Reggel a hazaindulás Yilanból kicsit nyomott hangulatban telt, nehezen ment ez a búcsúzkodás a szállástól, meg a várostól. Valamikor reggel 7 óra körül kinéztem a szállásomtól egy köpésnyire lévő reggelizőt, és az utcára néző teraszon békében bevágtam a kiválasztott finomságot. Visszamentem a szállásra, majd rászámoltam egy kicsit az indulásra, mert ilyenkor mindig szeretek pluszban bóklászni egyet, és milyen jól is tettem! Lefotóztam még pár nekem tetsző épületet, ezek közül a legnagyobb hatással talán a szállásomtól egy saroknyira lévő iskola volt, ahol azért elidőztem pár percet.
A vasúthoz már közel jártam, amikor az út szélén egy üzlet mellett egy kirakott kalitkára lettem figyelmes, amiben egy zöldfarkú lóripapagáj figyelt. No, én se voltam rest, leguggoltam a tollas mellé, és elkezdtem pofázni meg füttyögni neki, mire kitágult szemekkel közelebb jött a rácson belül, majd nekiállt "nihao!"-t beszélni (a hello kínai megfelelője), majd füttyögött, és izgatott hanghatások közben még örömtáncot is lejtett. Sajnos muszáj voltam elköszönni az újdonsült cimborától, és a vonat felé venni az irányt. Az állomáson kaptam némi segítséget a jegyvásárláshoz, mert nem voltak egyértelműek a táblán felsorolt városok, de az egyik kis hölgy a kérdőjelet látván a fejem felett odauggrott, hogy segítsen. Jegy pipa, a peronon leültem, és még így is volt 20 percem a vonat indulásáig.
Beérvén Taipeibe az egyik cimborám már várt rám, és mivel dél körül járt az idő, itt volt az ideje, hogy közelebbről is összebarátkozzak a japán ételekkel. Egy takaros ramenezőt néztünk ki az aluljáró szinten, aminek nem csak a kinézete volt pazar, de minden rendelést frissen készítenek el, így sohasem kapsz állott kaját. Életem első ramenje volt, mivel Budapesten nem akartam kipróbálni, félve attól, hogy valami kutyulékot adnak, ami ízben egyáltalán nem hasonlít az eredetihez (ahogy pl az itthoni dél-koreai kaják sem hasonlítanak ahhoz, amit Dél-Koreában fogyasztasz). Árban is megfelelő volt a dolog, a ramenen kívül rendeltünk még ezt-azt, és valahol fejenként 4800 Forintnak megfelelő taiwani dollárt hagytunk ott (ennyiért ugye Budapesten a belvárosban normális adag átlag kaját sem kapsz, nem hogy egy ilyen színvonalú Rament meg a többi kiegészítőt hozzá).
Tettünk egy sétát a városban, több dolgot is útbaejtettünk: első körben egy toborzóirodát, ahol csalogatónak egyértelműen ki van rakva a rendfokozatonkénti juttatás, amelyek nem csak helyi viszonylatban jók, de a szolgálati jogviszony mellé a katonák különböző juttatásokat kapnak (pl a rezsi számláiból csökkentést stb.). Valamelyik korábbi cikkben szerintem említettem, hogy Taiwanra nagy hatással van a japán kultúra mind a mai napig, így az általuk épült házakon/épületeken kívül láthatunk egy csomó japán szentélyt is, sajnos a DPP párt aktívan kampányol ezek lebontása mellett (is)... Útbaesett a Taipeiben található levéltár is, ahova bekíváncsiskodtunk, a tárlatvezető hölggyel összeismerkedve pedig kiderült, hogy járt már anno Budapesten párszor, és szereti Magyarországot is.
Mivel sosem láttam belülről Taoista templomot, ezért a következő állomás adta magát. A Grand Hotelhez hasonló színvilág és részletgazdag belső terek fogadtak, az udvarban található halas tó pedig igazán ámulatbaejtett. A templomból kiérve bevetettük magunkat egy közeli masszázsszalonba, hogy kipihenjük a nap fáradalmait, majd az estét egy igazi All you can eat Hotpotozóval zártuk. Az itthon tapasztalható lehúzásos hotpotozókkal ellentétben, itt befizetsz 8000 forintnyi taiwani dollárt (és kb ennyit itthon is kifizetsz, csak neked tételesen ki kell fizetni, amiből rendelni akarsz), és 2.5 óráig annyit eszel, amennyit nem szégyellsz, ebben az árban bennevan az üdítő és a márkás fagylaltok is. Kellett is az energia, meg egy pihentető alvás, mert másnap egy igazán különleges helyre vitt az utam, ahol szintén egész napos mászkálás és sok fotózás volt a program.
Kis japán szentély, haranggal
A Taipeiben található levéltár
A fantasztikus hotpotozó, amire szintén pazar visszagondolni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése