The Korean War after the Spring Offensive: Strategic Stalemate

 

CONTINUED: The Shift in American War Strategy and the Chinese Leadership's New Policy: Negotiating While Fighting

    Since entering the Korean War, the Chinese People's Volunteer Army (PVA) had conducted five consecutive campaigns against the United Nations forces. Following the First and Second Campaigns, the UN forces had been driven back to the 38th Parallel and even beyond, fundamentally altering the course of the Korean War. Beginning with the Third Campaign, both sides established their own defensive lines, and the fighting developed into a back-and-forth struggle resembling a tug-of-war along the 37th and 38th Parallels. Recognizing that the PVA was facing serious logistical difficulties, the UN forces concentrated their strength and launched a major counteroffensive just as the PVA and the Korean People's Army (KPA) began reorganizing their troops. As a result, the Chinese forces were compelled to suspend their offensive operations and switch to the defensive, marking the beginning of the Fourth Campaign.

    With no significant improvement in reinforcements or material supplies, the PVA attempted to buy time through determined defensive operations, operational-level counterattacks, and comprehensive defensive measures extending across the entire front. Together with the Korean People's Army, Chinese forces fought fiercely for 87 days, eventually halting the UN advance in the areas north and south of the 38th Parallel. Meanwhile, they provided cover for the movement and concentration of the second wave of Chinese troops near the 38th Parallel. During the Fifth Campaign, the Chinese People's Volunteer Army committed its second wave of troops as its main striking force, concentrating no fewer than fourteen army corps. In cooperation with four corps of the Korean People's Army, the Chinese launched offensive operations in two successive phases along both the western and eastern sectors of the front. During the fighting, they advanced into territory south of the 38th Parallel, penetrating an average of 60–70 kilometres, and forced the UN troops to withdraw towards the area between Seoul and Hoengseong.

    After completing the Fifth Campaign, the Chinese People's Volunteer Army began withdrawing its main forces north of the 38th Parallel for rest and reorganization. The UN forces once again launched a large-scale counteroffensive, forcing the Chinese and North Korean troops to commit their main formations to repel the advancing enemy. By mid-June 1951, Chinese forces had succeeded in halting the UN advance in the areas north and south of the 38th Parallel, and the front gradually stabilized. As both sides continued attempting to secure more favourable conditions for themselves, they also accumulated manpower and supplies in preparation for further operations. By June 1951, the number of troops deployed along the front had grown considerably compared with October 1950. American troop strength increased from 420,000 to 690,000, while the combined Chinese and North Korean forces expanded from 400,000 to 1,200,000. Of these, Chinese strength rose from an initial 300,000 to 700,000 troops, while North Korean strength increased from 110,000 to 340,000 troops available for combat.

    Based on these figures, the Chinese and North Korean forces enjoyed a numerical superiority of approximately 1.6 to 1 over the UN forces. However, this apparent advantage proved extremely misleading when compared with the overwhelming superiority of the UN forces in weaponry, military technology, and their virtually uncontested control of the skies and seas. Despite these advantages, UN troop numbers remained insufficient, and reinforcing their formations continued to present considerable difficulties. This was reflected in the Americans' own assessment of their situation: "Our greatest weakness lay precisely in our ground forces." American infantry was considered relatively ineffective in combat, while many soldiers were demoralized and exhausted by the prolonged fighting.

    The PVA, on the other hand, enjoyed a considerable advantage in manpower. Its soldiers fought with exceptional courage and maintained high morale. Although they suffered numerous setbacks against the UN forces, they continued to achieve successes despite their relatively outdated weaponry and extremely limited artillery support. However, the lack of air and naval support placed the PVA in an exceptionally difficult position. Consequently, Chinese forces were unable to inflict sufficient casualties on American and British troops to decisively influence the outcome of the war in their favour.

    Following the continuous fighting throughout May and June 1951, it became increasingly clear to both sides that the relatively balanced military situation made it impossible for either to achieve a decisive victory over the other in the foreseeable future.

Thus, by mid-June 1951, a strategic stalemate had developed in the vicinity of the 38th Parallel, with neither side capable of breaking the deadlock.

The source I used for this article: Department of Foreign Military Studies, Academy of Military Science: The War to Resist US Aggression and Aid Korea

A Koreai Háború a Tavaszi Offenzíva után: Hadászati Patthelyzet

 

AZ AMERIKAI HÁBORÚS STRATÉGIA MÓDOSULÁSA ÉS A KÍNAI VEZETÉS ÚJ IRÁNYELVE: TÁRGYALÁSOK A HARCOK FOLYTATÁSA MELLETT

    A Koreai Háborúba való belépés óta a PVA 5 folyamatos hadjáratot vitt végbe az ENSZ erők ellen. Az 1. és 2. után az ENSZ erőket a 38. szélességi foghoz szorították vissza és még azon túl is, végérvényesen megváltoztatva a Koreai háború kimenetelét. A 3. hadjárattól kezdve mindkét fél kialakította a saját vonalait, és egy oda-vissza menő, amolyan fűrészeléshez hasonló módon ment az adok-kapok a 37. és a 38. szélességi fokok között. Felismervén, hogy a PVA rendkívüli nehézségekbe ütközött a logisztikai feladatok kapcsán, az ENSZ erők minden fegyvernemet koncentrálva indítottak meg az egész vonalon egy ellenlökést, épp akkor, amikorra a PVA és a KPA épphogy elkezdte a csapatai átszervezését. Ennek köszönhetően ezeket a lépéseket fel kellett függeszteni, és átmenni védekezésbe, ez volt a 4. kínai hadjárat.

    Mivel az erősítések és az anyagi utánpótlás terén semmiféle javulás nem történt, a PVA a szilárd védelem és a hadműveleti szintű ellentámadások együttes alkalmazásával, valamint a teljes arcvonalra kiterjedő, átfogó védelmi intézkedések révén igyekezett időt és elégséges teret nyerni. A Koreai Néphadsereggel együttműködve 87 napon át kemény harcokat vívott, hogy megállítsa az ENSZ-erők előrenyomulását a 38. szélességi körtől délre és északra fekvő térségekben, miközben biztosította a második lépcsőben érkező csapatok felvonulását és gyülekezését a 38. szélességi kör térségében. Az 5. hadjárat során a Kínai Népi Önkéntes Hadsereg (PVA) a második hullámban érkezett csapatait alkalmazva főerőként, nem kevesebb, mint tizenegy hadtestet összevonva, és a Koreai Néphadsereg négy hadtestével együttműködve, két egymást követő szakaszban indított támadó hadműveleteket a nyugati és a keleti arcvonalon egyaránt. A harcok során a 38. szélességi körtől délre fekvő területek felé nyomultak előre, átlagosan 60–70 kilométer mélységben, és az ENSZ-erőket a Szöul és Hanjangbu közötti térségig szorították vissza.

    Amikor a Kínai Népi Önkéntes Hadsereg befejezte az ötödik hadjáratot, és megkezdte főerőinek visszavonását a 38. szélességi körtől északra, pihenés és átszervezés céljából, az ENSZ-erők ismét átfogó ellentámadásba lendültek. Ennek következtében a kínai és észak-koreai csapatok kénytelenek voltak főerőiket az ellentámadás feltartóztatására bevetni. 1951 júniusának közepére a kínai erőknek sikerült megállítaniuk az ENSZ-csapatok előrenyomulását a 38. szélességi körtől északra és délre fekvő térségekben, és a frontvonal lassan, de fokozatosan megszilárdult. Hogy a két hadban álló felek mindegyike a maga számára előnyös feltételeket próbáljon kiharcolni, mindkét oldalon folytatódott az erősítésre küldött élő és nyersanyag felhalmozása. 1951 júniusára immáron olyan mértékű haderő állt a frontvonal két oldalán, amely nagyságrendekkel nagyobb volt, mint ami 1950 októberében bevetésre került.

    Az amerikaiak a személyi állományt 420.000 főről 690.000 főre, a Kínai és az Észak-Koreai haderő pedig 400.000 főről 1.200.000 főre duzzadt (lebontva, a kínaiak a kezdeti 300.000 főről 700.000 főre, az észak-koreaiak pedig 110.000 főről 340.000 főre növelték a bevethető haderőt). Ennek függvényében tényként kezelhetjük azt az információt, hogy a kínai és észak-koreai csapatok 1,6:1 arányban élveztek létszámbeli fölényt az ENSZ erőkkel szemben, azonban a fegyverzetük elavultsága (illetve a megfelelő fegyverek hiánya) egy meglehetősen extrém, hátrányos helyzetbe juttatta őket. Az ENSZ-erők ugyanakkor abszolút fölényt élveztek a fegyverzet és a haditechnika terén, valamint az egész hadszíntéren uralták a légteret és a tengereket. Mindezek ellenére létszámuk nem bizonyult elegendőnek, és a csapatok megerősítése is nehézségekbe ütközött. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy maguk az amerikaiak is elismerték: "Legnagyobb gyengeségünk éppen a szárazföldi erőkben keresendő." Az amerikai gyalogság harcértéke viszonylag alacsony volt, a katonák morálja meggyengült, és belefáradtak az elhúzódó háborúba.

    A PVA ezzel szemben teljes erőfölényt élvezett, amely az élőerőt illeti: a katonái rendkívül bátran küzdöttek és magas harci morált tudhattak magukénak, és habár az ENSZ erők ellen sok kudarc is érte őket, folyamatosan könyvelhettek el sikereket, dacára a nem túl modern fegyverzetnek és a nagyon korlátozott tüzérségi támogatásnak. Sajnos a légierő és a haditengerészet támogatásának hiánya meglehetősen extrém helyzetek elé állította a PVA katonáit, így pedig képtelenek voltak olyan arányú élőerő veszteséget okozni az amerikai és brit csapatoknak, hogy az a háború (nekik kedvező) kimenetelére hatással legyen.

    A folyamatos csatározások 1951 májusa és júniusa között mindkét fél számára világossá tették, hogy a meglehetősen kiegyenlített erőviszonyoknak köszönhetően egyik fél sem képes belátható időn belül a másikra döntő csapást mérni.Így 1951 júniusának közepére a 38. szélességi kör térségében egy olyan hadászati patthelyzet alakult ki, amelyből egyik fél sem tudott kitörni.

Az általam felhasznált forrás a cikkhez: Department of Foreign Military Studies, Academy of Military Science: The War to Resist US Aggression and Aid Korea

Az 1951-es Tavaszi Hadjárat, 10. rész（第五次战役)

 

MEGMEREVEDETT FRONTVONALAK, BÉKETÁRGYALÁSOK

        A Kínai Tavaszi Offenzíva 1950 június 10.-i elvesztésével a Koreában vívott háborúban egy patthelyzet állt be az USA és Kína között. A kínai vezetők felismerték végre a katonai erejük határait, ahogyan az ENSZ csapatok képességeit is, nem csak a védelmüket, hanem a kínai csapatokra súlyos csapást (és nagy veszteségeket okozó) mérni tudó képességeiket illetően is. Peking belátta, hogy Koreát még az ő segítségükkel sem lehet egyesíteni, és a további támadó hadműveleteket sem érdemes folytatni, mert az feleslegesen túl nagy áldozatokat fog eredményezni a kínai önkéntes haderőben. Habár a PVA képes volt ideiglenes sikereket elérni pár szektorban, bármelyik ilyen manőverért túl nagy árat kellett fizetni, amely egyértelműen nem érte meg az ezért hozott áldozatokat, mi több, teljesen értemetlen élőerő és hadianyag pazarlás volt. A kudarcba fulladt Tavaszi Offenzíva arra kényszerítette a kínai vezetőket, hogy ambíciózus vágyaikat, amely az ENSZ csapatok Koreából való kiűzését tűzte ki célul, reális célok elérésére cseréljék le, mint például Kína határainak védelme és az ENSZ vezetőivel való tárgyalások megkezdése. A béketárgyalások során a harcok továbbra is folytatódtak, annak ellenére, hogy a kínaiak győzelmi esélye már a nullával volt egyenlő, de még az is komoly aggályokat vetett fel a vezetőségükben, hogy egyáltalán a védelemre kijelölt pozícióikat meg tudják-e tartani.

1951. július 10., A kommunista tárgyalódelegáció tagjaival. Balról: 
Xie Fang és Deng Hua kínai tábornokok

        Gyakorlatilag nem volt irreális az a feltételezés, hogy a PVA képtelen lesz megtartani az állásait a 38. szélességi fok mentén és a további ENSZ csapásoknak köszönhetően majd ki tudja mennyit kell hátrálniuk vissza Észak felé. A PVA hadvezetése így villámgyorsan munkához látott, és 1951-53 között egy sor olyan taktikai intézkedést hoztak meg, amely segített megtartani a védelmi vonalaikat, ez pedig a People's Liberation Army történetének leghosszabb állóháborúját eredményezte. Olyannyira, hogy az 1951-es Tavaszi Offenzíva után bekövetkező lövészárokharcok intenzitása, és a vele járó mérhetetlen pusztítás leginkább csak az 1. Világháborúban tapasztalhatóakhoz hasonlítható. A frontvonalak megszilárdítása után a PVA megnövelte a térségben a légierejét, a páncélosainak számát, valamint az egyre növekvő ellátmányokkal próbálták kompenzálni az élőerő veszteségeket, ezzel is megpróbálva egyfajta egyensúlyt teremteni az ENSZ csapatok tűzerejével szembeni kompenzálásként. A Koreai Háború a kezdete volt a Kínai Népköztársaság hadseregének modernizálása szempontjából: az ország első külföldön viselt háborúja rohamosan változtatta meg az addigi katonai szokásokat, amelyekre egyaránt nagy hatást gyakorolt a szovjet és az amerikai haditechnika, valamint az ezekhez köthető taktikák tanulmányozása is.  A Koreai Háború alatt így bátran kijelenthetjük, hogy az Amerikai Egyesült Államok a Kínai Népköztársaság egyik hasznos tanítója lett.

HARCOK A LÖVÉSZÁRKOKBAN ÉS A FÖLDALATTI JÁRATOKBAN

A koreai fronton a heves harcok és a zord életkörülmények ellenére a Kínai Népi Önkéntes Hadsereg katonái megőrizték forradalmi optimizmusukat. Ez az 1952-ben készült fotó a katonákat mutatja, amint énekelnek és nevetnek egy alagútban a harcok szünetében. (Xinhua/Ge Liqun)

        Mivel a Tavaszi Hadjárat során kitűzött megközelítés (a bizonyos számú ENSZ hadosztály megsemmisítése) nem működött, ezért Mao új stratégiát talált ki: "Együnk ragadós cukorkát pici darabonként!/ Eat sticky candy bit by bit!" amellyel arra kívánt célozni, hogy az ellenséges ENSZ erőket apránként próbálják felőrölni. Erre a doktrínára alapozva a PVA egy merőben más stratégiát kezdett alkalmazni, amely előnyben de lehet még az első helyen is priorizált egy óvatos, ám de hatékony védekezési tervet valamint az ehhez kapcsolódó taktikai manővereket. Ezzel a PVA egy kis szektorokra korlátozódó, ám viszonylag hatékony, három vonalból álló védekezési rendszert fejleszett ki, ellentétben a totális mozgosítással járó támadó hadműveletekkel szemben.

Első vonal: Cheorwontól Keumwha-n át Munteung-ri-ig tartott
Második vonal: Keumcheontól Anhapon át Koesongig tartott
Harmadik vonal: Haecheontól Euicheonon át Tongcheonig tartott

        1951 őszén a következő pártgyűlésen meghatározták, hogy a 38. szélességi fokkal párhuzamosan egy földalatti bunkerrendszert kell kiépíteni, hogy ezzel is csökkentsék az amerikai támadásokkal járó áldozatok számát, illetve a pozíciókat jobban megtartva előnyösebb helyük legyen a tárgyalóasztalnál az amerikaiakkal szemben. A "Földalatti Nagy Fal"-ként híressé vált erődítményrendszer több mint 1250 km-nyi (!!!) földalatti alagutat valamint a földfelszínen kiépített védelmi struktúrák és az ezekben futó távközlési (telefon) vonalakat foglalta magába, ez utóbbiak összhosszúsága elérte a 6277 km-t! Ez némi túlzással, de megközelítette a Kínai Nagy Fal hosszát.... Nem csak ezeknek az alagutaknak meg a hozzájuk tartozó struktúráknak volt figyelemreméltó a mérete, hanem az is, hogy ezeknek a rendszerét egységesítette a kínai felsővezetés: mindegyik alagútnak minimum 100 láb mélységben kellett lennie a földfelszíntől mérve, rendelkeznie kellett több, mint 2 kijárattal, 4 láb szélesnek és 6 láb magasnak kellett lennie és mindegyiket kötelező volt hozzákötni a lövészárokrendszerhez!

PVA lövészárok-védelmi állás felülnézeti rajza

        Nem csak a 38. szélességi fok mentén, de a keleti és a nyugati partok mentén is felhúztak a kínaiak egy ugyanilyen lövészárok és alagútrendszert, tartva egy vagy több esetleges partraszállástól a nyugati erők részéről. Ezek 1953 elejére készültek el és magukban foglaltak 3138 km  lövészárokrendszert, 724km alagutat és 605db betonbunkert. Az első éles tesztre 1952 októberének közepéig kellett várni, amikor is az ENSZ erők megindították a Keumwha offenzívát: az amerikai és koreai csapatok kemény tüzérségi tüzet zúdítottak a kínaiakra, akiket végül sikerült leszorítani a hegygerincről, azonban éjszaka a földalatti alagutakból támadva könnyedén szerezték vissza a magaslati pozícióikat, hogy aztán nappal ugyanúgy újra elveszítsék majd azokat. A kínaiakat sem kellett félteni, töketlenkedés helyett megerősítették csapataikat a 2. és 7. tüzérségi hadosztállyal, több, mint 350 ezer lövedéket zúdítva az ENSZ csapatokra. A Triangle Hill-i csata csakhamar a Koreai Háború egyik legvéresebb ütközetévé vált.

A Kínai Népi Önkéntes Hadsereg katonái alagutakat építenek.
A kép forrása: Memorial Hall of the War to Resist USA Agressive and Aid Korea

Az általam felhasznált forrás a cikkhez: Xiaobing Li: China's Battle for Korea

2027. október 17-18., Old Timer Show BESZÁMOLÓ

 

Egy rendkívül színvonalas és jó hangulatban eltelt hétvégén vagyunk túl a csapattal, ami az utolsó kis fáradozásokat is megérte: idén először meghívást kaptunk az Old Timer Showra. Rengeteg látogató, rengeteg kérdés, és megannyi vicces momentum, sztori színesítette ezt a két napot. Nagyon köszönjük az érdeklődést és azt az eltökéltséget, ahogyan a kirakott információs anyagokat olvastátok!

Reméljük, hogy jól éreztétek magatokat és azt is, hogy jövőre ugyanitt, ugyanígy találkozhatunk!

Az idei évben már csak a Kenyérzsák Túra maradt, ha van kedvetek csatlakozni egy történelmi oktató túrához, menjetek a blogunkra és katt a regisztrációs linkre (https://ghostdivision74h.blogspot.com/2026/09/2026-november-7-kenyerzsak-tura-vereb.html)! 😎 További képek hamarosan!

2027. október 17-18., Old Timer Show

 

2026 November 7., Kenyérzsák túra, Vereb

Idén is megrendezésre kerül a Kenyérzsák túra Vereben, a Verebért egyesület támogatásával!

A túrára a REGISZTRÁCIÓ KÖTELEZŐ, katt a lenti linkre!

 https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSc1Gbs0WRsZ5OM3XPZfPnOL4W4NJv8OLmYODZizjYd7DK6UWw/viewform?usp=publish-editor

The Defiant játékmenet / The Defiant gameplay