történt csatározásig Guangxi tartomány vajmi kevéssé volt érintett a japánok elleni küzdelemben. A tényleges harcok Guangxiban csak 1939-ben kezdődtek meg, de ez addig nem akadályozta meg Guangxi tartományt abban, hogy más régiókban is hozzájáruljon a nemzet háborús erőfeszítéseihez. A Kínában mozgósított és bevetett több millió katona közül csak Guangxi körülbelül 900.000-et adott, akik közül sokan hivatásos milicisták voltak. 1939 novemberében a japán hadsereg partra szállt Guangxi déli részén (Battle of South Guangxi - 桂南会战, az első nagy hadjárat), elfoglalta Nanningot, és elvágta Chongqinget a déli parttól. A kínaiak több nagy offenzívát is indítottak, amelyek jelentősen növelték a harcokban elesett japán katonák számát. A konfliktusok többsége a Kunlun-hágóért folytatott harcokban zajlott (ide vágó blogbejegyzés: https://ghostdivision74h.blogspot.com/2021/04/a-kunlun-hagoi-csata.html). A Vietnámban indított expedíció 1940 szeptemberében bekövetkezett sikere révén a japánok sikerrel vágták el Kínát Indokínától, ez arra kényszerítette Chongqinget, hogy a Burmai Úton és a Humpon keresztül szerezze be a szövetségesek ellátmányát. Guangxi tartományban ekkor már heves harcok dúltak, és ez a tartomány szenvedte el a dél-kínai harcok legnagyobb megtorlásait. A kínai védők heves ellenállása miatt büntetésként a japánok számtalan háborús bűncselekményt követtek el a régióban, mint például a 1943-as guangxi-i mészárlás, amely legalább 10.000 ember halálát okozta, valamint sok kisebb mértékű vérengzést is.

ENG: Until the battle at Marco Polo Bridge, Guangxi Province had been largely unaffected by the war against Japan. Actual fighting in Guangxi did not begin until 1939, but this did not prevent Guangxi Province from contributing to the nation's war effort in other regions. Of the millions of soldiers mobilized and deployed in China, Guangxi contributed approximately 900,000, many of whom were professional militiamen. In November 1939, the Japanese army landed in southern Guangxi (Battle of South Guangxi - 桂南会战, the first major campaign), captured Nanning, and cut off Chongqing from the south coast. The Chinese launched several major offensives, which significantly increased the number of Japanese soldiers killed in action. Most of the conflicts took place in the battles for the Kunlun Pass (relevant blog post: https://ghostdivision74h.blogspot.com/2021/04/a-kunlun-hagoi-csata.html). The success of the expedition launched in Vietnam in September 1940 enabled the Japanese to cut China off from Indochina, forcing Chongqing to obtain supplies for its allies via the Burma Road and the Hump. Fierce fighting was already raging in Guangxi Province, which suffered the worst reprisals of the South China campaign. In response to fierce resistance from Chinese defenders, the Japanese committed numerous war crimes in the region, such as the 1943 Guangxi massacre, which killed at least 10,000 people, as well as many smaller-scale massacres.

HUN: Ahogy a háború az 1940-es évekbe lépett, a Japán Császári Hadsereg teljesen kivonult Guangxiból (kivéve néhány part menti enklávét), hogy megerősítse az indokínai helyőrségeket a későbbi délnyugat-kínai műveletekhez. Guangxi csak az Ichi-Go hadművelet során látott újra intenzív harcokat. Az Ichi-Go hadművelet során a japánok megsemmisítették Guangxi tartomány számos repülőterét, megtorlásul a Kínából indított légitámadásokért. A második világháború utolsó napjaiban Guangxit a kínaiak visszahódították a második Guangxi-hadjárat során. A második Guangxi-hadjárat (kínaiul: 桂柳反攻作戰) egy három fronton zajló kínai ellentámadás volt, amelynek célja az utolsó jelentős japán erődítmény visszahódítása volt Guangxi tartományban, Dél-Kínában, 1945 áprilisától augusztusáig. A hadjárat sikeres volt, és már tervek készültek a Shanghai környékén és a keleti partvidéken szétszóródott japán csapatok felszámolására is, amikor a szovjetek megszállták Mandzsúriát, az amerikaiak pedig atombombát dobtak Hirosimára és Nagaszakira, ami Japán kapitulációjához vezetett és véget vetett a nyolc évig tartó második kínai–japán háborúnak.

A második világháború után Li Zongren (Guangxi tartomány parancsnoka) újjáépítési tervet hirdetett, mivel a tartomány nagy részét a háború elején és végén zajló kaotikus harcok pusztították el.

ENG: As the war entered the 1940's, the Imperial Japanese Army withdrew completely from Guangxi (except for a few coastal enclaves) to reinforce garrisons in Indochina for later operations in southwestern China. Guangxi only saw intense fighting again during Operation Ichi-Go. During Operation Ichi-Go, the Japanese destroyed many airfields in Guangxi province in retaliation for air attacks launched from China. In the final days of World War II, Guangxi was recaptured by the Chinese during the Second Guangxi Campaign. The Second Guangxi Campaign (Chinese: 桂柳反攻作戰) was a Chinese counteroffensive on three fronts, aimed at recapturing the last significant Japanese stronghold in Guangxi Province, southern China, from April to August 1945. The campaign was successful, and plans were already being made to eliminate Japanese troops scattered around Shanghai and the east coast when the Soviets occupied Manchuria and the Americans dropped atomic bombs on Hiroshima and Nagasaki, leading to Japan's surrender and ending the eight-year Second Sino-Japanese War.

After World War II, Li Zongren (commander of Guangxi Province) announced a reconstruction plan, as much of the province had been destroyed by chaotic fighting at the beginning and end of the war.

Előörs / Vanguard

 

Új 11. Hadosztály / New 11th Division

 

N11D sebesültek/N11D combat casualties

A képen látható hordágyak fából és erős vászonból készültek. 1938 június 6.-án alakult meg Yunnanban az 58. Hadseregcsoport, amely a Yunnan-i hadsereg és a helyi Nemzeti Milícia hat ezredéből került felállításra, és az alábbi hadosztályokat tartalmazta:

- Új 10. Hadosztály
- Új 11. Hadosztály
- Új 12. Hadosztály

Habár másodvonalbeli alakulat voltak, az 58. Hadseregcsoport számtalan ütközetben bizonyította rátermettségét: résztvettek Changsa 2. illetve 3. csatájában is, de végigverekedték Changde ostromát is 1943-ban. 1939 márciusában Nanchangban kerültek bevetésre és résztvettek a Zheijang-Jiangxi hadjáratban majd 1944-ben a Changheng-i (másik nevén Hunan-i) hadjáratban is. 1945-ben az Anfu megyei harcokból vették ki a részüket (Jiangxitól északra). Érdemes megemlíteni, hogy a 11-esek fő feladata a Repülő Tigrisek (趙蘭) által használt repülőterek biztosítása volt, viszont másodvonalbeli alakulatként soha nem kaptak a jó minőségű amerikai fegyverekből. Általában a leharcolt Hanyang 88-as puskákkal és az akkortájt Kínában használatos géppuskákkal harcoltak. Ha valaki azt hinné, hogy másodvonalbeli alakulatként ők biztonságban voltak, az téved: a japánok többször is kemény támadásokat intéztek ezen repterek ellen, ám azok sosem kerültek a kezükre.

A Repülő Tigrisek légi felderítési térképei

Lu Daoyuan, az 58. Hadosztály parancsnoka

A háború után az 58. Hadseregcsoportot átnevezték és újraszervezték 58. Hadosztály néven, majd a Xuzhou Bandit Supression Headquarters-be helyezték át. Ez a parancsnokság felelt amúgy a keleti régiók kommunistamentesítéséért. A polgárháborúban 1945 után főként Anhuiban, Shangdongban és Henanban harcoltak, ezutóbbi tartományban a Hengbao hadjáratban súlyos veszteségeket könyvelhettek el, olyannyira, hogy végül Henanból Guangxiba kényszerültek visszavonulni, 1949 decemberében itt semmisült meg a teljes hadosztály a zseniális kommunista stratéga, Lin Biao 4. Hadserege által.

Pár tucatnyian végül sikeresen elmenekültek Yunnanba, majd csatlakoztak a Burmában ragadt köztársasági csapatokhoz 1950 után. A hadosztályparancsnok, Duan Xiwen is sikeresen el tudott menekülni, végül egy ideig Hongkongban élt, majd később csatlakozott a Yunnan-i Antikommunista Nemzeti Hadsereghez Burmában. 1968-ban Thaiföldi állampolgár lett, itt is hunyt el 1980 június 18.-án Bangkokban.

Duan Xiwen hadosztályparancsnok

Rajtaütés Pekingnél/ Ambush at Beijing

 

HUN: Japán rajtaütés eredménye: kiiktatott teherautó és a kínai 29. Hadsereg katonái, amint épp visszavonultak Pekingből. 1937 július 15. Fotó: Walter Bosshard

ENG: Japanese attack on the Chinese troops during their retreat from Beijing, a destroyed Chinese army vehicles and dead soldiers of the 29th Army on the road to Nanyuan - 15.07.1937 - Photographer: Walter Bosshard

A Kínai Népköztársaság megalakulása

 

1949. október 1.

    1949. október 1-jén Mao Ze-dong kínai kommunista vezető kikiáltotta a Kínai Népköztársaság (KNK) megalakulását. Ez a nap vetett véget (habár csak formálisan, mivel a déli-délnyugati és végül a nyugati részeken található ellenállási gócokat 1958 októberéig (!!!) nem sikerült felszámolni) a Kínai Kommunista Párt (KKP) és a Nacionalista Párt, vagyis a Kuomintang (KMT) közötti költséges, teljes körű polgárháborúnak, amely közvetlenül a második világháborút követően tört ki, és amelyet az 1920-as évek óta a két fél közötti időszakos konfliktusok előztek meg. A Kínai Népköztársaság megalakulása egyben lezárta a Kínában az 1911-es kínai forradalom által megkezdett hosszú kormányzati felfordulás folyamatát. A kínai szárazföld 1949-es „bukása” azt eredményezte, hogy az Egyesült Államok évtizedekre felfüggesztette a diplomáciai kapcsolatokat a Kínai Népköztársasággal.

Grafikonon a kínai polgárháború 2. fázisa és annak vége

A japánok kapitulációja előkészítette a terepet a polgárháború újjáéledéséhez Kínában. Bár csak névlegesen volt demokratikus, Chiang Kai-shek nacionalista kormánya továbbra is élvezte az Egyesült Államok támogatását, egyrészt mint korábbi háborús szövetséges, másrészt mint az egyetlen lehetőség Kína kommunista uralmának megakadályozására. Az amerikai erők több tízezer nacionalista kínai katonát szállítottak repülővel a japánok által ellenőrzött területekre, és engedélyt kaptak rá, hogy elfogadják a japán kapitulációt. A Szovjetunió eközben megszállta Mandzsúriát, és csak akkor vonult ki onnan, amikor a kínai kommunista erők már mind a helyükön voltak, hogy igényt tarthassanak erre a területre.

Mao Ze-dong és Chiang Kai-shek

1945-ben a nacionalista és a kommunista párt vezetői, Chiang Kai-shek és Mao Ze-dong találkoztak, hogy tárgyalásokat folytassanak egy háború utáni közös kormány megalakításáról. Mindketten egyetértettek a demokrácia, az egységes hadsereg és a kínai politikai pártok egyenlőségének fontosságában, ez azonban csak a felszín volt. SZERK: A nyilvánosság háta mögött mind Chiang és mind Mao elkerülhetetlennek tartották a polgárháború kitörését, és mindketten kizárólag a saját maguk alkotta rendszerrel és kormányzattal tudták csak elképzelni Kína jövőjét. Akit bővebben érdekel a téma, ajánlom az alábbi remek könyvet, könnyű angol fogalmazással, sok képpel és rengeteg értékes információval:

https://ghostdivision74h.blogspot.com/2023/11/philip-jowett-chiang-kai-shek-versus.html

A fegyverszünet rendkívül ingatag volt, és hiába próbált George Marshall amerikai tábornok többször is közvetíteni, 1946-ra a két fél között már totális háború dúlt, az évek óta fennálló bizalmatlanság meghiúsította a koalíciós kormány megalakítására irányuló erőfeszítéseket.

1946-ban a Sipingért folytatott ostrom, amely katasztrófális vereséggel
végződött a nacionalisták számára

    Ahogy a polgárháború 1947 és 1949 között egyre erősödött, a kommunisták végső győzelme egyre valószínűbbnek tűnt. Bár a kommunisták a második világháború után nem tartottak birtokukban egyetlen nagyobb várost sem, erős alulról jövő támogatással, a szovjet kiképzőknek köszönhetően kiváló szervezeti struktúrával és morállal, valamint a mandzsúriai japán készletekből lefoglalt nagy fegyverkészletekkel rendelkeztek (nem beszélve a folyamatosan elfoglalt nacionalista raktárakról, amelyekből aztán dőlt a minőségi felszerelés és fegyverzet). A korrupció és a rossz gazdálkodás évei aláásták a nacionalista kormány népszerűségét. 1947 elején a Köztársaság kormánya már szemezett a Fujian tartomány partjainál fekvő Taiwan szigetével, mint lehetséges visszavonulási ponttal.
    Bár a Truman-kormányzat tisztviselői nem voltak meggyőződve arról, hogy az Egyesült Államok számára stratégiai jelentőséggel bír a nacionalista Kínával való kapcsolatok fenntartása, az amerikai kormányban senki sem akarta, hogy Kína kommunizmus általi „elvesztésének” elősegítésével vádolják. A katonai és pénzügyi segélyezés továbbra is ment a vergődő nacionalista vezetésnek, bár nem azon a szinten, amit Chiang Kai-shek szeretett volna. 1949 októberében, a főbb katonai győzelmek sorozata után Mao Ze-dong kihirdette a Kínai Népköztársaság megalakulását; Chiang és csapatai Taiwanra vonultak vissza, hogy átcsoportosítsák erőiket és megtervezzék a szárazföld visszafoglalására irányuló további terveket, ebből azonban nem lett semmi (volt, hogy amerikai közbelépésnek köszönhetően nem).

Taiwan szigetére visszavonuló köztársasági katonák 

    A Kínai Népköztársaság és az Egyesült Államok közös nevezőre jutását az új kínai állam megalakulását követően mind a belpolitika, mind a globális feszültségek akadályozták. 1949 augusztusában a Truman-kormányzat közzétette a „Kínai Fehér Könyvet”, amely kifejtette az Egyesült Államok Kínával kapcsolatos korábbi politikáját, amely azon az elméleten alapult, hogy csak a köztársasági kínai erők határozhatják meg polgárháborújuk kimenetelét. Truman legnagyobb szerencsétlenségére ez a lépés sem védte meg kormányát attól a vádtól, hogy „elveszítette” Kínát.
    
    A forradalom befejezetlensége (amely egy megtört és száműzött, de még mindig hangos nacionalista kormányt és hadsereget hagyott Taiwanon) pedig csak fokozta az amerikai antikommunisták körében azt az érzést, hogy a harc kimenetele még megfordítható. A koreai háború kitörése, amely a KNK-t és az Egyesült Államokat egy nemzetközi konfliktus ellentétes oldalára állította, véget vetett minden lehetőségnek a KNK és az Egyesült Államok közötti megegyezésre. Truman azon törekvése, hogy megakadályozza a koreai konfliktus délre való átterjedését, a Taiwanon lévő Chiang Kai-shek-kormány védelmére irányuló amerikai politikához vezetett.

Az 1949-es kínai forradalom után több mint húsz éven át kevés kapcsolat, korlátozott kereskedelem és diplomáciai kapcsolat volt a két ország között. Az 1970-es évekig az Egyesült Államok továbbra is a Taiwanon található Kínai Köztársaságot ismerte el Kína valódi kormányaként, és támogatta, hogy ez a kormány töltse be a kínai székhelyet az Egyesült Nemzetek Szervezetében.

A Kínai Népköztársaság kikiáltása

Felhasznált irodalom: https://history.state.gov/milestones/1945-1952/chinese-rev valamint Philip Jowett: Chiang Kai-shek versus Mao Ze-dong c. könyve

A 731-es egység / Unit 731

 

Az év maradékában már nem terveztem nagyobb témákba belemenni, apránként választok ki pár olyan dolgot, amely még nem került terítékre. A most következő cikk megírását egy 1988-ban készült hongkongi film megnézése ihlette, amelyet több országban is betiltottak a megjelenésekor, de Ausztráliában olyan mértékű haragot váltott ki, hogy a rendező még életveszélyes fenyegetéseket is kapott. Maga a film valós történéseken alapul, és a Kínában (Mandzsúria) japánok által megszállt területen tevékenykedő 731-es egység (más néven szerepel még 731-es Manshu Különítményként, Kamo Különítményként vagy Ishii Egységként) tevékenységét mutatja be. Nyomatékosan felhívnám rá a figyelmeteket, hogy egy szokásosnál keményebb téma érkezik, amelynek mind a története, mind a képi anyaga felkavarólag hathat az olvasóra, ha ezt nem bírod, NE OLVASD TOVÁBB!

A tábor telephelyének bejárata 1936-ban

Arról már korábban is volt szó, hogy a japánok előszeretettel követtek el atrocitásokat bármerre is jártak, kezdve Nankinggal 1937 végén. A bosszúhadjárat Kína más részein is folytatódott, olyan mértékben, hogy komolyan csodálkozom rajta, hogy ezt szinte semmilyen tananyagban nem tanítják, vagy ha igen, akkor sem kap a téma elég részletességet. 1937-ben a kínai Harbinban található 731-es egységet a japán kormány teljesen törvényes szándékkal hozta létre. A 731-es egységet egy ügynökségnek szánták, amelynek mozgatórúgója az általános közegészségügy előremozdítása volt, és amelyben olyan kutatásokat kívántak végezni, amelyek a japán katonák javát szolgálják. A cél az volt, hogy a japán katonák több tudással legyenek felvértezve az emberi szervezet tűréshatárait illetően, pl. hogy miként képesek jobban ellenállni az éhségnek és a szomjúságnak vagy miként képesek leküzdeni egyes betegségeket. A korai kísérleteket még önkénteseken végezték, akik aláírták a beleegyező nyilatkozatot, ezzel engedélyt adva a személyzetnek a kísérletekre, azonban háború fokozódásával és előrehaladtával ezek a módszerek és célok szépen lassan valami egészen mássá alakultak át.

A 731-es egység épülete. A két börtön a főépület közepén, rejtve
helyezkedett el, így a légifelvételekről sem látszódott.

Habár az 1925-ös genfi egyezmény szigorúan tiltotta a biológiai és vegyi fegyverek hadviselésben való alkalmazását, a japánok mégis fel akartak készülni az ilyen típusú hadviselésre. Mivel az ilyen típusú kísérletekben a legtöbb józan ésszel megáldott ember természetesen nem venne részt önként, a japánok úgy döntöttek, hogy hadifoglyokat használnak majd kísérleti alanyként. A 731-es egység áldozatai elsősorban kínaiak és oroszok voltak, de nem hagyták ki a mongolokat és koreaiakat sem.

Shiro-ishii altábornagy

A 731-es egység vezetője Shiro Ishii altábornagy volt, és ez az egység volt a felelős a japán fegyveres erők által elkövetett leghírhedtebb háborús bűnök elkövetésében. Rutinszerűen végeztek kísérleteket olyan embereken, akiket dehumanizáltak és belsőleg "rönknek" neveztek. A kísérletek között szerepeltek betegséginjekciók (tesztelték, hogy a különböző betegségekkel megfertőzött alanyok szervezete hogyan reagál a kórokozókra, hogy ezekből is új, mesterséges betegségeket hozhassanak létre...), ellenőrzött kiszárítás, biológiai fegyverek tesztelése, hiperbarikus nyomáskamrában végzett kísérletek, élveboncolás, szervkivétel, amputálás és szabványos fegyverek tesztelése. Az áldozatok között nemcsak elrabolt férfiak, nők (köztük terhes nők) és gyermekek voltak, hanem a táboron belül a személyzet által elkövetett szisztematikus nemi erőszak következtében született csecsemők is. A 731-es egység emellett biológiai fegyvereket állított elő, amelyeket Kína japán erők által nem megszállt területein használtak, beleértve kínai városokat és településeket, vízforrásokat és mezőket. A becslések szerint a 731-es egység és a hozzá kapcsolódó programok által elpusztítottak száma akár félmillió emberre is rúghat, és a rabok közül senki sem maradt életben. A második világháború utolsó pillanataiban a táborban tartózkodó összes foglyot megölték, hogy eltitkolják a bizonyítékokat.

KÍSÉRLETEK:

Volt egy különleges itteni japán projekt, amelynek kódneve Maruta volt, és ebben szintén embereket használtak a kísérletekhez. A kísérleti alanyokat a környező lakosság tagjaiból gyűjtötték össze, és néha eufemisztikusan "rönköknek" (丸まる太た, maruta) nevezték őket, olyan szövegkörnyezetekben, mint "Hány rönk esett?". Ez a kifejezés a személyzet tréfájából származik, mivel a helyi hatóságoknak adott hivatalos fedősztori szerint a létesítmény egy fűrészüzemként működött. A Japán Császári Hadsereg 731-es egységében dolgozó, egyenruhás civil alkalmazottja szerint a projektet belsőleg "Holzklotz"-nak hívták, ami németül rönköt jelent. Egy további párhuzamban az "feláldozott" alanyok holttestét égetéssel ártalmatlanították. A 731-es egység kutatói néhány eredményüket lektorált folyóiratokban is közzétették, úgy írva, mintha a kutatásokat nem emberi főemlősökön, úgynevezett "mandzsúriai majmokon" vagy "hosszúfarkú majmokon" végezték volna.

A kazánház épületének romjai (Xinhua/Wang Kai)

Sheldon H. Harris amerikai történész szerint:
"A Togó Egység kegyetlen taktikákat alkalmazott annak érdekében, hogy válogatott testszervekből származó mintákat szerezzen. Ha Ishii vagy valamelyik munkatársa az emberi agyat akarta kutatni, akkor utasították az őröket, hogy keressenek nekik egy használható mintát. Egy foglyot kivettek a cellájából,  az őrök pedig lefogták amíg egy másik őr egy fejszével szétverte az áldozat fejét. Az agyát kivették a patológusnak, majd a testet a krematóriumba szállították a szokásos ártalmatlanításra"

Nakagawa Yonezo, az Oszakai Egyetem professor emeritusa a háború alatt a Kiotói Egyetemen tanult. Míg ott volt, volt alkalma megnéznie a 731-es egység emberkísérleteiről és kivégzéseiről készült felvételeket. Később így vallott a kísérletezők játékosságáról:

"A kísérletek némelyikének abszolút de semmi köze nem volt a baktériumellenes hadviselés vagy az orvostudomány továbbfejlesztéséhez. Létezik olyan dolog, amit szakmai kíváncsiságnak hívunk: "Mi történne, ha ezt és ezt csinálnánk?". Milyen orvosi célt szolgált a lefejezések elvégzése és tanulmányozása? Az égegyadta világon semmit. Ez csak egy játék volt. A hivatásos emberek is szeretnek játszani."

Fotó: chinadaily.com.cn

A foglyoknak nem egyszer oltásnak álcázott betegségeket adtak be, hogy tanulmányozzák azok hatásait. A kezeletlen nemi betegségek hatásainak tanulmányozására férfi és női foglyokat szándékosan megfertőzték szifilisszel és kankóval/tripperrel, majd hosszasan tanulmányozták őket. A foglyokat rendszeresen ki voltak téve az őrök kegyetlenkedéseinek is, a nemi erőszak is mindennaposnak minősült. Dacára annak, hogy főként kínaiakon kísérleteztek, a 731-es egység tagjai sem élveztek mentességet az esetleges kísérletek alól.....

Fotó: chinadaily.com.cn

ÉLVEBONCOLÁS:

Az élveboncolás élőlényeken való kísérletezés vagy tudományos kutatás céljából végzett műtétek gyakorlata. A 731-es egységben altatás nélkül végeztek viviszekciót az élő testrendszerek működésének tanulmányozása céljából. Több ezer áldozaton végezték el, főként kínai kommunista foglyokon, valamint gyermekeken és idős parasztokon. Megfertőzték őket olyan betegségekkel, mint a kolera és a pestis, majd haláluk előtt eltávolították a szerveiket vizsgálat céljából, hogy a betegség hatásait a halál utáni bomlás nélkül tanulmányozhassák. Miután a kísérleteknek alávetett test elhasználódott és teljesen kimerült, az alanyokat általában agyonlőtték vagy halálos injekcióval megölték.

Fotók: Xinhua

A hadifogolytáborokba internált férfiak, nők, gyermekek és csecsemők ezreit vetették alá élveboncolásnak, amelyet gyakran érzéstelenítés nélkül végeztek, és általában halálos kimenetelű volt. Egy videóinterjúban a 731-es egység egykori tagja, Okawa Fukumatsu elismerte, hogy élveboncolt egy terhes nőt. A foglyokon különböző betegségekkel való fertőzés után végeztek élveboncolást: a kutatók invazív műtéteket végeztek rabokon, szerveket távolítottak el, hogy tanulmányozzák a betegségek az emberi szervezetre gyakorolt hatásait. A foglyok végtagjait rendszeresen amputálták a vérveszteség hatásainak tanulmányozása érdekében. Az eltávolított végtagokat néha visszaillesztették az áldozatok testének másik oldalára, de olyan is előfordult, hogy néhány fogoly gyomrát sebészi úton távolították el, és a nyelőcsövüket visszavarrták a beleikhez, míg másokból szervrészeket, például az agyat, a tüdőt és a májat távolítottak el. Ken Yuasa, a Japán Császári Hadsereg sebésze szerint az emberi alanyokon végzett élveboncolás gyakorlása a 731-es egységen kívül is széles körben elterjedt volt, becslése szerint legalább 1000 japán személy vett részt a gyakorlatban a kínai szárazföldön. Yuasa azt mondta, hogy amikor foglyokon végzett élveboncolást, az "inkább a gyakorlat, mint a kutatás céljából" történt, és hogy az ilyen gyakorlatok "rutinszerűek" voltak a háború alatt Kínában állomásozó japán orvosok körében. 

A New York Times interjút készített a 731-es egység egykori tagjával. A névtelenséghez ragaszkodó egykori japán egészségügyi asszisztens elmesélte első tapasztalatait egy élő ember élveboncolásáról, akit szándékosan megfertőztek pestissel, hogy "pestisbombákat" fejlesszenek ki a háború minél hamarabbi megnyerése érdekében:

"Az a fickó tudta, hogy számára mindennek vége, ezért nem ellenkezett, amikor bevezették a szobába és lekötözték, de amikor felkaptam a szikét, akkor kezdett el velőtrázóan sikoltozni. Felvágtam a mellkasától a gyomráig, és szörnyen sikoltozott, az arca pedig teljesen kifordult a kíntól. Elképzelhetetlen hangokat adott ki, olyan szörnyen sikoltozott, de aztán végül abbahagyta. A sebészeknek ez csak egy napi munka volt, de bennem nagy nyomot hagyott, mert ez volt az első alkalom."

Más források említést tesznek róla, hogy egy idő után az egységben bevett gyakorlat volt, hogy a sebészek az élveboncolás megkezdése előtt rongyot (vagy orvosi gézt) tömtek a foglyok szájába, hogy ezzel elnyomják az esetleges sikolyokat.

FEGYVERTESZTEK:

A különböző távolságokra és különböző pozíciókban elhelyezett gránátok tesztelésére is emberi célpontokat használtak. Teszteltek még rajtuk ezen kívül lángszórókat fedett és fedetlen bőrön is, miközben az áldozatokat karókhoz kötözték, és célpontként használták őket kórokozókat kibocsátó bombák, vegyi fegyverek, különböző mennyiségű szilánkot tartalmazó repeszbombák, robbanóbombák, valamint szuronyok és kések teszteléséhez. A 731-es egység ezen kívül szuronyokat, kardokat és késeket is tesztelt a rabokon, de gázkamrákat is felállítottak, hogy hólyaggázzal valamint ideggázzal teszteljék az alanyokat. Tanulmányozták a röntgensugárnak hosszú ideig kitett testeket is, amely tesztalanyok ezreit sterilizálta és ölte meg rövid időn belül. 

Fotó: Associated Press/LIFE magazin

"Annak érdekében, hogy meghatározhassák a japán katonák által a harctéren elszenvedett különböző fokú srapnell-sérülések legjobb kezelési módjait, a kínai foglyokat közvetlen bombatámadásoknak tették ki. Védtelenül fadeszkákra szíjazták őket, amelyeket növekvő távolságban a földbe szúrtak egy bomba körül, amelyet aztán felrobbantottak. A legtöbbjüket megműtötték, a többieknek boncolást végeztek.

- 731-es egység, Rémálom Mandzsúriában - "

VEGYIFEGYVEREK:

A 731-es és a hozzá tartozó egységek (többek között az 1644-es és a 100-as egység) a második világháború során tevékenye résztvettek a járványokat előidéző biológiai fegyverek kutatásában, fejlesztésében és kísérleti alkalmazásában a kínai lakosság (katonai és polgári) elleni támadások során. A 731-es és az 1644-es egység laboratóriumaiban tenyésztett, pestissel fertőzött bolhákat alacsonyan repülő repülő repülőgépekkel terjesztették el kínai városok, köztük a tengerparton fekvő Ningbo és a Hunan tartománybeli Changde felett 1940-ben és 1941-ben (lásd a Changde ostromáról készült cikkemet: https://ghostdivision74h.blogspot.com/2022/04/changde-ostromabattle-at-changde.html). 1940-ben és 1941-ben ezek a hadműveletek több tízezer embert öltek meg a mesterségesen generált bubópestisjárványokkal. Egy nankingi expedíció során tífusz- és paratífuszbaktériumokat szórtak a város kútjaiba, mocsaraiba és házaiba, valamint a helyieknek osztogatott harapnivalókba. Röviddel ezután járványok törtek ki, számos japán kutató örömére, akik ebből arra a következtetésre jutottak, hogy a paratífusz messze "a leghatékonyabb" a kórokozók közül.

A japánok legalább 12 nagyszabású biológiai fegyvertesztet hajtottak végre, és legalább 11 kínai várost támadtak meg biológiai anyagokkal. Egy 1941-es Csangde elleni támadás a jelentések szerint az ott ledobott kolera-bombák mintegy  10. 000 embert fertőztek meg és 1700 halálos áldozatot szedtek a rosszul felkészült japán csapatok köreiben. 1941-ben japán kutatók bubópestissel, kolerával, himlővel, botulizmussal és más betegségekkel végzett kísérleteket foglyokon, majd később ezek a kutatások vezettek a lombtalanító bacilusbomba és a bubópestis terjesztésére használt bolhabomba kifejlesztéséhez is. 1938-ban Ishii által javasolt ötlet alapján néhány ilyen bombát porcelánhéjjal terveztek meg, hogy a kilőtt/ledobott bombák menetközben ne hevüljenek túl, ezek ugyanis jelentősen rontották a ledobott bomba hatékonyságát (útközben a hevülésnek köszönhetően a kórokozók jórésze meghalt a más héjjal rendelkező lövedékekben).

A biológiai támadásokról szóló számos beszámoló nyomására Csang Kaj-sek 1941 novemberében a hadsereg és külföldi egészségügyi személyzetből álló küldöttséget indított a bizonyítékok dokumentálására és az érintettek kezelésére. A következő évben széles körben hozzáférhetővé tettek egy jelentést a pestissel fertőzött bolhák japán felhasználásáról Csangdéban, de a szövetséges hatalmak magasról tettek rá és nem foglalkoztak vele, egészen addig a pillanatig, amíg Franklin D. Roosevelt 1943-ban nyilvános figyelmeztetést nem adott ki, amelyben elítélte a támadásokat.

1944 decemberében a japán haditengerészet megvizsgálta az Egyesült Államok városainak biológiai fegyverekkel való megtámadásának lehetőségét is, amely a PX-művelet vagy az Éjszakai Cseresznyevirágok hadművelet néven vált ismertté. A támadás terve szerint tengeralattjáró repülőgép-hordozókról indított Seiran repülőgépeket vetettek volna be az Egyesült Államok nyugati partvidéke - pontosabban San Diego, Los Angeles és San Francisco városai - ellen. A repülőgépek bubópestist, kolerát, tífuszt, dengu-lázat és más kórokozókat terjesztettek volna a lakosság ellen biológiai terrortámadás keretében. A tengeralattjárók legénysége megfertőzte volna magát, és öngyilkos küldetés keretében a partra menekült volna. 1945. március 26-án véglegesítették is a PX hadművelet tervezését, de nem sokkal később Yoshijirō Umezu vezérkari főnök erős ellenállása miatt ezt végleg félretették. Umezu később így magyarázta döntését: "Ha bakteriológiai hadviselésre kerül sor, az jóval túlnő majd a Japán és Amerika közötti háború keretein kívülre, és az emberiség baktériumok elleni soha véget nem érő csatájában teljesedik ki. Japán ki fogja érdemelni a világ gyűlöletét."

EGYÉB KÍSÉRLETEK:

Más kísérletek során az alanyoktól megvonták az ételt és a vizet, hogy meghatározzák a halálukig eltelt időt, valamint:

- alacsony nyomású kamrákba helyezték őket, amíg a szemük ki nem pattant a szemüregükből

- kísérleteket végeztek a hőmérséklet, az égési sérülések és az emberi túlélés közötti kapcsolat meghatározására

- fejjel lefelé lógatták az alanyokat, amíg meg nem haltak

- nehéz tárgyakkal összezúzták őket

- áramütéssel megölték őket

- forró ventilátorokkal kiszárították a foglyokat

- centrifugákba helyezték őket és halálukig pörgették

- állati vért, különösen lóvért fecskendeztek beléjük

- különböző vegyi fegyvereknek vetették alá őket a gázkamrákban

- tengervizet fecskendeztek beléjük és élve elégették vagy eltemették őket.

A vegyi anyagokon kívül számos különböző méreganyag tulajdonságait is vizsgálta az egység. Hogy csak néhányat említsek, a foglyokat tetrodotoxinnal (gömbhal- vagy fugu-méreg), heroinnal, koreai bindfűvel, baktállal és ricin-magvakkal (ricin) fertőzték meg. A 731-es egység egykori élveboncolója, Okawa Fukumatsu szerint hatalmas mennyiségű vért vettek le néhány fogolyból, hogy tanulmányozzák a vérveszteség hatásait. Egy esetben legalább fél liter vért vettek le két-három napos időközönként.

FAGYÁSI SÉRÜLÉSEK:

Hisato Yoshimura hadimérnök úgy végzett kísérleteket, hogy foglyokat vitt ki a szabadba, különböző végtagokat különböző hőmérsékletű vízbe mártott, és hagyta, hogy az áldozat végtagja megfagyjon. Miután az adott testrész megfagyott, Yoshimura egy rövid bottal megütötte az érintett végtagokat, "olyan hangot adva ki, mint amit egy deszka ad, amikor megütik." Ezután a jeget levágták az adott területről, és az érintett területet különböző kezeléseknek vetették alá, például vízbe öntve, tűz hőjének kitéve, stb.

A fagysérülésekkel foglalkozó labor épületének maradványa 2014-ben
Fotó: Xinhua

Az egység tagjai "tudományos ördögként" és "hidegvérű vadállatként" emlegették Yoshimurát, mert szigorúan végezte a munkáját. Naoji Uezono, a 731-es egység tagja egy 1980-as évekbeli interjúban leírta azt a szörnyű jelenetet, amikor Yoshimura "két meztelen férfit egy -40-50 fokos területre helyezett, és a kutatók az egész folyamatot addig filmezték, amíg az alanyok meg nem haltak, olyan kínokat szenvedve el, hogy egymás húsába vájták a körmeiket." Yoshimura lelkiismeret-furdalásának hiánya nyilvánvaló volt egy 1950-ben a Journal Of Japanese Physiology számára írt cikkében, amelyben elismerte, hogy 20 gyermeket és egy háromnapos csecsemőt használt fel olyan kísérletekben, amelyek során nulla Celsius-fokos jégnek és sós víznek tették ki őket. Bár ez a cikk kritikát váltott ki, Yoshimura tagadta minden bűnösségét, amikor a Mainichi Shimbun riportere megkereste. Yoshimura kifejlesztett egy "fagyási ellenállási indexet", amely a fagyos vízbe merülés után 5-30 perccel mért átlaghőmérsékleten, a merülés utáni első emelkedés hőmérsékletén és a merülés utáni első hőmérséklet-emelkedésig eltelt időn alapul. Ezután több különálló kísérletben meghatározták, hogy ezek a paraméterek hogyan függenek attól, hogy az áldozat testrészét a nap melyik szakában merítették fagyos vízbe, milyen volt a környező hőmérséklet és páratartalom a merítés alatt, hogyan kezelték az áldozatot a merítés előtt ("egy éjszakán át tartó ébrenlét után", "24 órás éhezés után", "48 órás éhezés után", "közvetlenül nehéz étkezés után", "közvetlenül meleg étkezés után", "közvetlenül izommunka után", "közvetlenül hideg fürdő után", "közvetlenül meleg fürdő után"), hogy milyen típusú táplálékot kapott az áldozat a merüléseket megelőző öt napban a táplálékkal bevitt tápanyagok tekintetében ("magas fehérjetartalmú (állati eredetű)", "magas fehérjetartalmú (növényi eredetű)", "alacsony fehérjebevitel" és "normál étrend"), valamint a sóbevitel (45 g NaCl naponta, 15 g NaCl naponta, só nélkül).

KÉNYSZERÍTETT TERHESSÉG:

A női foglyokat rendszeresen kényszerítették arra, hogy teherbe essenek a kísérletekben való felhasználásuk érdekében. A kínzások indokaként a betegségeket, különösen a szifilisz vertikális (anyáról gyermekre történő) átvitelének feltételezett lehetőségét jelölték meg, ahol magzat túlélése és az anya nemi szerveinek károsodása volt az érdeklődés tárgya. Bár "nagyszámú csecsemő született a fogságban", a 731-es egység egyetlen túlélőjéről sem érkezett beszámoló a későbbiekben, beleértve a gyermekeket is. A gyanú szerint a női foglyok gyermekeit születés után megölték vagy elvetették.

Szaporítószobák
Fotó: Xinhua/Wang Kai

Míg a férfi foglyokat gyakran használták egyetlen vizsgálatban, hogy a rajtuk végzett kísérletek eredményeit ne homályosítsák el más változók, nőket néha bakteriológiai vagy fiziológiai kísérletekben, szexuális kísérletekben és szexuális bűncselekmények áldozataiként használtak. Az őrként szolgáló egység egyik tagjának vallomása szemléletesen bemutatta ezt a valóságot:

"Az egyik korábbi kutató, akit megtaláltam, elmondta, hogy egy nap egy emberkísérletet tervezett, de még volt ideje ölni. Ezért ő és egy másik egységtag fogták a cellák kulcsait, és kinyitották az egyiket amelyben egy kínai nő volt. Az egység egyik tagja megerőszakolta a nőt; a másik tag fogta a kulcsokat, és kinyitott egy másik cellát. Ebben szintúgy egy kínai nő volt, akit egy fagyási kísérletben használtak fel. Több ujja hiányzott, a csontjai feketék voltak, és üszkösödött. A férfi már éppen meg akarta erőszakolni, amikor meglátta, hogy a nemi szerve gennyesedik, és genny szivárog a felszínre. Feladta az ötletet, elment és bezárta az ajtót, majd később folytatta a kísérleti munkáját."

SZÖKÉSI KÍSÉRLETEK:

Sajnos egyetlen sikeres szökési kísérletről szóló információ sem látott napvilágot. Habár szökési kísérletre akadtak példák, a 731-es egység foglyai számára a szökés teljességgel lehetetlen volt. Még ha sikerült is volna megszökniük a négyszögletű épületből (amely maga is egy megerősített, személyzettel teli épület volt), akkor is át kellett volna jutniuk a komplexumot körülvevő három méter magas téglafalon, majd át kellett volna jutniuk egy száraz árkon, amely a komplexum kerületén körbefutó elektromos dróttal volt telefuttatva.

A VÉG:

A telephely megsemmisítésének kezdete

1945-ben Hirosima és Nagasaki lebombázása után a szovjet hadsereg lerohanta Mandzsúriát, megsemmisítve a még ottmaradt japán egységeket, majd a japán császár hivatalosan is bemondta a kapitulációt a rádióban. A 731-es egységet feloszlatták, az ott tárolt dokumentumokat (13 év kutatási anyagát), a foglyokat és az épületek jórészét mind megsemmisítették. Az egység tagjai szép lassan visszaszivárogtak a civil életbe, mintha mi sem történt volna, sokuk szép karriert futott be háborítatlanul a saját területén. Sajnos hivatalos források is megerősítették már akkoriban is azt a tényt, hogy az amerikaiaknak a háború alatt nem csak tudomása volt a Harbinban működő 731-es egység telephelyéről és arról is, hogy mi folyik a falak között, hanem még támogatást is adtak a japánoknak. Annak érdekében, hogy a "kutatási anyagokra" (nevezzük inkább tudományos érdemeknek) később ők tehessék rá a kezüket, lehetőleg a szovjetek előtt, a 731-es egység egyetlen ismert tagja sem került bírósági eljárás alá, vagy lett meghurcolva. MacArthur tábornok mentességet biztosított az érintetteknek, cserébe a kísérleteik során gyűjtött információkért. Úgy vélte, hogy az ellenük indított perek akadályoznák, hogy az amerikaiak hozzájussanak a kísérletekből dokumentált orvosi információkhoz. Ennek ellenére az oroszok kezére is került a japán kutatókból pár, számszerint 12, közülök 11 1950 után visszatérhetett Japánba, a maradék egy fő a cellájában meghalt.

A cellák alaprajza egy volt 731-es egységtag visszaemlékezései alapján.
Bal fentről a második szoba a hatszögletű alakzattal a nyomáskamrát jelöli.

Hab a tortán, hogy a 731-es egység által kreált biológiai fegyverek megjelentek a Koreai Háborúban is (1950-1953), természetesen az amerikaiak által bevetve, ezen döntések miatt a 731-es egység által elkövetett népirtás ügyében soha sem született igazságszoltálgatás.

Japán a mai napig nem kért elnézést a történtekért, Kína pedig feltehetőleg sosem felejti el a japán megszállók által elkövetett számtalan atrocitást 1931 és 1945 között. Ahogyan a történet egyre idősebb szemtanúi eltávoznak az élők sorából, úgy ez a történet is feltehetőleg az idő előrehaladtával a feledés homályába merül majd.

Fotó: Xinhua

ÁLDOZATOK:

Magában a 731-es táborban nagyjából 12 ezren haltak meg, az itt kikísérletezett biológiai fegyverek bevetésének következtében Kína szerte pedig további 300.000-400.000 közötti halottat tartanak valószínűnek. 

KÖNYVEK, FILMEK:

A Harbinban és Kína szerte több helyen működő japán működtetésű haláltáborok témáját rengeteg könyv és film dolgozta már fel, utóbbiakból ajánlanám (kizárólag erős gyomrúaknak) a Men Behind the Sun valamint a Unit 731: Nightmare in Manchuria című alkotásokat. 

Dokumentumfilm:

https://videa.hu/videok/film-animacio/egy-kes-filozofiaja-2008-feliratos-drama-horror-nr9Bjb04lBqNwPY6

Könyvek:

- Peter Williams: "Unit 731: Japanese Biological Warfare in World War II"

- Mark Felton: "The Devil's Doctors: Japanese Human Experiments on Allied Prisoners of War"

- Sheldon H. Harris: "Factories of Death: Japanese Biological Warfare, 1932-45, and the American Cover-Up"

- FrederickR. Sidell, Ernest B. Hook és David R. Franz: "Japanese Biological Warfare: A History, 1932-45"

- Gavan Daws: "Prisoners of the Japanese: Pows of World War II in the Pacific"

- Derek Pua: "Unit 731"

- Hal Gold: "Japan's infamous Unit 731"

Felhasznált források:

- Wikipedia

- https://opposingfronts.com/unit-731-experiments/#gsc.tab=0

- https://ahf.nuclearmuseum.org/ahf/history/unit-731/

- https://allthatsinteresting.com/unit-731

Csata HongKongért / Battle of HongKong

 

A hongkongi csata (1941. december 8-25.) a második világháború csendes-óceáni háborújának egyik első csatája volt. A Pearl Harbor elleni támadás ugyanazon reggelén a Japán Birodalom erői megtámadták a Brit Korona gyarmatát, Hongkongot, anélkül, hogy hadat üzentek volna a Brit Birodalomnak. A hongkongi helyőrség brit, indiai és kanadai egységekből állt, továbbá a segédvédelmi egységekből és a Hongkongi Önkéntes Védelmi Hadtestből (HKVDC). Fontos megjegyezni, hogy kisebb sikerekkel, de Hongkongban és körülötte kommunista vezetés alatt álló gerillacsapatok is harcoltak, mint például a Keleti Folyó Hadoszlop (East River Column, 东江纵队).

A védők alig egy héten belül feladták a szárazföldi Hongkong 3 területéből 2-t (Kowloon és New Territories), és kevesebb mint két héttel később, miután az utolsó területük, a Hongkong-sziget tarthatatlan volt, a gyarmati erők megadták magukat.

ENG: The Battle of Hong Kong (8-25 December 1941) was one of the first battles of the Pacific campaign of the Second World War. On the same morning of the attack on Pearl Harbor, the forces of the Empire of Japan attacked the British Crown Colony of Hong Kong without declaring war on the British Empire. The garrison in Hong Kong consisted of British, Indian and Canadian units, as well as auxiliary defence units and the Hong Kong Volunteer Defence Corps (HKVDC). It is important to note that guerrilla forces under Communist leadership, such as the East River Column (东江纵队), also fought in and around Hong Kong with minor success.

The defenders surrendered two of the three mainland Hong Kong territories (Kowloon and New Territories) in less than a week, and less than two weeks later, with their last territory, Hong Kong Island, untenable, the colonial forces surrendered.

A japánok elfoglalják Tsim Sha Tsuit/Japanese troops take Tsim Sha Tsui

A KORONAGYARMAT

1939 szeptemberében a britek hadat üzentek Németországnak, és mivel a háború gyakorlatilag a szigetország küszöbén volt, a Brit Birodalom 1940-ben még inkább Európára összpontosított. A harmincas években készült védelmi tanulmányok arra a következtetésre jutottak, hogy Hongkongot rendkívül nehéz lett volna megtartani egy japán támadás esetén, ezért nem is állomásoztattak komolyabb erőket a gyarmat területén. 1940-ben már csak a brit, indiai és helyi önkéntes hongkongi védelmi erők kis számú zászlóalja állt helyőrségben Hongkongban, Christopher Maltby vezérőrnagy parancsnoksága alatt. Még mindig fontos terület volt a briteknek, de Hongkong a prioritások rangsorában sokkal lejjebb helyezkedett el az Európában dúló háborúnak köszönhetően, annak dacára, hogy a KÍNÁBA KÜLDÖTT HADIANYAGOK 40%-ÁT A HADSEREG HONGKONGON ÁT KAPTA MEG, mivel Kína többi kikötőjét ekkorra már a japánok tartották ellenőrzésük alatt. A londoni brit vezérkari főnökök Hongkongot "nemkívánatos katonai kötelezettségvállalásnak" nevezték, ezzel szemben a csapatok kivonása viszont nagyot ártott volna Nagy-Britannia presztízsének a régióban.

Mivel a japán hadsereg egyre jobban megerősödött Hongkong határán, Sir Robert Brooke Popham légimarsall, Nagy-Britannia Távol-keleti Parancsnokságának főparancsnoka erősítést kért. Brooke azzal érvelt, hogy még ha korlátozott számban is, de segítene a helyőrségnek eléggé lelassítani egy japán támadást ahhoz, hogy máshol időt nyerjenek. A hongkongi helyőrség megerősítésére a Winnipeg Grenadiers és a Royal Rifles of Canada két, alig 2000 kanadai katonájából álló C Force-t küldték, emellett Maltby vezérőrnagy felügyelte a Kowloon-félszigeten lévő 22 mérföld hosszú Gin Vedelők Vonalának (Gin Drinkers Line) megerősítésére irányuló erőfeszítéseket az 1930-as évek közepén.

Az Egyesült Államok Katonai Akadémiájának történeti kézikönyve szerint: "Kanton, Hainan-sziget, Francia Indokína és Formosa japán ellenőrzése gyakorlatilag már azelőtt megpecsételte Hongkong sorsát, hogy az első lövések eldördültek volna." A hongkongi brit hadsereg (az angolokra sokszor jellemző szokásos tahó pökhendiséggel) súlyosan alábecsülte a japán erők képességeit, és "hazafiatlannak" és "engedetlennek" minősítette a japánok által jelentett komoly fenyegetést. Robert Ward amerikai konzul, az ellenségeskedések kitörését megelőző időszakban Hongkongba kiküldött legmagasabb rangú amerikai tisztviselő, első kézből adott magyarázatot a hongkongi védelem gyors összeomlására, mondván, hogy a helyi brit közösség nem készítette fel magát és a kínai lakosságot maradéktalanul a háborúra, emellett kiemelte a hongkongi koronagyarmatot irányítók előítéletes hozzáállását: "többen közülük (a brit uralkodók) őszintén azt mondták, hogy inkább átadnák a szigetet a japánoknak, mint hogy átadják a kínaiaknak, ami alatt azt értették, hogy ahelyett, hogy kínaiakat alkalmaznának a gyarmat védelmére, inkább átadnák azt a japánoknak". Reynolds Condon ezredes, az amerikai hadsereg katonai attasé-helyettese, aki szemtanúja volt a csatának és japán fogságba esett, leírta észrevételeit az ellenségeskedések megkezdése előtti katonai felkészültségről és az azt követő hadműveletek végrehajtásáról.

ENG: THE CROWN COLONY

With the British declaring war on Germany in September 1939 and war virtually on the island nation's doorstep, the British Empire focused even more on Europe in 1940. Defence studies carried out in the 1930s concluded that Hong Kong would be extremely difficult to hold in the event of a Japanese attack, and so no major forces were stationed in the colony. By 1940, only a small battalion of British, Indian and local volunteer Hong Kong Defence Forces were garrisoned in Hong Kong under the command of Major-General Christopher Maltby. It was still an important area for the British, but Hong Kong was much lower down the priority list due to the war in Europe, despite the fact that 40% of the war supplies sent to China through the ports of HongKong, as the rest of China's ports were by then under Japanese control. The British Chiefs of Staff in London described Hong Kong as an "undesirable military commitment", but the withdrawal of troops would have been a major blow to Britain's prestige in the region.

As the Japanese army was gaining strength around the Hong Kong border, Air Marshal Sir Robert Brooke Popham, Commander-in-Chief of Britain's Far East Command, called for reinforcements. Brooke argued that even if limited in numbers, it would help the garrison slow down a Japanese attack enough to buy time elsewhere. To reinforce the garrison in Hong Kong, C Force, consisting of two Canadian troops from the Winnipeg Grenadiers and the Royal Rifles of Canada, numbering just under 2,000, was sent, and Major-General Maltby oversaw efforts to reinforce the 22-mile-long Gin Drinkers Line on the Kowloon Peninsula in the mid-1930s.

According to the United States Military Academy's History Manual, "Japanese control of Canton, Hainan Island, French Indochina and Formosa virtually sealed the fate of Hong Kong before the first shots were fired." The British army in Hong Kong (with the usual British bluster) seriously underestimated the capabilities of the Japanese forces and described the serious threat posed by the Japanese as 'unpatriotic' and 'intransigent'. US Consul Robert Ward, the highest-ranking US official posted to Hong Kong in the period before hostilities broke out, gave a first-hand explanation for the rapid collapse of Hong Kong's defences, saying that the local British community had not fully prepared itself and the Chinese population for war, and also highlighted the prejudiced attitude of those who controlled the Hong Kong Crown Colony: "many of them (the British rulers) frankly said that they would rather hand the island over to the Japanese than hand it over to the Chinese, by which they meant that rather than employ Chinese to defend the colony, they would rather hand it over to the Japanese". Colonel Reynolds Condon, a US Army Deputy Military Attaché who witnessed the battle and was captured by the Japanese, wrote his observations on military preparedness before hostilities began and the conduct of subsequent operations.

Japán tüzérség North Pointnál/Japanese artillery at North Point

Japán tüzérség lövi HongKongot/Japanese artillery firing at HongKong

A CSATA

A "keleti Maginot-vonalnak" nevezett védelmi erődítménytől a britek azt remélték, hogy sikerrel megakadályozza a japánok előrenyomulását. Maltby azt remélte, hogy a Gin Drinkers Line legalább hét napig kitart, mielőtt a szárazföldi erőiket evakuálni kellene a Hongkong-szigetre.

A Gin Drinkers-vonal azonban alulfegyverzett volt, a szárazföld és a tenger közötti maximális mélység pedig mindössze egy mérföld volt, gyakorlatilag az előtte felsorakozott japán csapatokkal szemben nem volt több, mintha odaraktak volna egy sor fekvőrendőrt.

Ha az eddig problémák nem jelentettek volna elég gondot, tetézte még a dolgot az az apró tény, hogy a Hong Kongban bevethető légierő szánalmasan kis méretű volt. A Királyi Légierő mindössze három elavult Vickers Vildebeest kétfedelű torpedóbombázót tudott bevetni, amihez a Flotta Légierő egy pár kétéltű Supermarine Walrus-szal tudott hozzájárulni. A brit repülőgépek teljesen alulmaradtak az elkövetkező harcokban. Hongkong jelentőségét nem tükrözte az itt állomásoztatott haditengerészeti részleg sem. Szingapúrral ellentétben Hongkong nem büszkélkedhetett a Királyi Haditengerészet állandó jelenlétével, csupán néhány öreg romboló, torpedónaszád és kisebb hajó maradt itt a kikötőváros védelmére.

Ehhez képest a császári japán erők közel 30 000 szárazföldi katonát számláltak, akiket 47 repülőgép és egy sokkal nagyobb haditengerészeti kontingens támogatott.

ENG: THE BATTLE

The British hoped that the defensive fortification, known as the "Eastern Maginot Line", would successfully prevent the Japanese advance. Maltby hoped that the Gin Drinkers Line would hold for at least seven days before their land forces had to be evacuated to Hong Kong Island. However, the Gin Drinkers Line was under-armed and the maximum depth between land and sea was only a mile, virtually no more than a line of speed bumps could have been laid against the Japanese troops lined up in front of it.

If the problems so far were not enough, they were compounded by the little fact that the air force deployable in Hong Kong was pitifully small. The Royal Air Force could only field three obsolete Vickers Vildebeest biplane torpedo bombers, to which the Fleet Air Arm could contribute a pair of amphibious Supermarine Walruses. British aircraft were completely outmatched in the ensuing fighting. The importance of Hong Kong was not reflected in the naval division stationed here. Unlike Singapore, Hong Kong did not boast a permanent Royal Navy presence, with only a few old destroyers, torpedo boats and small ships remaining to defend the port city.

By comparison, the Imperial Japanese forces numbered nearly 30,000 land troops, supported by 47 aircraft and a much larger naval contingent.

Indiai katonák készülnek a következő japán támadásra/ Indian troops prepare for the next Japanese assault

ELSŐ FÁZIS:

1941. december 8-án 07.30-kor a Japán Császári Birodalom megindította támadását Hongkong ellen. A japán vadászgépek és bombázók először a Kai Tak repülőtéren állomásozó RAF szűkös légierejét vették célba. A Vildebeestek még a kifutón megsemmisültek. Délre a japán császári hadsereg egységei átkeltek a Sencsen folyón, és visszaszorították a brit és indiai hadsereg csapatait a Gin Drinkers vonalig. A visszavonuló brit erők kulcsfontosságú hidakat és infrastruktúrát robbantottak fel, hogy a japánok előrenyomulását minél jobban megnehezítsék.

A Gin Drinkers-vonalnál három zászlóalj állt védelemben:

2. zászlóalj, Royal Scots - Nyugaton

2/14. zászlóalj, Punjab ezred - Középen.

5/7. zászlóalj, Rajput ezred - Keleten

December 9-én a 228. ezred japán felderítő csapata gyenge pontokat észlelt a Gin Drinkers vonalon. A Shing Mun Redoubt magaslatai a 4db, földalatti alagúttal összekötött géppuskabunkerrel lehetővé tették a birtek számára a vonal teljes nyugati szakaszának ellenőrzését, azonban egy japán előörsnek sikerült az éjszaka beálltával közel jutnia az egyikhez. A japánok a támadást 21.00 órakor indították meg, és dacára az ott védekező brit és indiai személyzet kemény ellenállásának, December 10-én reggel 10:00-ra a japán erők elfoglalták a magaslatot, lerombolták a bunkereket és a szögesdrótokat, valamint 27 brit és indiai hadifoglyot ejtettek.

Ezután egy kétirányú japán támadás érte a többi brit erődítményeket. A helyzet 11-én már tarthatatlanná vált. Maltby vezérőrnagy visszavonulást rendelt el, és a Royal Scots vonult ki elsőként. A Rajput ezred hátvédként maradt, és csak november 13-án vonult vissza a Hongkong-szigetre. A csapatok elégtelen létszáma és az, hogy a brit stratégák lebecsülték a japánok erejét, a Gin Drinkers Line összeomlásához vezetett. A brit csapatok visszavonultak a Kowloon-félszigetről és a kínai szárazföldről, és megkezdődött a hongkongi csata utolsó epizódja a városi harcokkal.

ENG: FIRST PHASE

At 07.30 on 8 December 1941, the Imperial Japanese Empire launched its attack on Hong Kong. Japanese fighters and bombers first targeted the scarce RAF air force stationed at Kai Tak airfield. The Vildebeest were destroyed on the runway. To the south, Imperial Japanese Army units crossed the Shenzhen River and pushed back British and Indian Army troops to the Gin Drinkers Line. Retreating British forces blew up key bridges and infrastructure to make the Japanese advance as difficult as possible.

At the Gin Drinkers line, three battalions were in defense:

2nd Battalion, Royal Scots - West

2/14th Battalion, Punjab Regiment - Center

5/7th Battalion, Rajput Regiment - East

On 9 December, a Japanese reconnaissance team from the 228th Regiment spotted weak points on the Gin Drinkers line. The high ground of the Shing Mun Redoubt with its 4 machine gun bunkers connected by underground tunnels allowed the estate to control the entire western section of the line, but a Japanese outpost managed to get close to one of them as night fell. The Japanese launched the attack at 21.00 hours and, despite stiff resistance from the British and Indian personnel defending the position, by 10.00 on the morning of 10 December the Japanese forces had captured the high ground, destroyed the bunkers and barbed wire and taken 27 British and Indian prisoners of war.

A two-pronged Japanese attack then hit the other British fortifications. The situation became untenable by the 11th. Major-General Maltby ordered a retreat and the Royal Scots were the first to withdraw. The Rajput Regiment remained in rearguard and only withdrew to Hong Kong Island on 13 November. Insufficient troop numbers and British strategists' underestimation of Japanese strength led to the collapse of the Gin Drinkers Line. The British troops withdrew from the Kowloon Peninsula and mainland China, and the final episode of the Battle of Hong Kong began with urban fighting.

Az egyik brit géppuskabunker napjainkban/One of the british MG pillboxes today

MÁSODIK FÁZIS: BEKERÍTVE

A visszavonuló erők december 12-én Kowloonban a "felperzselt föld" taktikát alkalmazták. Olajtartályokat és dokkokat robbantottak fel, minden kereskedelmi hajót elsüllyesztettek. Súlyos taktikai hibát követtek el viszont, mivel a nagy füst kiváló fedezéket nyújtott a japánoknak az öblön való átkeléshez, azokkal a kisebb vízi járművekkel (például a dzsunkák és a szampánok) amiket a védők valamiért nem semmisítettek meg. Miközben a Gin Drinkers Line-nál javában dúltak a harcok, Hongkongtól délre a japán haditengerészet blokádot hozott létre HongKong körül, a japán parancsnok pedig Hongkong megadására szólított fel, bombázással fenyegetőzve. Sir Mark Young, Hongkong kormányzója határozottan elutasította a megadást, Maltby-nak pedig innentől kezdve csupán néhány napja volt arra, hogy felkészítse a sziget védelmét.

A parancsnoksága alatt álló emberek közül sokan még mindig a szárazföldről való visszavonulás közben voltak, míg más egységek, mint például a kanadai csapatok, még soha életükben nem láttak harcot. Maltby sejtette, hogy a japánok a Hongkongot és a Kowloon-öblöt összekötő Lei U Mun-szoroson keresztül történő támadással fognak próbálkozni, bár a tengeri kétéltű támadást sem zárták ki a lehetőségek sorából, a védelmet pedig ezeknek a figyelembevételével készítették elő.

Az ötnapos szünet a frontvonalbeli harcokban időt adott a Nemzetközösségi erőknek, hogy visszavonuljanak a városba, de a hongkongi csata a végső szakaszába lépett.

ENG: SECOND PHASE: SURROUNDED

On 12 December, the retreating forces in Kowloon used the "scorched earth" tactic. Oil tanks and docks were blown up and all commercial ships were sunk. A serious tactical error was made, however, as the heavy smoke provided excellent cover for the Japanese to cross the bay, with the smaller craft (such as junks and sampans) that the defenders for some reason failed to destroy. While fighting was raging at the Gin Drinkers Line, south of Hong Kong the Japanese navy had set up a blockade around Hong Kong and the Japanese commander called for the surrender of Hong Kong, threatening to bomb it. Sir Mark Young, the Governor of Hong Kong, flatly refused to surrender, and Maltby now had only a few days to prepare the island's defences.

Many of the men under his command were still in the process of retreating from the mainland, while other units, such as the Canadian troops, had never seen combat. Maltby suspected that the Japanese would try an attack through the Lei U Mun Strait, which connects Hong Kong and Kowloon Bay, although a sea amphibious assault was not ruled out as a possibility and defences were prepared with this in mind.

The five-day pause in front-line fighting gave the Commonwealth forces time to retreat to the city, but the battle for Hong Kong was entering its final phase.

A füst takarásában rohamozó japán katonák/ Assaulting IJA soldiers in the cover of the smoke

Szampán/Sampan

Junka/Junk

HARMADIK FÁZIS: HONGKONG KAPITULÁL

Hongkong sorsa 1941 karácsonyára megpecsételődött, December 25-ét sokan nevezik Fekete Karácsonynak is. Maltby vezérőrnagy azzal érvelt a Védelmi Tanács előtt, hogy az elkerülhetetlen helyzet elhúzódása sok felesleges halálesetet okozna, különösen Hongkong polgári lakossága számára. A Védelmi Tanács elhatározta, hogy a lehető legtovább kitart. A Japán Birodalmi Hadsereg kezdte áttörni a megmaradt védelmi állásokat, és vészesen gyorsan közeledett Hongkong Stanley kerületének kulcsfontosságú pontjaihoz. December 25-ére világossá vált, hogy minden további ellenállás felesleges, így 15:30-kor Young kormányzó és Maltby vezérőrnagy személyesen adta meg magát a japán császári parancsnoknak, Sakai tábornoknak a Peninsula Hotelben.

Stanleyben Cedric Wallis dandártábornok kitartott, miután Maltby korábban azt a parancsot kapta, hogy "tartson ki a végsőkig". Wallis 20.00 órakor értesült a britek megadásáról, de csak azért, hogy visszautasítsa, és írásos megadási parancsot kérjen feletteseitől, mielőtt ő és az emberei feladnák magukat. 

December 26-án reggel 02.30-kor érkezett egy üzenet Wallishoz. Wallis és a Kanadai Királyi Lövészdandár, a Middlesex Ezred és a Hongkongi Önkéntes Védelmi Erők emberei voltak az utolsó férfiak, akik megadták magukat a hongkongi csata során.

Sajnos a támadás során a japán hadsereg katonái számos mészárlást követtek el hadifoglyok ellen. Ezek közül a legmegdöbbentőbb az volt, amikor a Királyi Tüzérség, a Királyi Hadsereg Szolgálati Hadtest és a Kanadai Királyi Hadsereg Szolgálati Hadtest 47 emberét végezték ki a Repulse-öbölben lévő gerincen.

A hongkongi polgári lakosság elleni megtorlások kivételesen brutálisak voltak. Becslések szerint 10.000 embert öltek meg, és még többeket bántalmaztak, kínoztak vagy csonkítottak meg. A japán vezetés által hozott évek HongKong legsötétebb időszakát hozták el, karöltve az általuk létrehozott hiperinflációval,az ételjegyek bevezetésével, és a civil lakosság elleni megtorlásokkal.

ENG: THIRD PHASE: CAPITULATION OF HONGKONG

The fate of Hong Kong was sealed by Christmas 1941, with 25 December also known as Black Christmas. Major-General Maltby argued before the Defence Council that prolonging the inevitable would cause many unnecessary deaths, especially among Hong Kong's civilian population. The Defence Council was determined to hold out as long as possible. The Imperial Japanese Army began to break through the remaining defensive positions and approached the key points of Hong Kong's Stanley district at an alarming rate. By 25 December it was clear that any further resistance was futile, and at 1530 hours Governor Young and Major-General Maltby personally surrendered to the Japanese Imperial Commander, General Sakai, at the Peninsula Hotel.

At Stanley, Brigadier General Cedric Wallis held out, after Maltby had earlier been ordered to "hold out to the end". Wallis was informed of the British surrender at 20.00 hours, only to refuse and request a written surrender order from his superiors before he and his men surrendered. 

At 02.30 on the morning of 26 December, a message arrived for Wallis. Wallis and men from the Royal Canadian Rifle Brigade, Middlesex Regiment and the Hong Kong Volunteer Defence Force were the last men to surrender during the Battle of Hong Kong.

Unfortunately, during the attack, Japanese army soldiers committed numerous massacres of prisoners of war. The most shocking of these was the execution of 47 men of the Royal Artillery, Royal Army Service Corps and Royal Canadian Army Service Corps on the ridge at Repulse Bay.

The reprisals against the civilian population of Hong Kong were exceptionally brutal. It is estimated that 10 000 people were killed and many more abused, tortured or mutilated. The years under the Japanese leadership brought the darkest period of Hong Kong's history, coupled with the hyperinflation they created, the introduction of food stamps and reprisals against civilians.

A megadás pillanatai/Moments of the surrender

A háború végén elfogott japán háborús bűnösök/Japanese war criminals caught in the end of the war

Kanadai állás a hegyoldalban/Canadians dig in at a mountain slope

Hongkong védelme, a Wong Nai Chong Gap-nál lévő helyszín, ahol a Nyugati Dandár parancsnokságát és a Winnipeg-i Gránátosokat lerohanták a japán erők, 1941. december 19. (Library and Archives Canada/PMR79-166).

Hong Kong defences, site at Wong Nai Chong Gap where West Brigade Headquarters, and Winnipeg Grenadiers were over-run by Japanese forces, 19 Dec. 1941 (Library and Archives Canada/PMR79-166).

VESZTESÉGEK

A japánok hivatalosan 675 halottról és 2.079 sebesültről számoltak be; a nyugati becslések szerint ez 1.895 halott és 6.000 sebesült volt. A szövetségesek vesztesége 1.111 halott, 1.167 eltűnt és 1.362 sebesült volt (a források eltérőek; más adatok szerint 1.045 halott, 1.068 eltűnt és 2.300 sebesült, valamint 1.560 halott vagy eltűnt). A szövetséges halottakat, köztük brit, kanadai és indiai katonákat végül a Sai Wan katonai temetőben és a Stanley katonai temetőben helyezték nyugalomra. Az "indiai egyéb rangúak" összes harci veszteségét 1.164-re adják meg a Hongkongban helyőrségben állomásozó 3.893 indiai katona közül. Az 5/7 Rajput szenvedte el a legsúlyosabb veszteségeket, a 6 harcoló ezred közül a hongkongi csata során: 156 elesett vagy sebesülésbe belehalt, 113 eltűnt és 193 sebesült. A 2/14 Punjabnak 55 elesett vagy sebesülésbe belehalt, 69 eltűnt és 161 sebesültje volt.

A C haderő veszteségei a csatában 23 tiszt és 267 egyéb rendfokozatú halott vagy sebesülésben elhunyt, köztük a dandárparancsnokság öt tisztje és 16 egyéb rendfokozatú katonája, a Royal Rifles hét tisztje és 123 embere, valamint a Winnipeg Grenadiers 11 tisztje és 128 embere. A C haderőnek 28 tisztje és 465 embere is megsebesült. A halottak egy részét japán katonák gyilkolták meg a kapituláció alatt vagy után. A japán katonák számos atrocitást követtek el december 19-én, amikor a Sau Ki Wan közelében lévő szalézi misszió segélyállomásán lerohanták a segélyhelyet. Itt végül 1528 katonát, főként nemzetközösségi katonákat (túlnyomórészt indiaiakat és kanadaiakat) temettek el.

ENG: LOSSES

The Japanese officially reported 675 dead and 2,079 wounded; Western estimates put the number at 1,895 dead and 6,000 wounded. Allied casualties were 1,111 killed, 1,167 missing and 1,362 wounded (sources vary; other figures are 1,045 killed, 1,068 missing and 2,300 wounded, and 1,560 killed or missing). The Allied dead, including British, Canadian and Indian soldiers, were eventually laid to rest at Sai Wan Military Cemetery and Stanley Military Cemetery. The total combat casualties of "Indian other ranks" are given as 1,164 out of 3,893 Indian soldiers stationed in garrison in Hong Kong. The 5/7 Rajput suffered the heaviest casualties of the 6 fighting regiments during the Battle of Hong Kong, with 156 killed or wounded, 113 missing and 193 wounded. 2/14 Punjab had 55 killed or wounded, 69 missing and 161 wounded.

C Force casualties in the battle were 23 officers and 267 other ranks killed or wounded, including five officers and 16 other ranks of Brigade Headquarters, seven officers and 123 men of the Royal Rifles, and 11 officers and 128 men of the Winnipeg Grenadiers. 28 officers and 465 men of C Force were also wounded. Some of the dead were killed by Japanese soldiers during or after the surrender. Japanese soldiers committed several atrocities on 19 December when they stormed the aid station of the Salesians' mission near Sau Ki Wan. There, 1,528 soldiers, mostly Commonwealth soldiers (predominantly Indians and Canadians) were eventually buried.

Emlékpark a hongkongi várásházánál/Memorial garden at HK city hall

SaiWan katonai temető/SaiWan war cemetery

A hongkongért harcoló szövetséges katonák emlékét több tábla és szobor őrzi ma is HongKongban/
Many plates and statues preserving the memory of those allied soldiers in HongKong who fought here in 1941.

Sajnos jó filmet nem tudok nektek a témában ajánlani (tudtommal nem készült, amit találtam pedig annyira borzalmas, hogy annál egy gimnazista diákszakkör résztvevői is jobbat csinálnak....), viszont könyvből az alábbit javaslom beszerezni a téma iránt érdeklődőknek:
ENG: Unfortunately, I can't recommend a good film on the subject (as far as I know there is none, and the one I found is so awful that a high school student group could do better than that....), but I recommend the following book for those interested in the subject:

https://www.amazon.com/Battle-Hong-Kong-December-1941/dp/1445690497