Hófödte hegyek/ Snow-capped mountains

 

HUN: 1950. november 27-én a koreai hadszíntér keleti frontján nagyon sok hó esett, és a hőmérséklet is -30 Celsius-fok körülire csökkent. A Kínai Népi Önkéntes Hadsereg 9. hadtestének egy egysége átkelt a jéggel borított hegyeken és a hófödte gerinceken, hogy Hamhungtól északra megakadályozza az ellenséget a Csangdzsin-tónál állomásozó amerikai csapatok támogatásában.

ENG: On November 27, 1950, heavy snow fell on the eastern front of the Korean battlefield, and the temperature dropped to around -30 degrees Celsius. A unit of the 9th Corps of the Chinese People's Volunteer Army crossed the icebergs and snow ridges to block the enemy from Hamhung to the north to support Changjin Lake.

Song Shilun tábornok

 

HUN: 1950-ben Song Shilun (jobbra), a Népi Önkéntes Hadsereg 9. Hadtestének parancsnoka a Csangdzsin-tó felé vezette csapatait. A térségbe irányuló nagyarányú, sok csapattestet felvonultató hadművelet végül elkezdődött, 1950 november 26-án a 9. Hadtest titokban rajtaütött a Csangdzsin-tó térségében állomásozó amerikai csapatokon. Forrás: Oral Image History - Walking with the Republic (1949-1978), China Photography Publishing House

ENG: In 1950, Song Shilun (right), commander of the 9th Corps of the Volunteer Army, led his troops to advance to Changjin Lake. After intensive deployment, on November 26, the 9th Corps had secretly ambushed in the Changjin Lake area. Source/Oral Image History - Walking with the Republic (1949-1978), China Photography Publishing House

Amerikai repülőtér a Csangdzsin-tónál / US airport at the Changjin lake

 

HUN: 1950 decemberében az Egyesült Államok 1. tengerészgyalogos hadosztálya a Csangdzsin-tó melletti Hsziajiejuli táborban állomásozott. Itt helyezkedett el az 1. tengerészgyalogos hadosztály parancsnoksága és a hadosztály különleges alakulatának egysége is, valamint az 1. ezred és a 11. tüzérezred. A képen egy repülőgép látható, amint épp felszáll a kifutópályáról. Ez az egyszerű kis repülőtér később nagy jelentőséggel bírt az 1. tengerészgyalogos hadosztály végső menekülése szempontjából.

ENG: In December 1950, the 1st Marine Division of the United States was stationed at the camp of Xiajieyuli near Changjin Lake. The headquarters of the 1st Marine Division and the special forces unit of the division were stationed here. The 1st Regiment and the 11th Artillery Regiment were stationed here. In the picture, an airplane is taking off from the runway. This simple airport was of great significance to the 1st Marine Division's final escape.

Fagyos Pokol: Csata a Chosin-i víztározónál / Frozen Hell: Battle of Chosin Reservoir

HUN: Ajánljuk figyelmetekbe a témával kapcsolatban Armchair Historian kiváló videóját! Nagyon jól összefoglalja és szemlélteti vizuálisan is, hogyan zajlott ez a pokoli ütközet a kínai PVA egységek és az amerikai tengerészgyalogosok között!

ENG: We recommend the excellent video by Armchair Historian on this topic! It summarizes and visualizes very well how this hellish battle between Chinese PVA units and US Marines took place!

Visszatekintés Taierzhuangra

 

Type 36 & Type 37 géppisztoly

 

Type 37-es (felül) és Type 36-os (alul) géppisztoly

HUN: A második világháború alatt az Egyesült Államok szövetségese lett a kínai nacionalistáknak, és az 1941 márciusában életbe lépett amerikai Lend Lease programon keresztül hatalmas katonai segélyeket nyújtottak az ázsiai országnak az 1937-ben inváziós céllel oda betört japán hadsereg elleni harcban. A kínaiak nagy mennyiségű amerikai fegyvert tartalmazó katonai segélyt kaptak, melyben jópár géppisztoly típus megtalálható volt, így a United Defense M42-es, a Thompson géppisztoly 1921A, M1928A1 valamint M1-M1A1 verziói és az M3-M3A1 Grease Gun is. Az USA háborús terve az volt, hogy a háború alatt és után egyeránt segítse Kínát abban, hogy erős szövetségessé és egyfajta stabilizáló erővé váljon Ázsiában.

ENG: During the Second World War, the United States became an ally of Chinese nationalists, and through the US Lend Lease programme, which came into effect in March 1941, provided massive military aid to the Asian country to fight the Japanese invasion of 1937. The Chinese received military aid consisting of a large quantity of American weapons, including several types of machine guns, such as the United Defense M42, the Thompson 1921A, M1928A1 and M1-M1A1 versions of the Thompson machine gun, and the M3-M3A1 Grease Gun. The US war plan was to help China during and after the war to become a strong ally and a stabilising force in Asia.

TYPE 36 GÉPPISZTOLY/ TYPE 36 SUBMACHINEGUN

HUN: Amikor a 2. Világháború 1945-ben végetért és a japánok megadták magukat a szövetséges hatalmaknak, a kínai polgárháború a nacionalisták és a kommunisták között újra fellángolt. Ahhoz, hogy hatékonyan felvehessék a harcot a kommunistákkal, a legtöbb fegyvert amelyet a Lend Leasen keresztül kaptak a kínaiak, különböző helyi gyárakban másolták és gyártották is, a minőség pedig szokásosan a nagyon rossztól a kiválóig váltakozott. Az elhúzódó polgárháború mint tudjuk, végül 1949-ben kommunista győzelemmel végződött, és a nacionalista kormány Taiwan szigetére vonult vissza (stratégiai értelemben sohasem veszítették el a polgárháborút, csak visszavonultak). A kommunista vezér, Mao Ce-tung végül átnevezte Kínát Kínai Népköztársaságra. A Lend Leasen keresztül kapott fegyvereket amúgy a kommunisták is előszeretettel másolták, gyakorlatilag mindkét oldalon megtalálhatóak voltak a különböző amerikai és orosz fegyverek kópiái. A legtöbb példányszámban gyártott amerikai géppisztolyok a Thompsonok illetve az M3A1-esek voltak, mindkettő kellően bonyolult felépítésű ahhoz, hogy egyszerűen másolhatóak legyenek. A legtöbb kínai gyár egyszerűen híján volt azoknak a gépsoroknak és eszközöknek (a képzett gyári munkásokról nem is beszélve), amelyekkel a fentebb említett modellek könnyen és gyorsan legyárthatóak lettek volna.

ENG: When World War II ended in 1945 and the Japanese surrendered to the Allied powers, the Chinese civil war between the Nationalists and the Communists flared up again. In order to effectively fight the communists, most of the weapons that the Chinese received through Lend Lease were copied and manufactured in various local factories, and the quality usually varied from very poor to excellent. The protracted civil war, as we know, finally ended in a Communist victory in 1949, and the Nationalist government retreated to the island of Taiwan (they never lost the civil war strategically, they just retreated). Communist leader Mao Tse-tung eventually renamed China the People's Republic of China. The weapons obtained through Lend Lease were, by the way, copied by the communists, with copies of various American and Russian weapons being found on both sides. The most common American machine guns were the Thompson and the M3A1, both of sufficiently complex design to be easily copied. Most Chinese factories simply lacked the machinery and tools (not to mention skilled factory workers) to produce the above models quickly and easily.

HUN: Az M3A1, bár látszólag egyszerű fegyvernek tűnik, az M3A1 testének és alkatrészeinek gyártásához speciális szerszámokra és nagy, összetett présgépekre lett volna szükség. Az M3A1 teste felének préselése után azokat pontosan össze kellett hegeszteni, anélkül, hogy elferdülnének. Mindkét amerikai fegyvert nehéz volt gyártani ezekkel a korlátozott erőforrásokkal, különösen a szovjet konstrukciókhoz, a PPSh-41 és a PPS-43 géppisztolyokhoz képest, amelyek fém testei egyszerű U alakú fémlemezdarabok voltak, ezeket pedig egyszerűen meg lehetett hajlítani.

ENG: The M3A1, although seemingly a simple weapon, would have required special tooling and large, complex stamping machines to manufacture the body and components of the M3A1. After stamping half of the M3A1 body, they had to be welded together precisely without distorting. Both US weapons were difficult to produce with these limited resources, especially compared to the Soviet designs, the PPSh-41 and PPS-43 machine guns, whose metal bodies were simple U-shaped pieces of sheet metal that could be simply bent.

HUN: Az első kínai M3A1 klónt 1947-ben gyártották le, amely .45-ös kalibert tüzelt és a Type-36 típusjelzést kapta. Az elnevezés a Kínai Köztársaság naptári évéből származik, amely 1911-ben kezdődött, amikor a Sun Yat Sen megalapította a Kínai Köztársaságot. A kínai .45-ös kaliberű Type-36, amelyet a kínai Mukden közelében lévő 90. Shenyang-i gyárban gyártottak, közel pontos másolata volt az amerikai gyártású M3A1-nek, kivéve, hogy a Type-36 még M3-as típusú csövet használt, amelynek nem voltak lapos területei a csavarkulccsal történő könnyebb eltávolításhoz, valamint nem volt olajozó készlet a pisztolymarkolatba rejtve. A jelentések szerint valamivel kevesebb mint 10.000db Type-36 géppisztolyt gyártottak itt le, mielőtt a kommunista erők elfoglalták a gyárat.

ENG: The first Chinese clone of the M3A1 was produced in 1947, firing .45 calibre and designated as Type-36. The name comes from the calendar year of the Republic of China, which began in 1911 when Sun Yat Sen founded the Republic of China. The Chinese .45-calibre Type-36, produced at the 90th Shenyang Factory near Mukden, China, was a near-exact copy of the American-made M3A1, except that the Type-36 still used an M3-type barrel, which lacked flat areas for easier removal with a wrench and had no oiling kit concealed in the pistol grip. According to reports, slightly less than 10,000 Type-36 submachine guns were produced here before the Communist forces overran the factory.

A 36-os típusú csőből (alsó kép) hiányzik az M3A1 típusú csavarkulcs-lapocska a könnyű eltávolításhoz / The Type-36 barrel (bottom) assembly lacks the M3A1-type wrench-flats for easy removal. 

HUN: A kínai gyártmányú Type-36 sokkal durvább felépítésű, mint az amerikai gyártmányú társa. Voltak kísérletek az amerikai gyártmányú Guide Lamp gyártású M3A1 és egy kínai Type-36 közötti alkatrészcserére, de a mérnökök elég kevés alkatrészről tudták elmondani azt, hogy mind a két típusba belerakható (csereszabatos). Ugyanezt a problémát tapasztalták a később gyártott Type-37 alkatrészeivel kapcsolatban is.

ENG: The Chinese-made Type-36 was much more crudely made than its American-made counterpart. There have been attempts to swap parts between the US-made Guide Lamp M3A1 and a Chinese Type-36, but engineers have been able to say that very few parts can be fitted (interchangeable) in both types. The same problem was experienced with the parts of the later Type-37.

TYPE 37 GÉPPISZTOLY / TYPE 37 SUBMACHINEGUN

HUN: A kínai Type-36-hoz hasonlóan a Type-37 is az amerikai M3A1 géppisztoly nagyon közeli mása volt, azzal a különbséggel, hogy a Type-37-es 9 mm-es Parabellum lőszer kilövésére volt csak alkalmas. A 9 mm-es Type-37 géppisztoly csak kis mértékben különbözött a Type-36-tól, és lényegében a .45-ös kaliberű Type-36 átalakítása volt. Az átalakító alkatrészek szinte teljesen megegyeznek az M3 és az M3A1 számára készült amerikai gyártmányú 9 mm-es átalakító készlettel. A Type-37-et Kína 60. Jin Ling gyárában gyártották, amely Nanking városában, a nacionalista kínaiak akkori fővárosában volt megtalálható. Mielőtt még azonban a kommunisták ezt a gyárat is lerohanták, ezt megelőzően a nacionalisták magukkal vitték a gyártási berendezések nagy részét Taiwanra. Miután letelepedtek Taiwanon, a 9 mm-es Type-37 gyártása újraindult, immáron Type-39 néven. A Taiwanon gyártott új géppisztolyokat az ott létrehozott új tüzérségi osztály, az Egyesített Szolgálati Erők logójával jelölték.

ENG: Like the Chinese Type-36, the Type-37 was a very close copy of the American M3A1 submachine gun, except that the Type-37 was only capable of firing 9 mm Parabellum ammunition. The 9 mm Type-37 machine gun differed only slightly from the Type-36, and was essentially a conversion of the .45 calibre Type-36. The conversion parts were almost identical to the US-made 9 mm conversion kits for the M3 and M3A1. The Type-37 was manufactured at China's 60th Jin Ling factory, located in the city of Nanking, then capital of Nationalist China. However, before the Communists invaded this factory, the Nationalists had taken much of the production equipment with them to Taiwan. After they settled in Taiwan, production of the 9mm Type-37 resumed, now under the name Type-39. The new machine guns produced in Taiwan were marked with the logo of the new artillery division created there, the United Services Forces.

A képen egy M3-as gyártására alkalmas présgép látható az amerikai Guide Lamp gyárban / A stamp machine for making M3 smg's in the american Guide Lamp factory

Sun Li-jen egy M3 géppisztollyal, 1944 körül / Sun Li-jen with a M3 submachine gun, China, circa 1944 

Felhasznált forrásanyag/Source article: https://smallarmsreview.com/the-chinese-type-36-grease-gun/

Amerikai csapatok útban a Changjin tóhoz/ US troops on their way to Changjin lake

 

1950. november 15., az amerikai I. Tengerészgyalogos Hadosztály útban a Changjin tó felé.
On November 15, 1950, the 1st Marine Division of the United States was on its way to Changjin Lake.

A híd/ The bridge

 

A 9. Hadsereg önkéntesei amint átkelnek a Changjin-tavi hídon
Soldiers of the 9th Corps of the Volunteer Army cross the Changjin Lake Bridge

Battle for the Chosin Reservoir, Part 1.

 

If there's one thing that can get me off studying military history from either side, it's the stupid, arrogant or even ignorant attitude of the high command to the combat situation and the resulting high number of soldiers killed. I have written before in articles introducing the Korean War that the sudden Chinese willingness to get involved was problematic at several points, I recommend reading an earlier article of mine in case anyone missed it: https://ghostdivision74h.blogspot.com/2024/01/koreai-haboru-3-hadsereg-allapota-1950.html

Whether or not the Chinese were justified in wanting to participate is open to debate on a number of points, but it is beyond dispute that there were some within the Chinese Communist Party who were completely out of their minds when they took seriously the fact that they were throwing whole divisions into the notoriously harsh Korean winters in thinner winter clothing for Chinese climates. There were, of course, a fair number of soldiers who were sent to Korea in summer clothing. It is clear that the war was sudden and that we had to react quickly, but this kind of attitude is devoid of any common sense. So it was with Commander Song Shilun's 9th Army Corps, who were the first to be thrown across the Yalu River from inside southern China to stop the United Nations forces. As the elite division of the Huaihai campaign during the civil war, the 9th Corps entered Korea with 120,000 troops, having undergone a major resupply, including two full divisions of former Nationalists who had surrendered during the civil war. They were sent into the grinders of the Korean War by the communist leadership, not only because they were tough, but also to ensure that as few of their class enemy elements as possible returned to China. Of course, there was later wonderment as to why the many PVA soldiers who were captured or surrendered had sought their placement in Taiwan rather than the People's Republic of China. On the day the 9th PVA Corps crossed the Korean border, 700 men suffered immediate, minor to major frostbite injuries and most of their transport vehicles were destroyed by the United Nations Air Force. There are many accounts of Chinese soldiers, half-dying from frostbite, who suffered frostbite en route, using their last strength to crawl to the side of the road to make way for their comrades marching after them.

Because of the hurry, the Chinese had no chance to take sufficient supplies of war material and food, so the soldiers had 5-6kg of rice each at the start. Outside estimates of Chinese casualties at the Chosin reservoir (Changjin Lake) were as high as 60,000, a casualty rate of nearly 50%. If you look at the Chinese estimates, you get essentially almost the same result: they recorded 7304 killed, 14062 wounded and 30732 casualties not attributable to firefighting. Essentially, on this basis, we can say that frostbite injuries alone incapacitated 1/4 of the Corps in a 17-day battle, most of which was fought in -38 (!!!) degrees Celsius, and that's not even talking about weapons and equipment rendered useless by frost.

IF YOU STOP, YOU FREEZE

Despite the extreme cold, the 9th Corps marched forward towards Changjin Lake as planned. The soldiers were disciplined in following all rules of concealment, and the absence of trucks allowed them to move through the deep snow at night without a hitch, eventually reaching the buffer zone completely undetected. They marched an average of 30 kilometres a day, for 18 days, without refuelling. A famous American military critic, Joseph Gurdon, praised the Chinese Volunteer Army's performance in the following words: "It is immaterial by what standard we look at the performance of the Chinese Communist Army, but the fact that they were able to carry out a forced march so successfully under such conditions speaks for itself!"

By this time, the Chinese had eaten almost all the food they had brought with them and could only eat frozen potatoes, while the Americans were overflowing with Thanksgiving Day delicacies. General Yu Yungbo, in a 2013 documentary, recalled his experience at Changjin Lake: "Our last remaining potatoes literally froze into ice cubes and were impossible to eat. We found out that while holding them in our hands, we would melt the ice off them with our breath, and in the same way we would try to heat the food layer by layer so that we could chew it at all." While the Americans slept in tents heated by small fireplaces, sleeping bags and covered in winter clothing, the Chinese had to lie in the open air in the snow, in temperatures of -40 degrees Celsius. They were not allowed to light a fire, as their positions would be immediately exposed. They dared not move, and they dared not sleep for fear that by dawn they would be the ones who would never get up again.

In December 1950, in the bitter cold, between snow-capped mountain peaks, ice-covered roads and windswept passes, this was the view the Chinese 9th and US 10th Corps faced. For the soldiers, sleepless nights, frostbite injuries, and on the verge of total physical and mental exhaustion, each firefight and ambush was an event beyond their wildest imagination. The terrain was more like a movie set in the Himalayan mountains than a terrain where a physical conflict could have been conducted within the boundaries of common sense. The commander of the US 1st Marine Division, Oliver P. Smith, described the place as 'a terrain in the mountains of North Korea that is definitely not designed for military conflict'. All his soldiers agreed without exception.

The Chinese, despite not having enough small arms, food, proper supplies and ammunition, kept pushing forward, and when one fell, dozens of others took its place. By the end of November 1950, the US 1st Marine Division and 31st Regiment were surrounded, severely depleted and on the verge of total annihilation. As the losses mounted, the American generals managed to find common ground: to avoid total disaster, they opted for a seaward break. China's 9th Army inflicted 13,916 casualties on the 1st Marines and 7th Infantry Division, setting a unique record in the history of the Chinese military for Chinese soldiers to disable an entire American regiment.

Commander Song Shilun recalled the battle: "The battle of Changjin Lake was even harder than the Great March! The cold made us more fearful than the enemy's bullets and artillery." Many soldiers' feet were so swollen from the cold that they were unable to put their shoes on after they had been removed, so when the bugle sounded, they charged barefoot through the snow. Many of them were so hungry they ate the snow by the handful to keep something in their stomachs. Many of them realised during the assault that their legs were so swollen that they could no longer feel them and fell to the ground, while others tried to attack by hopping on one foot. Those who could neither jump nor run, crawled towards the American positions with their weapons in hand, clenching their teeth and gathering their last strength.

An American veteran recalled the attack by the Chinese soldiers: 'There was a river near us, near the treelines, and our artillery was breaking up it's ice. It was a shallow river over ten meters wide, with a slow current. In the darkness, together with the bone chilling battlecries the ground was began to shake. The Chinese, heedless of our fire, waded across the river unabated, but as soon as they reached the shore, their thick winter trousers froze to ice with their feet. They could barely run, moving slowly towards our positions, their guns visibly frozen, for they barely returned any of the fire we directed at them. It was just one wave after another of them, and the fear we felt in those moments was unprecedented".

US General Alpha L. Bowser, many years after the Korean War, still with some fear in his voice, said, "I think the ice and snow of Changjin Lake and the relentless Chinese attacks have given us one more lasting, lifelong loss: nightmares that will never be removed from the hearts of the Marines who were there and lived through that battle."

DESTRUCTION OF A BATTALION OF THE POLAR BEAR REGIMENT

At midnight on 27 November 1950, the battle for Sinhung-ni Province began. Prior to the battle, the Chinese had not conducted a thorough enough reconnaissance because they had spotted only one battalion of soldiers: the legendary Polar Bear Regiment, formed during the First World War. Both in equipment and personnel and in its training, it was a modern corps, comprising 3 infantry battalions, 1 tank company, with a total of 3,191 personnel. Supplemented by the 1st Battalion, 32nd Infantry Regiment and the 57th Artillery Battalion, the three formed the 31st US Regiment Combat Team, now with over 4,000 personnel, 46 artillery batteries and 37 tanks.

The Americans were caught unawares by the attack, and they took up the fight with the Chinese forces that attacked them. Despite artillery and air support, after 5 days and 5 nights of desperate fighting, by 14:00 on December 2nd, Sihung-ni was captured by Chinese volunteers. The entire Polar Bear Regiment battalion was destroyed, including their commander, General McClean. The Chinese spoils of war included 184 vehicles, 11 tanks, 137 artillery pieces, 2,345 small arms, and during the battle they destroyed 7 tanks and 161 vehicles. It was an exemplary victory for the Chinese in terms of how to overcome enemy forces who were superior in almost every respect. The Polar Bear Regiment flag was collected from the site by volunteers and is now on display at the Military Museum of the Chinese People's Revolution in Beijing.

Csata a Chosin-i víztározóért. 1. rész

 

Ha van valami, amely bármely oldalt szemlélve ki tud akasztani a hadtörténelemet tanulmányozva, az a felsővezetés ostoba, gőgös vagy épp tudatlan hozzáállása az adott harci helyzethez és az ebből kifolyólag keletkező magas száma az elesett katonáknak. Korábban már írtam róla a Koreai háborút bevezető cikkekben, hogy a kínaiak hirtelen részvételi szándéka több ponton is problémákba ütközött, ehhez ajánlom elolvasni egy korábbi cikkemet, ha valaki lemaradt volna róla: https://ghostdivision74h.blogspot.com/2024/01/koreai-haboru-3-hadsereg-allapota-1950.html

Az, hogy a kínaiak részvételi szándéka jogos volt avagy sem, több ponton képezheti egy vita tárgyát, az viszont vitán felül áll, hogy a Kínai Kommunista Párton belül voltak páran, akiknek teljesen elmentek otthonról, amikor komolyan gondolták azt a tényt, hogy Kínai éghajlatra való vékonyabb téliruházatban dobnak át egész hadosztályokat a köztudottan durva koreai télbe. Voltak persze szép számmal olyan katonák is, akiket még nyári ruházatban küldtek át Koreába. Világos, hogy a háború hirtelen jött, és gyorsan kellett reagálni, de ez a fajta hozáállás mindenféle józan gondolkodást nélkülöz. Így járt Song Shilun parancsnok 9. Hadteste is, akiket ráadásul Dél-Kínán belülről, elsőként dobtak át a Yalu folyón az Egyesült Nemzetek haderőinek megállítása érdekében. A polgárháború alatt zajló Huaihai hadjárat elit hadosztályának számító 9. Hadtest 120.000 fővel lépett Korea területére, ezt megelőzően jelentős feltöltésen estek át, többek között két teljes, volt nacionalista hadosztállyal is, akik a polgárháborúban megadták magukat. Ezeket amúgy a kommunista vezetés előszeretettel küldte be a Koreai háború darálóiba, nem csak azért, mert szívósan helytálltak, hanem hogy később az osztályellenségeknek minősített hozzájuk hasonló elemekből minél kevesebb térjen vissza Kínába. Persze volt is később csodálkozás, hogy a rengeteg fogságba esett vagy magát megadó PVA katona miért inkább Taiwanra kérte az elhelyezését és nem a Kínai Népköztársaságba. Azon a napon, amikor a 9. PVA hadtest átlépte a koreai határt, 700 ember szenvedett azonnali, kisebb-nagyobb fagyási sérüléseket, a szállítójárműveik nagyrészét pedig elpusztította az Egyesült Nemzetek légiereje. Sok beszámolót lehet találni arról, hogy az útközben fagyási sérüléseket szenvedett, félig már haldokló kínai katonák utolsó erejükkel csak simán kikúsztak az út szélére, hogy az utánuk masírozó bajtársaiknak utat nyissanak.

A siettség miatt a kínaiaknak esélyük sem volt megfelelő hadianyag és élelmiszer utánpótlást magukhoz venni, így indulásnál fejenként 5-6kg rizs volt a katonáknál. A Chosin-i víztározónál (Changjin tó) elszenvedett kínai veszteségek külsős becslések szerint elérhették a 60.000 főt, amely közel 50%-os veszteségi arányt jelent. Ha megnézzük kínai fél becsléseit, kijön lényegében majdnem ez az eredmény: ők 7304 fő halottat, 14062 fő sebesültet és 30732 olyan veszteséget jegyeztek, akiknek a sérülése/halála nem a tűzharcokhoz köthető. Lényegében ezalapján kijelenthetjük, hogy csak a fagyási sérülések a Hadtest 1/4-ét harcképtelenné tették egy 17 napos ütközetben, amelynek a java részét -38 (!!!) fokban vívták meg, és akkor még nem beszéltünk a fagy által használhatatlanná vált fegyverekről és felszerelésekről.

HA MEGÁLLSZ, MEGFAGYSZ

Dacára az extrém hidegnek, a 9. Hadtest a terv szerint menetelt előre a Changjin-tó irányába. A katonák fegyelmezetten betartották az összes rejtőzködésre való szabályzatot, a teherautók nélküli közlekedésnek köszönhetően pedig éjszaka zavartalanul haladhattak a mély hóban, hogy végül teljesen észrevétlenül elérjék az ütközőzónát. Átlagosan napi 30 kilómétert meneteltek, mindezt 18 napon keresztül, utánpótlás nélkül. Az amerikaiak egy híres katonai kritikusa, Joseph Gurdon az alábbai szavakkal dícsérte a Kínai Önkéntes Hadsereg teljesítményét: "Lényegtelen, hogy milyen szabvány szerint nézzük azt a teljesítményt, amit a Kínai Kommunista Hadsereg véghezvitt, de a tény, hogy ilyen körülmények között képesek voltak egy erőltetett menetet ilyen sikeresen végigvinni, önmagáért beszél!"

Ekkorra a kínaiak már szinte minden ételt elfogyasztottak már amit magukkal vittek és jószerivel csak fagyott krumplit tudtak enni, az amerikaiak ehhez képest dúskáltak a Hálaadás-napi finomságokban. Yu Yungbo tábornok, egy 2013-as dokumentumfilmben idézte fel a Changjin tónál szerzett élményeit: "Az utolsó megmaradt krumplijaink szó szerint jégkockába fagytak és lehetetlen volt megenni őket. Azt találtuk ki, hogy miközben a kezünkben tartjuk, a leheletünkkel olvasztjuk le a jeget róla, és ugyanígy próbáljuk meg az ételt rétegről rétegre felmelegíteni, hogy egyáltalán megrághassuk." Amíg az amerikaiak kis tűzhellyel fűtött sátrakban, hálózsákokban, téli ruházattal betakarva aludhattak, a kínaiaknak a szabad ég alatt fekvés jutott a hóban, a -40 fokban. Tüzet nem gyújthattak, mert a pozícióikat azonnal felfedték volna. Nem mertek mozdulni és nem mertek aludni sem, mert félő volt, hogy hajnal virradtára lesznek, akik már sosem kelnek fel többet.

1950 decemberében a farkasordító hidegben, a hófödte hegycsúcsok, jéggel borított utak és szélfútta hágók között ezekkel a kilátásokkal nézett egymással farkasszemet a kínai 9. és az amerikai 10. Hadtest. Az álmatlan éjszakákban, a fagyási sérülésekkel, a totális fizikai és mentális kimerülés szélén álló katonáknak minden egyes tűzharc és rajtaütés olyan esemény volt, amely a legvadabb képzeletüket is felülmúlta. A terep inkább hasonlított egy Himalája hegységben forgatott mozifilmhez, semmint egy olyan terephez, ahol a józan ész határain belül egy fizikai konfliktus kivitelezhető lett volna. Az amerikai 1. Tengerészgyalogos hadosztály parancsnoka, Oliver P. Smith az alábbi szavakkal jellemezte a helyet: "ezt a terepet az Észak-Koreai hegyek között garantáltan nem katonai konfliktusok lebonyolítására találták ki". Minden katonája kivétel nélkül egyetértett vele.

A kínaiak, annak dacára, hogy nem volt elég kézifegyverük, élelmük, rendes utánpótlásuk és lőszerük, egyre csak nyomultak előre, amikor pedig egy elesett, több tucat másik lépett a helyére. 1950 novemberének végére az amerikai 1. Tengerészgyalogos hadosztályt és a 31. Ezredet bekerítették, létszámukban jelentősen megfogyatkozva a teljes megsemmisülés szélén álltak. Ahogy a veszteségek egyre csak nőttek, az amerikai tábornokoknak sikerült egy közös nevezőre jutniuk: hogy elkerüljék a teljes katasztrófát, a tenger felé való kitörést választották. A kínai 9. Hadsereg 13.916 fő veszteséget okozott az 1. Tengerészgyalogos és a 7. Gyalogoshadosztálynak, felállítva a kínai haderő történelmében azt az egyedülálló rekordot, amikor kínai katonák egy teljes amerikai ezredet tettek harcképtelenné.

Song Shilun parancsnok eképp emlékezett vissza a csatára: "A Changjin tónál megvívott csata még a Nagy Menetelésnél is nehezebb volt! A hideg sokkal nagyobb félelmet keltett bennünk, mint az ellenség golyói és tüzérsége." Sok katona lába olyannyira feldagadt a hidegtől, hogy képtelenek voltak a cipőiket felhúzni, miután azokat levették, így amikor megszólalt a kürt, mezítláb indultak rohamra a hóban. Sokuk olyannyira kóválygott az éhségtől, hogy marékszámra ette a havat, hogy legalább legyen valami a gyomrában. Sokan a rohamozás közben vették észre, hogy a lábaik olyannyira elfagytak, hogy nem érezték már őket és a földre estek, voltak, akik egy lábon továbbugrálva próbáltak támadni. Aki nem tudott ugrálni, sem futni, az az utolsó erejét összeszedve, fogait összeszorítva kúszott fegyverrel a kézben az amerikai állások felé.

Egy amerikai veterán így emlékezett vissza a kínai katonák támadására: "Volt hozzánk közel egy folyó, a fák mentén, amelynek jegét feltörte a tüzérségünk. Több, mint tíz méter széles, sekély vizű folyó volt, lassú sodrással. A sötétben a velőt rázó ordítások mellé egyszer csak megindult a föld. A kínaiak mit sem törődve a tüzünkkel, rendületlenül gázoltak át a folyón, de ahogy partot értek, a vastag télinadrágjuk a lábaikkal együtt fagyott jéggé. Alig bírtak futni, lassan mozogtak az állásaink felé, a fegyvereik jól láthatóan befagytak, mert szinte alig viszonoztak valamit abból a tűzből, amit feléjük irányítottunk. Csak jött az egyik hullámuk a másik után, és példa nélküli volt az a félelem, amelyet éreztünk ezekben a pillanatokban".

Alpha L. Bowser amerikai tábornok sok évvel a koreai háború után, még mindig némi félelemmel a hangjában az alábbiakat nyilatkozta: Azt hiszem, a Changjin tó jege, hava és a kínaiak könyörtelen támadásai okoztak nekünk még egy tartós, életre szóló veszteséget: olyan rémálmokat, amelyeket immáron soha el nem távolít senki azoknak a tengerészgyalogosoknak a szívéből, akik ott voltak és ezt a harcot átélték."

A JEGESMEDVE EZRED ZÁSZLÓALJÁNAK MEGSEMMISÜLÉSE

1950 november 27-én éjfélkor indult meg a Sinhung-ni tartományért vívott ütközet. A csata előtt a kínaiak nem végeztek elég alapos felderítést, mert mindössze egy zászlóaljnyi katonát észleltek: ők voltak a legendás Jegesmedve Ezred, akiket az első Világháború alatt alapítottak. Mind felszerelésében, mind személyi állámányában és annak kiképzésében egy modern alakulatnak számított, amely magában foglalt 3 gyalogsági zászlóaljak, 1 harckocsi századot, összesen 3191 fő személyi állománnyal. Kiegészülve a 32. gyalogsági ezred 1. zászlóaljával és az 57. tüzérségi hadosztállyal így hárman alkották a 31. amerikai ezred harccsoportot, immáron több mint 4000 fővel, 46 tüzérségi üteggel és 37 tankkal.

Az amerikaiakat váratlanul érte a támadás, erejüket megfeszítve vették fel a harcot a rájuk támadó kínai erőkkel. Dacára a tüzérségi és légitámogatásnak, 5 nap és 5 éjszaka elkeseredett küzdelem után, December 2.-án 14:00-ra Sihung-ni a kínai önkéntesek kezére került. A teljes Jegesmedve Ezred zászlóalj megsemmisült, beleértve a parancsnokukat, McClean tábornokot is. A kínaiak hadizsákmánya 184 jármű, 11 tank, 137 tüzérségi löveg, 2345 kézifegyver volt, a csata közben pedig megsemmisítettek 7 tankot és 161 járművet. A kínaiaknak egy példaértékű győzelem volt azt illetően, hogyan lehet felülkerekedni olyan ellenséges alakulatokon, akik szinte minden tekintetben jobbnak számítottak. A Jegesmedve Ezred zászlaját az önkéntesek begyűjtötték a helyszínről, ma pedig a Kínai Nép Forradalmának Katonai Múzeumában tekinthető meg Pekingben.