TITKOSSZOLGÁLATI ÉS MEGFIGYELÉSI HIÁNYOSSÁGOK
Habár Mao volt megkérdőjelezhetetlen döntéshozó mindenben, és szerette a teljes kontrollt átvenni a megtervezendő stratégiák majd ezek a háborús folyamatokba való beillesztése felett, teljes mellszélességgel támogatta és megbízott Peng Dehuaiban azt illetően, hogy ezeket a terveket kiválóan sikerül majd a gyakorlatban kiviteleznie. Peng nyílt, makacs és rendkívül önfejű volt, erős személyiségéről és heves temperamentumáról volt híres, beosztottainak gyakran ordította le a fejét, mindazonáltal a Koreai háború első négy hadjáratában gond nélkül kivitelezte Mao parancsait.1951 tavaszán, amikor Mao biztos volt a győzelemben, Peng kísérletet tett egy olyan azonnali támadás megtervezésére, amellyel egy szempillantás alatt visszafoglalhatják Szöult. Nem hagyta nyugodni azonban egy gondolat, amely jogosan merült fel mint eshetőség és félelemmel töltötte el, ez pedig egy lehetséges amerikai partraszállás volt a kínai vonalak mögött. Amíg 1951 kora márciusában a PVA hadvezetése még javában a Tavaszi Offenzívát tervezte, a parancsnokság Műveleti és Hírszerzési osztálya felvázolt egy lehetséges hadjárattervet Xie Fangnak, a PVA vezérkari főnökének. A kínai hírszerzés jóelőre figyelmeztette a PVA hadvezetését egy esetleges amerikai partraszállásról az észak-koreai partok mentén.
Xie Fang egy rendkívül tapasztalt PLA-s hadműveleti vezető és kiváló CCP-s hírszerző tiszt volt, tehetségét az 1920-as években a Japán Gyalogsági Iskolában elsajátított kiképzésből, majd az 1940-es években a moszkvai Orosz egyetemi végzettségéből szerezte. Amint tudomást szerzett a lehetséges amerikai partraszállásról, úgy gondolta, hogy akárcsak az előző évi Incheon-i partraszállás, a kínai és észak-koreai csapatok hátát és oldalszárnyait próbálják majd veszélyeztetni. Xie azonnal értesítette Penget, és nem is telt bele sok idő, a kínai hírszerzés áprilisban meg is erősítette az amerikaiak tervét, és a kérdés már csak az volt, hogy az USA hat vagy nyolc hadosztályt küldött Japánba, hogy azok majd onnan továbbhajózva partraszálljanak Koreában.....azonban jókorát tévedtek. Mind Peking, mind pedig a PVA hadvezetése téves információkat kapott, ennek oka pedig egy igen egyszerű tényben keresendő: a kínai hadvezetés szinte kizárólag a helyi japán illetve taiwani híradásokra támaszkodhatott információszerzés gyanánt, mivel odaát nem voltak hírszerzőik. A megbízható források teljes hiánya és a külföldön vívott háborúkban szerett zéró tapasztalat elég komoly negatív hatást gyakorolt a kínaiak azon törekvéseire, amik által egy átfogó képet kaphattak volna az ENSZ csapatok terveiről illetve ezek gyengeségeiről.
ROTÁCIÓ A CSAPATOKNÁL
Peng célja az volt, hogy a csapatok forgatásával megerősítse a támadó erőket és minimálisra redukálja a kínai veszteségeket. Bár elméletileg az ötlete helyes volt, terve a gyakorlatban rendkívül károsnak bizonyult. Az ENSZ-erőkkel vívott harcokból szerzett korai tapasztalatok kulcsfontosságúak voltak a további kínai győzelmekhez, tapasztalt parancsnokok és katonák nélkül ugyanis lehetetlennek bizonyult a kínai hadjárat céljainak elérése: a tapasztalatlan csapatok ugyanis sosem tudnak győztesen felülkerekedni egy csatában. A nyers valóság az volt, hogy körülbelül három hónapba telt, mire egy kínai tiszt elsajátította a harci vezetés alapjait. A kínai veteránok a velük készített interjúk során gyakran említették, hogy „keménynek” kellett lenniük ahhoz, hogy képesek legyenek megbirkózni a csaták borzalmaival és az ezek által okozott rémálmaikkal. Mindannyian egyetértettek abban, hogy körülbelül jó két hónapba telt, mire egy katona képes volt hatékonyan teljesíteni egy harctéri cselekményben.
SZÜKSÉGLETEK ÉS HIÁNYUK
Az ENSZ erők parancsnokságának stratégiája 1950 tavaszára immáron világossá vált. Miután sikerrel elfoglalták és megszilárdították az új állásaikat, gyors támadásokat indítottak, hogy a kínai csapatoknak ne legyen idejük hadianyag utánpótlást szerezni vagy megerősíteni fáradt csapataikat. Az ENSZ-erők ezt a stratégiát azzal a konkrét céllal alkalmazták, hogy kimerítsék a PVA személyi állományát és annak készleteit. A stratégia bevált. Bár a PVA hadműveleti tervezői műveleteiket arra a feltételezésre alapozták, hogy állandó jelleggel kapnak majd jelentős erősítést a koreai tartózkodásuk alatt, a harctéri hatékonyság és a megfelelő ellátás fenntartása a PVA parancsnokság számára elsődleges fontosságú kérdéssé vált. 1951 tavaszán a kínai-észak-koreai csapatok létszáma lényegében majdnem megháromszorozódott az előző 4 hadjáratban résztvevő csapatok létszámához képest, így az ellátmány biztosítása ezeknek a csapatoknak feladta a leckét a kínai hadvezetésnek.
Az 1951 április 6.-án tartott parancsnoki konferencián a PVA parancsnoksága speciális előkészületeket irányzott elő a Tavaszi Offenzívára, utasítva többek között a logisztikai egységeket, hogy gyorsítsák fel a lőszer-és élelmiszerkészletek felhalmozását. Mivel a 37. és 38. szélességi fok közötti területről minden koreai egység visszavonult, ezért nem alapozhattak helyi ételellátmányra, így ezt a problémát úgy hidalták át, hogy minden harcoló katona 5 teljes napi fejadagot vitt magával, a majdnem közvetlenül a hátuk mögé helyezett logisztikai alakulatok pedig biztosították szükség esetén ugyanezt az 5 napi teljes fejadagot minden főnek. Az újonnan érkezett harcoló alakulatok műveleti igényeinek kielégítése érdekében négy ellátmányozási vonalat hoztak létre, valamint egy plusz hálózatot a frontvonalban harcolók támogatásként odavezényelt hadosztályoknak és ezredeknek. Az összes logisztikai csoportnak szakaszok illetve szektorok szerint osztották ki a kiszállítási feladatokat, ami jelentősen megnövelte az ellátmányok szállításának és elosztásának hatékonyságát.
Kora áprilisra a PVA 15.000 tonna élelmiszert és 3-5 különféle lőszertípust valamint egy ezekhes a kaliberekhez társított, standard kiutalási mennyiséget (egység) per fő helyezett el ezekben a lőszerraktárakban. Példaként felhozva, egy egység, a pisztolyhoz a kiutalt lőszermennyiséget tekintve 24 darabot jelentett. Dacára ezeknek a változtatásoknak, a PVA csapatok ellátmányozása alapjaiban véve nem javult, és csak rövidebb ideig sikerült ezzel a minimummal fenntartani az amúgyis lőszer és élelmiszer szűkében lévő kínai katonák igényeit.
OROSZ FELSZERELÉS ÉS AZ EGYSÉGES KIKÉPZÉS HIÁNYA
A kínaiak nagyon szűkében voltak az automata fegyvereknek, így Mao telegramban fordult Sztálinhoz 1950 november 8.-án, amelyben 140.000 félautomata puskát kért 58 millió db lőszerrel, 26.000 géppisztolyt 80 millió db lőszerrel, 7.000 könnyűgéppuskát 37 millió db lőszerrel, 2000 nehézgéppuskát 20 millió db lőszerrel és sok más egyebet is. Az oroszoknak azonban nem állt rendelkezésére olyan szállítási útvonal, amelyen hatékonyan kézbesíthették volna az igényelt hadianyagot, így mondani sem kell, hogy a kínai alakulatok töredéke kapott csak a Tavaszi Offenzíva indulásáig a szovjet fegyverekből. Hogy ezt számszerűsítsük, ez 16 gyalogos hadosztályt jelentett a 60-ból, ezzel a folyamattal viszont olyasvalami kezdődött el a Polgárháború vége óta, amelyre sosem akadt példa Kínában: majd mindegyik fegyvernem egységesítve lett!
Mindegy azonban, hogy milyen jó felszereléseket kaptak ezek a PVA-s alakulatok, hiszen minőségi kiképzés nélkül a legjobb eszköz is csak "ócskavas" egy katona kezében: sajnos a kínai hadvezetés súlyos mulasztást követett el, amikor ezekhez az új fegyverekhez nem vezetett be egy szovjet stílusú központosított kiképzést, amely az új fegyvertípusok használatát mélyítette volna el a katonákban. A kézifegyverek használati utasításai ismertetésének és a központosított kiképzés elmaradásának ténye erősen korlátozta az új felszerelések hatékonysági szintjét a PVA csapatok soraiban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése