A HIBÁS CÉLKITŰZÉS ÉS AZ EHHEZ TARTOZÓ STRATÉGIA
1951 április 22-én a 38. szélességi fok mentén a kínai csapatok megindították az addigi legnagyobb offenzívájukat az amerikai csapatok ellen: 548.000 katona különböző haderőnemekben elosztva nyitotta meg a Tavaszi Offenzívát. Nem csak Peng Dehuai, de a kínai hadvezetés is szentül hitte, hogy ez egy mindent eldöntő ütközet lesz a Koreai Háborúban. Korábban már esett róla szó, hogy teljesen irreálisan, bizonyos számú ENSZ/USA hadosztálynyi erő teljes megsemmisítése lett célul kitűzve, azonban a Tavaszi Offenzívát megelőző 4 hadjáratban sem sikerült megsemmisíteni egyet sem, Mao dédelgetett vágyálma pedig az új hadműveletben nem kevesebb, mint 50.000 ENSZ katona megsemmisítése volt. Ennek megfelelően a kínai hadvezetés egy olyan stratégiát állított fel, amely folyamatosan megpróbálja csapdába csalni az ellenséges csapatokat, ez a kivitelezés azonban nemcsak hogy villámgyorsan kimerítette a kínai tartalékokat, de a PVA csapatok számos gyengeségére is fényt vetett, ezt pedig az amerikai csapatok ezután könyörtelenül ki is használták. Miután a kínaiak súlyos veszteségeket szenvedtek, Peng Dehuai április 29.-én leállíttatta a további támadó hadműveleteket.
1951 április 22-én a 38. szélességi fok mentén a kínai csapatok megindították az addigi legnagyobb offenzívájukat az amerikai csapatok ellen: 548.000 katona különböző haderőnemekben elosztva nyitotta meg a Tavaszi Offenzívát. Nem csak Peng Dehuai, de a kínai hadvezetés is szentül hitte, hogy ez egy mindent eldöntő ütközet lesz a Koreai Háborúban. Korábban már esett róla szó, hogy teljesen irreálisan, bizonyos számú ENSZ/USA hadosztálynyi erő teljes megsemmisítése lett célul kitűzve, azonban a Tavaszi Offenzívát megelőző 4 hadjáratban sem sikerült megsemmisíteni egyet sem, Mao dédelgetett vágyálma pedig az új hadműveletben nem kevesebb, mint 50.000 ENSZ katona megsemmisítése volt. Ennek megfelelően a kínai hadvezetés egy olyan stratégiát állított fel, amely folyamatosan megpróbálja csapdába csalni az ellenséges csapatokat, ez a kivitelezés azonban nemcsak hogy villámgyorsan kimerítette a kínai tartalékokat, de a PVA csapatok számos gyengeségére is fényt vetett, ezt pedig az amerikai csapatok ezután könyörtelenül ki is használták. Miután a kínaiak súlyos veszteségeket szenvedtek, Peng Dehuai április 29.-én leállíttatta a további támadó hadműveleteket.
Azon kívül, hogy az amerikaiaknak óriási tűzerő fölényük volt égen s földön egyaránt, a kínai hadvezetés számos igen súlyos hibát vétett, amely ezekhez a súlyos veszteségekhez vezetett:
1. Peng és a többi parancsnok anélkül hajszolták és kényszerítették támadó hadműveletekbe a már akkor is kimerült PVA csapatokat, hogy azok megfelelően ki lettek volna képezve és felkészítve azokra a hadviselési körülményekre, amelyekben helyt kellett volna állniuk
2. Peng ugyanazt az elavult "hármast" használta (megoszt, bekerít, megsemmisít), mint az előző 4 hadműveletben 1950 novembere és 1951 áprilisa között, ahelyett, hogy tanulva az ütközetekből, új stratégiákat és taktikákat fejlesztett volna ki
3. A PVA hadvezetése lényegében semmit sem tett meg azért, hogy a szállítmányozás terén olyan pozitív fejlesztéseket hajtson végre, amelyek végre biztosítani tudják a frontvonalban harcoló katonák étel, lőszer és egyéb ellátmány igényét. Ez sajnos sokszorosan megbosszulta magát, mert az állandó élelem és lőszerhiánnyal küszködő kínai katonák az esetek java részében képtelenek voltak sikerrel végrehajtani a rájuk kiszabott feladatokat
4. A PVA erőinek nem volt hírszerző hálózata, hivatásos tiszti állománya és olyan hatékony kommunikációs rendszere, amely lehetővé tette volna a különböző katonai egységek és haderőnemek gördülékeny együttműködését. Ezt a hadsereget semmiképp sem nevezhetjük egy modernizálódott haderőnek, hiszen a második világháborúban gerilla erőként működő hadsereg modern hadsereggé alakulása a kínai polgárháborúban már ugyan megkezdődött, de csak a Koreai Háború végére, az 1951-es Tavaszi Offenzíva során elszenvedett megalázó vereség után fejeződött be.
Számtalan példa akadt a hadvezetés rugalmatlanságára is, mint amikor például a 64. Hadsereg parancsnoka Zeng Siyu egyetlen plusz napot kért arra, hogy katonái a késés miatt elfoglalhassák a kijelölt pozícióikat, illetve, hogy a kért tüzérségi eszközök is megérkezzenek. A támadást április 22.-én annak tudatában kellett megkezdenie, hogy a fenti feltételek egyike sem valósult meg..... További problémát jelentett, hogy a PVA katonák Koreába érkező második hulláma semmiféle pihenőt nem kapott, hogy a hosszú utat kipihenje, sok parancsnok pedig egyáltalán be sem fejezte a szükséges megfigyelési munkákat a terep kapcsán, így nem is voltak vele túlzottan tisztában, mi vár majd rájuk, miután támadásra vezénylik az alájuk beosztott katonákat. Peng agyament módszere, hogy a csapatokat a pártvezetés irreális doktrínáinak megfelelően minél előbb harcba vezényelje, már az elejétől kudarcra ítéltette a kínai csapatokat. Bármilyen előnyük is volt még azokban a napokban, a silány tervezéssel minden odaveszett, de a kudarcért nem egyedül és kizárólag Peng a felelős, hanem a pekingi felsővezetés is, amelynek stratégiai hozzáállása, doktrínái és a túlzott élőerőre való alapozás a szintúgy a hibafaktorokat gyarapítja. Néhány kínai parancsnok ugyan felismerte, hogy kizárólag az élőerőre nem lehet alapozni a háborúban, és próbáltak mindent elkövetni, hogy az alájuk beosztott katonák új, modern fegyvereket és technológiát kapjanak, de ezek már túl későn és túlzottan kis mennyiségben érkeztek ahhoz, hogy a Tavaszi Offenzíva sikerére hatással legyenek.
1. Peng és a többi parancsnok anélkül hajszolták és kényszerítették támadó hadműveletekbe a már akkor is kimerült PVA csapatokat, hogy azok megfelelően ki lettek volna képezve és felkészítve azokra a hadviselési körülményekre, amelyekben helyt kellett volna állniuk
2. Peng ugyanazt az elavult "hármast" használta (megoszt, bekerít, megsemmisít), mint az előző 4 hadműveletben 1950 novembere és 1951 áprilisa között, ahelyett, hogy tanulva az ütközetekből, új stratégiákat és taktikákat fejlesztett volna ki
3. A PVA hadvezetése lényegében semmit sem tett meg azért, hogy a szállítmányozás terén olyan pozitív fejlesztéseket hajtson végre, amelyek végre biztosítani tudják a frontvonalban harcoló katonák étel, lőszer és egyéb ellátmány igényét. Ez sajnos sokszorosan megbosszulta magát, mert az állandó élelem és lőszerhiánnyal küszködő kínai katonák az esetek java részében képtelenek voltak sikerrel végrehajtani a rájuk kiszabott feladatokat
4. A PVA erőinek nem volt hírszerző hálózata, hivatásos tiszti állománya és olyan hatékony kommunikációs rendszere, amely lehetővé tette volna a különböző katonai egységek és haderőnemek gördülékeny együttműködését. Ezt a hadsereget semmiképp sem nevezhetjük egy modernizálódott haderőnek, hiszen a második világháborúban gerilla erőként működő hadsereg modern hadsereggé alakulása a kínai polgárháborúban már ugyan megkezdődött, de csak a Koreai Háború végére, az 1951-es Tavaszi Offenzíva során elszenvedett megalázó vereség után fejeződött be.
Számtalan példa akadt a hadvezetés rugalmatlanságára is, mint amikor például a 64. Hadsereg parancsnoka Zeng Siyu egyetlen plusz napot kért arra, hogy katonái a késés miatt elfoglalhassák a kijelölt pozícióikat, illetve, hogy a kért tüzérségi eszközök is megérkezzenek. A támadást április 22.-én annak tudatában kellett megkezdenie, hogy a fenti feltételek egyike sem valósult meg..... További problémát jelentett, hogy a PVA katonák Koreába érkező második hulláma semmiféle pihenőt nem kapott, hogy a hosszú utat kipihenje, sok parancsnok pedig egyáltalán be sem fejezte a szükséges megfigyelési munkákat a terep kapcsán, így nem is voltak vele túlzottan tisztában, mi vár majd rájuk, miután támadásra vezénylik az alájuk beosztott katonákat. Peng agyament módszere, hogy a csapatokat a pártvezetés irreális doktrínáinak megfelelően minél előbb harcba vezényelje, már az elejétől kudarcra ítéltette a kínai csapatokat. Bármilyen előnyük is volt még azokban a napokban, a silány tervezéssel minden odaveszett, de a kudarcért nem egyedül és kizárólag Peng a felelős, hanem a pekingi felsővezetés is, amelynek stratégiai hozzáállása, doktrínái és a túlzott élőerőre való alapozás a szintúgy a hibafaktorokat gyarapítja. Néhány kínai parancsnok ugyan felismerte, hogy kizárólag az élőerőre nem lehet alapozni a háborúban, és próbáltak mindent elkövetni, hogy az alájuk beosztott katonák új, modern fegyvereket és technológiát kapjanak, de ezek már túl későn és túlzottan kis mennyiségben érkeztek ahhoz, hogy a Tavaszi Offenzíva sikerére hatással legyenek.
ELLÁTÁSI GONDOK
Peng, hogy Mao kedvére tegyen, alapvetően 2 hétre tervezte az amúgyis irreális célkitűzésekkel rendelkező hadjáratot, de a rendkívüli lőszer és élelmiszerhiány miatt 1 hétre csökkentette azt, és április 29.-én be is fejezte azt anélkül, hogy hogy egyetlen egy ENSZ hadosztályt is megsemmisítettek volna a célként kitűzött hatból. Ami a rossz logisztikát és kevés utánpótlást illeti, Peng és a PVA vezetése amúgy 100%-ig tudatában volt a problémának, még jóval a Tavaszi Offenzíva megkezdése előtt. A több helyen szétszakadt utánpótlási vonal, a teljes amerikai légifölény és az ennek köszönhető bombázásokban megsemmisült hadianyag jelentősen korlátozta a kínaiak mozgásterét. Ennek eredményeképp a Tavaszi Offenzíva egy hete alatt a katonák szükségleteinek mindössze 44-50%-át tudták fedezni az utánpótlásokkal, amely sokszor még az igények minimum szintjét sem érték el! Nem csökkentette a problémákat az a tény sem, hogy az utánpótlást szállító egységek az amerikai légicsapásoknak köszönhetően képtelenek voltak tartani a tempót a támadó alakulatokkal, így történhetett meg, hogy az amúgyis kevés ellátmánnyal rendelkező PVA katonák sokszor igen nehéz helyzetekben találták magukat. Számtalanszor fordult elő, hogy az amerikai vonalakat áttörő kínai katonák meg kellett álljanak akár napokra is megvárni az ellátmányt, így pedig, hogy lőszerük már nem volt, kiváló lehetőségeket szalasztottak el a várakozás miatt.
AMERIKAI / KÍNAI TAKTIKÁK
Az amerikaiak a kínaiakkal ellentétben nagy gondot fordítottak arra, hogy ellenfelük manővereit jobban górcső alá vegyék, és hatékony ellenszert találjanak az őket szorongató taktikákra. Így történhetett meg például az, hogy a kínaiak nemcsak hogy képtelenek voltak megsemmisíteni az amerikai hadsereg 24. Hadosztályát, de még az ő csapdájukba sétáltak bele. James Van Fleet tábornok április 23.-án utasította a Frank Milburn tábornokot és William Hodge tábornokot, hogy csapataikat vonják vissza a Kansas vonalig, de éjszakánként maximum 12-20 mérföldes visszavonulással. Ez pont elegendő távolság volt arra, hogy a rosszul ellátott PVA csapatok ennyit még előre tudjanak nyomulni, így az amerikai csapatok már távol voltak a kínai főerőktől, de közel ahhoz, hogy a kínai támadóékekkel meglegyen a kontakt. A kínai csapatokról beérkezett infók alapján az amerikaiaknak kiváló képük volt az utánuk nyomuló támadók elhelyezkedéséről, így már könnyedén megszórhatták őket légicsapásokkal, tüzérséggel vagy vethettek be ellenük tankokat, óriási mészárlást rendezve a menthetetlen helyzetben lévő kínaiak soraiban. Ezek aztán annyira megnyírbálták a kínaiak élőerejét, hogy a Tavaszi Offenzíva előtt alkalmazott éjszakai tömegrohamok erejét ez már drámaian visszafogta.
Peng, hogy Mao kedvére tegyen, alapvetően 2 hétre tervezte az amúgyis irreális célkitűzésekkel rendelkező hadjáratot, de a rendkívüli lőszer és élelmiszerhiány miatt 1 hétre csökkentette azt, és április 29.-én be is fejezte azt anélkül, hogy hogy egyetlen egy ENSZ hadosztályt is megsemmisítettek volna a célként kitűzött hatból. Ami a rossz logisztikát és kevés utánpótlást illeti, Peng és a PVA vezetése amúgy 100%-ig tudatában volt a problémának, még jóval a Tavaszi Offenzíva megkezdése előtt. A több helyen szétszakadt utánpótlási vonal, a teljes amerikai légifölény és az ennek köszönhető bombázásokban megsemmisült hadianyag jelentősen korlátozta a kínaiak mozgásterét. Ennek eredményeképp a Tavaszi Offenzíva egy hete alatt a katonák szükségleteinek mindössze 44-50%-át tudták fedezni az utánpótlásokkal, amely sokszor még az igények minimum szintjét sem érték el! Nem csökkentette a problémákat az a tény sem, hogy az utánpótlást szállító egységek az amerikai légicsapásoknak köszönhetően képtelenek voltak tartani a tempót a támadó alakulatokkal, így történhetett meg, hogy az amúgyis kevés ellátmánnyal rendelkező PVA katonák sokszor igen nehéz helyzetekben találták magukat. Számtalanszor fordult elő, hogy az amerikai vonalakat áttörő kínai katonák meg kellett álljanak akár napokra is megvárni az ellátmányt, így pedig, hogy lőszerük már nem volt, kiváló lehetőségeket szalasztottak el a várakozás miatt.
AMERIKAI / KÍNAI TAKTIKÁK
Az amerikaiak a kínaiakkal ellentétben nagy gondot fordítottak arra, hogy ellenfelük manővereit jobban górcső alá vegyék, és hatékony ellenszert találjanak az őket szorongató taktikákra. Így történhetett meg például az, hogy a kínaiak nemcsak hogy képtelenek voltak megsemmisíteni az amerikai hadsereg 24. Hadosztályát, de még az ő csapdájukba sétáltak bele. James Van Fleet tábornok április 23.-án utasította a Frank Milburn tábornokot és William Hodge tábornokot, hogy csapataikat vonják vissza a Kansas vonalig, de éjszakánként maximum 12-20 mérföldes visszavonulással. Ez pont elegendő távolság volt arra, hogy a rosszul ellátott PVA csapatok ennyit még előre tudjanak nyomulni, így az amerikai csapatok már távol voltak a kínai főerőktől, de közel ahhoz, hogy a kínai támadóékekkel meglegyen a kontakt. A kínai csapatokról beérkezett infók alapján az amerikaiaknak kiváló képük volt az utánuk nyomuló támadók elhelyezkedéséről, így már könnyedén megszórhatták őket légicsapásokkal, tüzérséggel vagy vethettek be ellenük tankokat, óriási mészárlást rendezve a menthetetlen helyzetben lévő kínaiak soraiban. Ezek aztán annyira megnyírbálták a kínaiak élőerejét, hogy a Tavaszi Offenzíva előtt alkalmazott éjszakai tömegrohamok erejét ez már drámaian visszafogta.
Az értelmetlen kínai tömegrohamok eredménye 1951 május 30.-án, a Kansas-vonal
visszafoglalása után.
A korai kínai hadjáratok során (1950 októbere és 1951 februárja között) az éjszakai tömegrohamok igen eredményesnek bizonyultak, ugyanis a teljes század vagy zászlóalj erejű támadások teljes meglepetésként érték az amerikai csapatokat, nem beszélve azok pszichológiai hatásairól. Nem elhanyagolható az sem, hogy a meglepetés erejét kihasználva ezek a rohamok számos gyengeségére rávilágítottak az amerikai, de különösen a dél-koreai csapatoknak. Az esetek túlnyomó többségében a teljesen ledöbbent védőknek semmilyen választása nem volt, csak elhagyni a pozícióikat, de idővel az amerikaiak tanultak ebből, így a támadás után levő kifáradt és kiváló célpontot nyújtó PVA-s katonákra rázúdítottak mindent valamelyik hátulsó pozícióból, ami az USA fegyvertárában megtalálható volt. Theodore White, az amerikai 24. ezred gyalogosa így emlékezik vissza ezekre a rohamokra: "Amikor megrohamozták az állásainkat, olyan sokan voltak, hogy bármerre sütötted el a fegyveredet, az a golyó embert talált, nem tudtál hibázni. Irdatlan sok emberük volt. Nappal aztán láthattuk a csatatéren heverő sok száz holttestet, és az járt a fejünkben, hogy hogy a francba képesek még ennél is több veszteséget elviselni? És aznap este megcsinálták megint, majd a rákövetkezőn is." A Tavaszi Offenzíva kezdetére ezek az éjszakai kínai támadások olyan szinten veszítettek a hatékonyságukból, hogy még egy kisebb egységet sem tudtak a PVA-sok megsemmisíteni, nemhogy egy nagyobbat. Sajnos ennek ellenére a PVA-s parancsnokok addig küldték a vágóhídra a katonáikat, amíg már nem maradt annyi, amivel egy következő tömegrohamot elindíthattak volna.
Az általam felhasznált forrás a cikkhez: Xiaobing Li: China's Battle for Korea
Az általam felhasznált forrás a cikkhez: Xiaobing Li: China's Battle for Korea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése