CGTN TV-adás a pingxingguani csatáról

 

Guangxi tartománybeli hadsereg / Guangxi Army (1937-1945)

 

HUN: Egészen a Marco Polo hídnál történt csatározásig Guangxi tartomány vajmi kevéssé volt érintett a japánok elleni küzdelemben. A tényleges harcok Guangxiban csak 1939-ben kezdődtek meg, de ez addig nem akadályozta meg Guangxi tartományt abban, hogy más régiókban is hozzájáruljon a nemzet háborús erőfeszítéseihez. A Kínában mozgósított és bevetett több millió katona közül csak Guangxi körülbelül 900.000-et adott, akik közül sokan hivatásos milicisták voltak. 1939 novemberében a japán hadsereg partra szállt Guangxi déli részén (Battle of South Guangxi - 桂南会战, az első nagy hadjárat), elfoglalta Nanningot, és elvágta Chongqinget a déli parttól. A kínaiak több nagy offenzívát is indítottak, amelyek jelentősen növelték a harcokban elesett japán katonák számát. A konfliktusok többsége a Kunlun-hágóért folytatott harcokban zajlott (ide vágó blogbejegyzés: https://ghostdivision74h.blogspot.com/2021/04/a-kunlun-hagoi-csata.html). A Vietnámban indított expedíció 1940 szeptemberében bekövetkezett sikere révén a japánok sikerrel vágták el Kínát Indokínától, ez arra kényszerítette Chongqinget, hogy a Burmai Úton és a Humpon keresztül szerezze be a szövetségesek ellátmányát. Guangxi tartományban ekkor már heves harcok dúltak, és ez a tartomány szenvedte el a dél-kínai harcok legnagyobb megtorlásait. A kínai védők heves ellenállása miatt büntetésként a japánok számtalan háborús bűncselekményt követtek el a régióban, mint például a 1943-as guangxi-i mészárlás, amely legalább 10.000 ember halálát okozta, valamint sok kisebb mértékű vérengzést is.

ENG: Until the battle at Marco Polo Bridge, Guangxi Province had been largely unaffected by the war against Japan. Actual fighting in Guangxi did not begin until 1939, but this did not prevent Guangxi Province from contributing to the nation's war effort in other regions. Of the millions of soldiers mobilized and deployed in China, Guangxi contributed approximately 900,000, many of whom were professional militiamen. In November 1939, the Japanese army landed in southern Guangxi (Battle of South Guangxi - 桂南会战, the first major campaign), captured Nanning, and cut off Chongqing from the south coast. The Chinese launched several major offensives, which significantly increased the number of Japanese soldiers killed in action. Most of the conflicts took place in the battles for the Kunlun Pass (relevant blog post: https://ghostdivision74h.blogspot.com/2021/04/a-kunlun-hagoi-csata.html). The success of the expedition launched in Vietnam in September 1940 enabled the Japanese to cut China off from Indochina, forcing Chongqing to obtain supplies for its allies via the Burma Road and the Hump. Fierce fighting was already raging in Guangxi Province, which suffered the worst reprisals of the South China campaign. In response to fierce resistance from Chinese defenders, the Japanese committed numerous war crimes in the region, such as the 1943 Guangxi massacre, which killed at least 10,000 people, as well as many smaller-scale massacres.

HUN: Ahogy a háború az 1940-es évekbe lépett, a Japán Császári Hadsereg teljesen kivonult Guangxiból (kivéve néhány part menti enklávét), hogy megerősítse az indokínai helyőrségeket a későbbi délnyugat-kínai műveletekhez. Guangxi csak az Ichi-Go hadművelet során látott újra intenzív harcokat. Az Ichi-Go hadművelet során a japánok megsemmisítették Guangxi tartomány számos repülőterét, megtorlásul a Kínából indított légitámadásokért. A második világháború utolsó napjaiban Guangxit a kínaiak visszahódították a második Guangxi-hadjárat során. A második Guangxi-hadjárat (kínaiul: 桂柳反攻作戰) egy három fronton zajló kínai ellentámadás volt, amelynek célja az utolsó jelentős japán erődítmény visszahódítása volt Guangxi tartományban, Dél-Kínában, 1945 áprilisától augusztusáig. A hadjárat sikeres volt, és már tervek készültek a Shanghai környékén és a keleti partvidéken szétszóródott japán csapatok felszámolására is, amikor a szovjetek megszállták Mandzsúriát, az amerikaiak pedig atombombát dobtak Hirosimára és Nagaszakira, ami Japán kapitulációjához vezetett és véget vetett a nyolc évig tartó második kínai–japán háborúnak.

A második világháború után Li Zongren (Guangxi tartomány parancsnoka) újjáépítési tervet hirdetett, mivel a tartomány nagy részét a háború elején és végén zajló kaotikus harcok pusztították el.

ENG: As the war entered the 1940's, the Imperial Japanese Army withdrew completely from Guangxi (except for a few coastal enclaves) to reinforce garrisons in Indochina for later operations in southwestern China. Guangxi only saw intense fighting again during Operation Ichi-Go. During Operation Ichi-Go, the Japanese destroyed many airfields in Guangxi province in retaliation for air attacks launched from China. In the final days of World War II, Guangxi was recaptured by the Chinese during the Second Guangxi Campaign. The Second Guangxi Campaign (Chinese: 桂柳反攻作戰) was a Chinese counteroffensive on three fronts, aimed at recapturing the last significant Japanese stronghold in Guangxi Province, southern China, from April to August 1945. The campaign was successful, and plans were already being made to eliminate Japanese troops scattered around Shanghai and the east coast when the Soviets occupied Manchuria and the Americans dropped atomic bombs on Hiroshima and Nagasaki, leading to Japan's surrender and ending the eight-year Second Sino-Japanese War.

After World War II, Li Zongren (commander of Guangxi Province) announced a reconstruction plan, as much of the province had been destroyed by chaotic fighting at the beginning and end of the war.

Guangxi tartománybeli hadsereg megjelenítése / Guangxi Army Impression

 

HUN: 1940, Dél-Guangxi-i csata, Guangxi tartománybeli hadsereg megjelenítése
Rendfokozat: Kiváló közlegény (angolul Private Superior, itt nálunk ez az Őrvezetőnek felel meg!)

Egyenruha: tipikus kínai egyenruha, lábszárvédő
Fegyverzet: Type 24-es puska, M24-es kézigránátok, VZ24-es bajonett, DaDao kard
Felszerelés: kenyérzsák, emeletes bőr töltényöv, vászon gránáttartó, kulacs, japánoktól zsákmányolt Plum Blossom sisak, vászon ételtartó heveder
2. Kínai - Japán háború

ENG: 1940, Battle of South Guangxi, Guangxi Army Impression
Rank: Private Superior (it equals to Lance Corporal!)
Uniform: usual Chinese uniform set with puttees
Weaponry: Type 24 rifle, M24 hand grenades, VZ24 bayonet, DaDao sword
Equipment: bread bag, 2 row leather rifle ammo chestrig , canvas grenade pouches, canteen, captured Japanese Plum Blossom helmet, canvas food bag
2. Sino-Japanese War

2025 Kenyérzsák túra, Vereb

Idén is megrendezésre kerül a Kenyérzsák túra, azonban immáron nyitott formában, nem csak hagyományőrzőknek! Akit érdekel az esemény, az alábbi linken regisztráljon!

Várunk mindenkit szeretettel!

Regisztrációs link a túrához:
https://docs.google.com/forms/d/1_65NMygn8ZaC3m-X070Z7biRtxmHDfD_2_jGvm8VbKM/edit

New 4th Army megjelenítés / New 4th Army impression

 

HUN: 1942 Dél-Kína, Anhui, New 4th Army megjelenítése
Rendfokozat: közlegény

Egyenruha: tipikus kínai egyenruha, lábszárvédő
Fegyverzet: Hanyang 88-as puska, M24-es kézigránátok
Felszerelés: kenyérzsák, vászon töltényheveder, vászon gránáttartó, kulacs
+ Medál a mellkason: kizárólag a gerillabázisokon szolgáló személyzet kapott belőle
2. Kínai - Japán háború

ENG: 1942 South-China, Anhui, New 4th Army impression
Rank: Private Second Class
Uniform: usual Chinese uniform set with puttees
Weaponry: Hanyang 88 rifle, M24 hand grenades
Equipment: bread bag, canvas ammo bandolier, canvas grenade pouches, canteen
+ Chest medal, which was only distributed among the personell who did their duties on the N4A bases
2. Sino-Japanese War

XV. Katonadal Fesztivál, Zalaapáti

 

ENGLISH New 4th Army / 新四军

 

    ENG: Actually, I realised during yesterday's photo shoot that there had already been a few sentences on this site about the communist troops who fought against Japan during the war, but it's time to make up for that and present them individually in a shorter article. We will deal with the two main forces, the Eighth Route Army in the north and the New 4th Army in the south, but there were several other guerrilla groups that also fought the Japanese invaders at the time. Although some people in some places will not like the following sentences, objectivity requires certain facts, and since we don't have to answer to anyone in terms of party politics (if we had to, we also wouldn't care), we'll write it down: not all communist troops wanted to fight the Japanese. There are countless accounts in books of them hiding in forests and mountains rather than attacking smaller Japanese garrisons, but there are also examples of them making non-aggression treaties with the enemy in exchange for the safety of the communist's opium fields. There have also been incidents where the Communists have attacked Nationalist garrisons and vice versa, or have given the Japanese the coordinates of Nationalist garrisons, or have attacked Nationalist army positions together with the Japanese from different directions.

    While using a translator into English, check out the link below for a whole series of events from the clashes between the two factions: https://zh.m.wikipedia.org/zh-tw/%E5%9C%8B%E5%85%B1%E6%91%A9%E6%93%A6

    The truth is that the communists were not necessarily unwilling or often unable to take on division-level conflicts the way the NRA did, so the nationalist approach that the communists didn't fight is not true in many places. They did fight, but it is not true to say that they did the lion's share of the fighting and it was thanks to them that China defeated the Japanese, because it was in practice due to the blood sacrifice that the NRA nationalist soldiers made during the 8 years of the war. Nevertheless, it is important to stress that there were indeed communist units within China that took up the gauntlet and, despite their inferior equipment, did their bit in the skirmish!

FOUNDATION:

    The New 4th Army south of the Yangtze River was formed in 1937, as was its "sister group" in the northwest, the Eighth Route Army, and although both were officially under the control of the NRA, in practice Chiang Kai-shek's leadership had little control over what and how the two communist forces would engage in military operations, as both were under the direct control of the CCP (Chinese Communist Party). The N4A's main base was in Anhui, a building that can still be seen in China today. Their supply of military equipment was quite difficult due to the nationalist blockade around their territory, so they had to introduce their own currency, which they kept for 'internal' purchases, while the China-wide currency was used for 'external' purchases (arms, ammunition and anything they could not produce themselves at their bases)

    I won't go into the uniforms, weapons and insignia separately, I have already done that in a combined article earlier. If you missed it, you can read it here:
https://ghostdivision74h.blogspot.com/2023/08/uniforms-of-chinese-communist-armies.html

New 4th Army Youth Organization

    Between 1937 and 1938, the army group headed for Anhui, their main activity being the building of guerrilla bases behind the backs of enemy Japanese forces and the recruitment of recruits. 

Between 1939 and 1940 they continued their base and area development work, clashing with various nationalist guerrilla groups in northern Jiangsu and receiving 12,000 reinforcements from the Eighth Route Army.

By 1940, the conflict between the NRA and the N4A had escalated to the point where it culminated in the Anhui Incident of 1941. This was a large-scale skirmish lasting 6 days, which ended with heavy blood casualties (about 7-8,000 casualties) but with the breakout of the encircled communist troops. Nationalist troops also destroyed the N4A headquarters, after which many N4A soldiers tore off their official blue sky, white sun cap badges and refused to wear them ever again.

1941, Anhui. Not long before the skirmish

    Between 1941 and 1943, the new N4A base was built in northern Jiangsu, by which time the army group had 7 full divisions, totalling 90,000 troops. During this period they were predominantly fighting the Japanese.

Between 1944 and 1945, the Japanese were so short of men in certain areas that they stopped regular attacks on the N4A. Clashes between the communist army group and the nationalist forces then became more frequent again, and the N4A also tried to establish new bases in eastern Zhejiang, Hunan and Hubei. At the end of World War 2, these base-building activities were suspended and they withdrew from these areas. At that time, the New 4th Army numbered roughly 280,000.

The Chinese Civil War resumed in the summer of 1946, and in 1947 the N4A, like the Eighth Route Army, was absorbed into the newly formed People's Liberation Army, and both army groups ceased to exist under their original names.

It is worth highlighting the following battles in which they participated:

- Battle of Luwu

- Battle of Majiayuan

- Defence of Fanchang

- Battle of Huangqiao

- Incident in Southern Anhui

- Battle against Li Changjiang campaign

- Battle of Yanfu and Suzhong

- Fight against "rural cleansing" in central Jiangsu

- The 1943 Huaihai Campaign

- The 1944 offensive of the New Fourth Army

- Battle of South Henan

- 1945 Central China Summer Campaign

EDITOR'S NOTE: New 4th Army members rescued a lot of 88D soldiers who participated in the siege of the Sihang warehouse against the Japanese. These soldiers, after being detained in the concession area, were attempted by the Japanese to be transported to forced labor camps, but many managed to escape, or were ambushed by N4A soldiers in many of their convoys and assisted in their escape. There were 88D soldiers who escaped back to their own army group, but there were also some who continued their military activities in the ranks of the New 4th Army. Source material: the book Eight Hundred Heroes by Stephen Robinson

New 4th Army / 新四军

 

    Istenigazából a tegnapi fotózásnál jöttem rá, hogy pár tőmondat erejéig volt már szó az oldalon a Japán ellen vívott háború ideje alatt harcoló kommunista csapatokról, azonban itt az idő pótolni ezt a hiányosságot, és egy rövidebb cikk erejéig bemutatni őket külön-külön. Foglalkozni a két főerőt képező csoporttal, az északon operáló Eighth Route Armyval és a déli részeken működő New 4th Armyval fogunk, de rajtuk kívül még számos gerillacsoport vette fel annakidején a harcot a japán megszállókkal. Ugyan bizonyos helyeken nem fogják szeretni a következő mondatokat, de az objektivitáshoz hozzátartoznak bizonyos tények, és mivel senkinek nem kell megfelelnünk pártpolitika szempontjából (ha meg kellene sem érdekelne), így leírjuk: nem minden kommunista csapat akart harcolni a japánok ellen. Számtalan könyvben vannak rá leírások, hogy inkább erdőkben meg hegyekben bújkáltak, ahelyett, hogy a kisebb japán helyőrségeket megtámadták volna, de olyanra is akadt példa, hogy az ellenséggel megnemtámadási szerződéseket kötöttek, cserébe a kommunista ópiumföldek biztonságáért. Voltak olyan események is, amikor a kommunisták megtámadták a nacionalista helyőrségeket és fordítva, vagy kiadták a japánoknak a nacionalista helyőrségek koordinátáit, illetve olyan is, hogy különböző irányokban, de együtt támadták meg a nacionalista hadsereg állásait a japánokkal.

    Angolra fordítva érdemes megnézni az alábbi linket, itt van egy egész sor esemény a két frakció közti összecsapásokról: https://zh.m.wikipedia.org/zh-tw/%E5%9C%8B%E5%85%B1%E6%91%A9%E6%93%A6

    Az igazsághoz azért hozzátartozik az is, hogy a kommunisták nem feltétlenül nem akarták, de sokszor nem is tudták volna felvállalni a hadosztály szintű konfliktusokat úgy, ahogyan azt az NRA tette, így az a nacionalista megközelítés sem igaz sok helyen, hogy márpedig a kommunisták nem harcoltak. Harcoltak, csak nem igaz az a ténymegállapítás, hogy ők végezték a dolgok oroszlánrészét, és nekik köszönhetően győzte le Kína a japánokat, mert ez a gyakorlatban annak a véráldozatnak volt köszönhető, amit az NRA nacionalista katonái vittek véghez a háború 8 éve alatt. Mindemellé viszont fontos kihangsúlyozni, hogy igenis voltak olyan kommunista alakulatok Kínán belül, akik felvették a kesztyűt, és akár a hátrányos felszereléseik ellenére is keményen kivették a részüket a csetepatékból!

MEGALAKULÁS

    A New 4th Army a Yangtze folyótól délre ugyanúgy 1937-ben alakult meg, ahogyan az északnyugaton működő "testvércsoportja", az Eighth Route Army, és habár hivatalosan mindkettő az NRA irányítása alá tartozott, a gyakorlatban Chiang Kai-shek vezetésének vajmi kevés ráhatása volt arra, hogy a két kommunista haderő milyen hadmozdulatokban és hogyan vesz részt, mivel mindkettő a KKP (Kínai Kommunista Párt) közvetlen irányítása alá tartozott. A N4A fő bázisa Anhuiban volt, ez az épület még ma is megtekinthető Kínában. A hadianyag utánpótlásuk meglehetősen nehézkes volt a területük köré vont nacionalista blokád miatt, így aztán saját pénznem bevezetésére is sor került, ezt tartogatták a "belsős" vásárlásokra, míg a Kína-szerte érvényes valutát a "külső" vásárlásokra (fegyver, lőszer és bármi, amit a bázisaikon nem tudtak saját maguknak előállítani).

    Az egyenruhákra, fegyverekre és állományjelzőkre külön nem térnék ki, ezt már megtettem egy kombinált cikkben korábban. Aki lemaradt róla, az itt olvashatja el:
https://ghostdivision74h.blogspot.com/2023/08/kinai-kommunista-hadseregcsoportok.html

New 4th Army Ifjúsági Tagozata

- 1937 és 1938 között a hadseregcsoport Anhui felé vette az irányt, a főbb tevékenységi körük az ellenséges japán erők háta mögötti gerillabázisok kiépítése és az újoncok toborzása volt a fő feladatuk. 

- 1939 és 1940 között folytatódtak a további bázis és területkiépítési munkálataik, összecsaptak különböző nacionalista gerillacsoportokkal Észak-Jiangsuban, valamint az Eighth Route Armytól kaptak 12.000 főnyi erősítést.

- 1940-re olyannyira felerősödtek az NRA és a N4A közötti konfliktusok, amely végül az 1941-es Anhui incidensben teljesedett ki. Ez egy 6 napos, széleskörű csatározás volt, amely nagy véráldozatok (kb 7-8000 fő veszteség) árán, de a körbezárt kommunista csapatok kitörésével ért véget. A nacionalista csapatok porig rombolták a N4A főhadiszállását is, ezután sok N4A katona letépte a sapkájáról a hivatalos kék ég, fehér nap sapkajelvényt, és soha többet nem is voltak hajlandóak azt hordani.

1941. Anhui. Nemsokkal az incidens előtt

- 1941 és 1943 között kiépült az új N4A bázis észak Jiangsuban, ekkorra a hadseregcsoport már 7 teljes hadosztállyal rendelkezett, amely összesen 90.000 főt számlált. Ebben az időszakban túlnyomórészt a japánokkal hadakoztak.

- 1944 és 1945 között a japánoknak már annyira emberhiány lépett fel bizonyos területeken, hogy abbahagyták az N4A elleni rendszeres támadásokat. Ekkor újra gyakoribbá váltak a kommunista hadseregcsoport és a nacionalista haderők közti összecsapások, ezzel párhuzamosan a N4A megpróbált új bázosokat létrehozni kelet Zhejiangban, Hunanban és Hubeiben is. A 2. Világháború végeztével ezeket a bázisépítési tevékenységeket felfüggesztették, és kivonultak ezekről a területekről. Ezidőtájt a New 4th Army nagyjából 280.000 főt számlált.

- 1946 nyarán folytatódott a kínai polgárháború, majd 1947-ben a N4A-t, ugyanúgy ahogyan az Eighth Route Armyt beolvasztották az újonnan megalakított People's Liberation Armyba, így az eredeti nevén mindkét hadseregcsoport megszűnt létezni.

Érdemes kiemelni az alábbi csatákat, amelyekben résztvettek: 

- Luwu-i csata

- Majiayuan-i csata

- Fancsang védelme

- Huangqiao-i csata

- Incidens Dél-Anhuiban

- Li Changjiang elleni hadjárat

- A Yanfuért és Suzhongért vívott csata

- A "vidék megtisztítása" elleni harc Közép-Csiangszuban

- Az 1943-as Huaihai-kampány

- A N4A 1944-es offenzívája

- Dél-Henani csata

- 1945-ös közép-kínai nyári hadjárat

ÉRDEKESSÉG: A New 4th Army tagok nem egy és nem két olyan 88D-s katonát megmentettek, akik résztvettek a sihangi raktár ostromában a japánok ellen. Ezeket a katonákat a koncessziós területen való fogvatartásuk után a japánok igyekeztek kényszermunkatáborokba szállítani, ám sokuknak sikerült megszökni, vagy sokuk konvoján N4A katonák ütöttek rajta, és segítettek nekik a szöktetésben. Voltak olyan 88D katonák, akik a saját hadseregcsoportjukhoz szöktek vissza, de olyanok is akadtak, akik a New 4th Army soraiban folytatták a katonai tevékenységüket. Forrásanyag: Stephen Robinson - Eight Hundred Heroes című könyve

Az 1951-es Tavaszi Hadjárat, 2. rész

 

TAVASZI OFFENZÍVA: A YALUTÓL SZÖULIG

    Kína valósággal sokkolta az Egyesült Nemzetek Parancsnokságát, amikor még 1950 novemberében elindította a legelső hatalmas offenzíváját a déli határon túl. Kora decemberre a PVA csapatok támadásai egészen a 38. szélességi fokig szorították vissza az arcvonalat, miközben a kommunista fővárost, Pyongyangot is visszafoglalták az amerikai/dél-koreai csapatoktól. 1951 januárjában a harmadik hadjárat már a 37. szélességi fokig nyomta vissza az Egyesült Nemzetek erőit, a kínai csapatok közben elfoglalták Szöult is, a déliek fővárosát. A kínaiak morálja az egekben volt, az eddig alkalmazott stratégiák sikert sikerre halmoztak, a cél pedig, hogy az ENSZ erőket végleg kiszorítsák a koreai félszigetről, ezen a ponton teljesen reálisnak tűnt. Ekkorra már 1951 januárjának végén megindult a 4. kínai offenzíva, majd ennek a végére (1951 tavasza) a koreában szolgáló kínai katonák létszáma elérte a 950.000 főt, beleértve 42 gyalogoshadosztályt, 8 tüzérségi hadosztályt, 4 légvédelmi hadosztályt, és 4 tankhadosztályt.

PVA katonák átkelése a Yalu folyón

    Ez az első 4 kínai offenzíva formálta és fektette le az Ötödik Hadjárat vagy másnéven a Tavaszi Offenzíva alapjait. Ebben a fejezetben a PVA által alkalmazott haditerveket és azok előkészületeit, a szervezeti felépítést és a kivitelezést, a taktikai döntéseket, a kommunikációt, a harc közben felmerülő problémás helyzetek megoldását és a Kínai Önkéntes Haderő teljesítményét fogjuk górcső alá venni. A kezdetben bevetett taktikák mind a polgárháború éveiből származtak, amelykben masszív élő-hullám rohamokat vetettek be a jól beásott (és amúgy igen hatékonyan védekező) nacionalista csapatok ellen. A Koreai Háborúban a PVA ugyanezeket a taktikákat vetette be az ENSZ erők ellen: tömegrohamokkal, oldalba támadásokkal, éjszakai rajtaütésekkel, közelharccal és teljes bekerítésekkel próbálták meg ellensúlyozni az ENSZ erők rendkívül fenyegető tüzérségi erejét (és a sajátjuk szinte teljes hiányát).

A PARANCSNOKI LÁNC

    A PVA parancsnoki láncolata 1950 októberében alakult ki, és az egész koreai háború alatt végig ez a formája maradt fent, miközben Mao Pekingből gyakorolta az operatív irányítást. A hadműveletek központjában Mao a PVA főparancsnokságának küldött táviratok segítségével hozta meg a stratégiai döntéseket és a hadjárati terveket. Peng Dehuai és vezérkara Mao terveit hajtotta végre az egyes hadműveletek testre szabásával, az erők szervezésével és a haditervek végrehajtásával, majd napi jelentéseket küldött Maónak a frontvonal-beli eseményekről.

Mao és Peng

    Peng részletes utasításokat adott ki a hadseregparancsnokoknak, és később, a Tavaszi Hadjárat során már direkt kapcsolatot építettek ki a PVA főhadiszállása és a hadseregparancsnokságok között. Amikor a hadseregparancsnokok később utasították hadosztályaikat a küldetések végrehajtására, az új parancsnoki lánc a gyakorlatban nem igazán működött, mert inkább személyiségvezéreltnek bizonyult. Az 1951 tavaszán a Tavaszi Hadjárat során többször is előfordult, hogy egy-egy parancsnok elvesztette a kapcsolatot felettesével, és a parancsnoki lánc megszakadt. Mao és Peng kapcsolata nem éppen volt felhőtlen, ez pedig sajnos rányomta a bélyegét a különböző hadműveletekre is: annak ellenére, hogy Mao minden nap kézhez kapta Peng jelentéseit és terveit, folyamatosan, gyakran hirtelen megváltoztatta vagy módosította Peng terveit, természetesen mindezt a koreai PVA parancsnokság rovására. Peng megközelítése a Koreai Háború egészéhez Maóéhoz képest kifejezetten óvatos és konzervatív volt, és vitathatatlanul reálisabb is. Mao a politikai doktrínákat a stratégiai realitások fölé helyezve arra kényszerítette Penget, hogy egyik támadó hadjáratot a másik után indítsa el az ENSZ erők ellen. Annak ellenére, hogy Mao több mint húszéves tapasztalattal rendelkezett a harctéri hadjáratok tervezésében, Mao Pengnek adott utasításai csak nagyon kevés önálló kezdeményezést engedtek a PVA parancsnokságának, ez pedig később megbosszulta magát.

    Bár Mao uralta a hadműveleti tervezést, és komolyan vette főparancsnoki szerepét, a PLA és a PVA sohasem iktatott be egy olyan vezetési és irányítási doktrínát, amely megfelelt volna egy modern háború követelményeinek. A kínai tisztek között a parancstovábbítási rendszer továbbra is a közvetlen személyes kapcsolatokon keresztül működött, semmint a hivatalos papír formájú vagy más módokon, ez pedig jelentősen rontotta a parancsok továbbítását, és azok szó szerinti megőrzésének minőségét. A PVA-n belül a parancsnokok közötti személyes kapcsolatok sokat számítottak, és Peng minden alkalommal frusztrált lett, amikor Mao irreális terveit a hadseregcsoport- és hadseregparancsnokok szoros ellenőrzése és személyes támogatása nélkül próbálta végrehajtani.

AZ ELSŐ TALÁLKOZÁS

    1950. október 25-től november 7-ig a kínai erők a Mao és Peng által tervezett védekező hadjárat helyett folyamatos rajtaütésekkel támadták az ENSZ-erőket. Mao terve azon a feltételezésen alapult, hogy az Észak-Koreai Néphadsereg meg tudja védeni Phenjant és lelassítja az ENSZ csapatok észak felé irányuló támadását. Ekkor az Észak-Koreai Néphadsereg (North Korean People's Army, a továbbiakban csak NKPA) összesen 250.000 emberrel rendelkezett, beleértve 9 gyalogoshadosztályt és egy harckocsihadosztályt Észak-Koreában, valamint 9 éppen kiképzés alatt álló hadosztályt Mandzsúriában és további 9 gyalogoshadosztály maradványait Dél-Koreában. Egy hatékony védelem kiépítése az NKPA által ellenőrzött területeken lehetővé tette volna, hogy a PVA ebből kifolyólag előnyt kovácsoljon magának és megvethesse a lábát Észak-Koreában, hogy megállítsa az ENSZ-erők észak felé irányuló támadását. Az ellenséges erők bárminemű megtámadása vagy egyáltalán bármilyen támadó hadjárat indítása soha nem volt sem Mao, sem Peng fő célja, de a Kim Il-sunggal október 21-én tartott találkozón Peng Dehuai rájött, hogy a kínai hírszerzés minden volt, csak pontos nem, legalább két-három nappal később futottak be az üzenetek, ez pedig lehetetlenné tette számára Mao tervének végrehajtását a 40. szélességi kör védelmére.

PVA katonák még 1950 októberében, Szöul elfoglalásakor

    Ekkorra ugyanis az ENSZ erők már olyan mélyen nyomultak be északra, hogy október 19-én az NKPA-t kiverték Pyongyangból és a teljes kommunista védelem összeomlott Észak-Korea területén. Kim Il-sung nagyjából 50.000 NKPA katonával tudta a kommunikációt fenntartani, ennek köszönhetően pedig a kínai hadosztályoknak lehetetlennek bizonyult a kiadott feladat, hogy a Yalu folyótól délre 193-290km-re eső védelmi állásaikat időben elfoglalhassák. A kínaiak kezére játszott viszont az a tény, hogy az amerikai felderítőket sikeresen kijátszották, így nagyjából fogalmuk sem volt az ENSZ csapatoknak arról, hogy Észak-Koreában 2 hétig hatékonyan maradt rejtve nagyjából 300.000 PVA katona. Ennek köszönhetően Mao vérszemet kapott, és az eddigi védelmi stratégiát villámgyorsan támadásba vitte át, arra alapozva, hogy a meglepetés erejével jócskán meggyengíthetik az amerikai/dél-koreai erőket, mielőtt még azok további utánpótlásokat hozhatnának. 

    A PVA által indított Első Hadjárat, amely 1950 október 25-től november 7-ig tartott, nem volt jól megtervezve, mivel az ENSZ-erők sokkal gyorsabban mozogtak és sokkal északabbra jutottak el, mint amire a kínaiak számítottak. A négy kínai hadsereg frontális ütközeteket vívott a Koreai Köztársaság 1., 6. és 8. hadosztályával, valamint az USA 1. lovashadosztályával. Az első hadjárat során a PVA parancsnoksága 120.000-150.000 embert összpontosított a Chongcheon-gang folyótól északra fekvő területre, 50.000 ENSZ-katonával szemben a kínaiak pedig három az egyhez számbeli fölényt képviseltek. A PVA a PLA által a kínai polgárháború alatt tökéletesített harci taktikákat alkalmazta, mint például a meglepetésszerű támadásokat, az ellenséges egységek szétválasztására szolgáló útakadályokat és az éjszakai támadásokat, hogy ezzel is kompenzálják azt az elsöprő kézifegyver és tüzérségi tűzerőt, amellyel az ENSZ csapatok rendelkeztek. Ennek ellenére a PVA nem érte el azon a célját, hogy a hadjárat során legalább két ROK-hadosztályt kiiktasson.

    Az amerikaiakkal való első találkozás csupán a véletlen műve volt, amikor a kínai 39. hadsereg megtámadta Unsont, abban a hitben, hogy azt dél-koreai erők védik. A kínaiak csak a kibontakozó sziluettekből jöttek rá, hogy itt már amerikai erőkkel fognak szembeszállni, őket viszont teljesen felkészületlenül érte a kínaiak megjelenése: jópáran azt hitték, hogy dél-koreai erősítés érkezik, ennek köszönhetően meg is próbáltak kezet rázni a közeledő kínaiakkal. A november 1-től 4-ig tartó ütközetben az USA 6. lovasezrede és a Koreai Köztársaság 12. ezrede az 1. hadosztályból igencsak megtizedelődött, 2000 fős veszteséget könyvelhettek el az ütközet végére.

Amerikai katonák az Unson-i ütközet után

    Nem kellett sokat várni az első nagy volumenű ütközetre, 1950 november 27-én a chosini víztározónál 120.000 kínai katona zúdult az ott állomásozó amerikaiak nyakába. Dacára annak, hogy az amerikaiak keményen állták a sarat, és odacsaptak mindennel ami csak a kelléktárukban volt, december 2-ra Sihung-ni elesett, ezzel pedig a víztározóért folytatott ütközet végetért. A chosini víztározóért folytatott csatáról már írtam egy két részes cikkben, akit bővebben érdekel, az alábbi linkeken találja meg őket:

1. cikk: https://ghostdivision74h.blogspot.com/2025/02/csata-chosin-i-viztarozoert-1-resz.html
2. cikk: https://ghostdivision74h.blogspot.com/2025/03/csata-chosin-i-viztarozoert-befejezo.html

    A chosini csata végeztével a kínai vezetés teljes örömmámorban úszott, és dacára a rendkívül durva veszteségeiknek (és hogy az amerikai X. hadtestnek mégis sikerült egérutat nyernie), győzelemként könyvelték el az ütközetet, és az első hadjáratot is.

Mindannyian készenálltak a következő, nagyszabású offenzívára.

Az általam felhasznált forrás a cikkhez: Xiaobing Li: China's Battle for Korea