74H Ghost Division: Kínai Munkás Testület/Chinese Labour Corps (中國勞工旅)

Az előző cikkben szóba került az I. Világháború alatt szolgáló kínai munkáshadsereg, így mivel a Kínai Köztársaság ideje alá tartozó dologról van szó, ebben a cikkben jobban is szemügyre vesszük ezt a témakört.

Az első világháború előrehaladtával a nagyhatalmaknak egyre több nehézséget okozott, hogy fenntartsák a világszerte zajló nagyszabású hadjáratok támogatásához szükséges létszámot. Ugyanakkor Kína - bár hivatalosan semleges volt - ki akarta használni a háborút, hogy új nemzetközi hatalomként pozícionálja magát. Liang Shiyi, a kormány egyik tanácsadója javasolta a "munkaerő-tervet": egy olyan lehetőséget, amellyel Kína a szövetséges hatalmakhoz kapcsolódhatott volna nem katonai személyzet szállításával, hogy enyhítse a munkaerőköltségeiket.

A Kínai Munkás Testület (CLC; franciául: Corps de Travailleurs Chinois; egyszerűsített kínai: 中国劳工旅; hagyományos kínai: 中國勞工旅; pinyin: Zhōngguó láogōng lǚ) a brit kormány által az első világháborúban toborzott munkáshadsereg volt, amely segéd- és fizikai munkavégzéssel segített a katonáknak, hogy elégséges számban juthassanak ki a frontra. A francia kormány is jelentős számú kínai munkást toborzott, és bár a franciáknak dolgozó munkásokat külön toborozták, és nem voltak a CLC részei, a kifejezést gyakran mindkét csoportra használják. Összesen mintegy 140 000 férfi szolgált mind a brit, mind a francia erőknél a háború befejezése előtt, a legtöbbjüket pedig 1918 és 1920 között hazatelepítették Kínába. A CLC-t azok a munkások alapították, akik a Brit erőknél alá voltak beosztva!

Miközben 1914 Július 28-án az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, az alig 4 éves Kínai Köztársaság kinyilvánította a konfliktus iránti semlegességét. Eközben Jüan Sikai kínai elnök titokban lobbizott Nagy-Britanniánál, hogy engedje be Kínát a háborúba annak függvényében, ha ezáltal a köztársaság visszakaphatja a Shandong tartományban lévő Qingdao gyarmatot, amelyet Németország 1898-ban foglalt el. Jüan 50 000 kínai katonát ajánlott fel a brit nagykövetnek, de Nagy-Britannia elutasította az ajánlatot. Londonnak kereskedelmi befektetései és koncessziói voltak Kínában, de ne feledkezzünk meg a hongkongi koronagyarmatról sem. A brit háborús kabinet azt akarta, hogy Kínának ne legyen befolyása arra, hogy megszabaduljon ezektől a létfontosságú gazdasági érdekeltségektől - mondja Hszu. A brit tisztviselők attól is tartottak, hogy a kínai követelések arra ösztönöznék az erősödő indiai nacionalistákat Nagy-Britannia legnagyobb gyarmatán, hogy nagyobb önrendelkezésért agitáljanak - mondja Xu.

Kína vezetése továbbbra is küzdött az ország régióinak többsége felett uralmat gyakorló hadurakkal. A törékeny köztársaságot a szétesés veszélye fenyegette. Kína vezetőinek erősnek kellett tűnniük, és a Nagy Háború lehetőséget teremtett erre. Ha Kínának sikerült volna bekerülnie a háborúba és tárgyalóasztalhoz ülnie, az rendkívüli módon megszilárdította volna hatalmi igényeit. "Habár Európa azt mondta, hogy nincs szüksége kínai katonákra, de munkásokra mindenképpen égető szükségük volt." - érvelt Jüan elnök tanácsadója, Liang Shiyi.

1915-ben Liang ismét felkereste az orosz, a francia és a brit nagykövetet. Kína több tízezer fegyvertelen munkást biztosított volna, cserébe azért, hogy részt vehessen a háború utáni konferencián. A franciák és az oroszok beleegyeztek. A britek először elutasították az ajánlatot, de egy évvel később meggondolták magukat.

ENG: In the previous article we discussed the Chinese Labour Corps serving during World War I, so as this is something that falls under the Republic of China period, we will take a closer look at this today.

As the First World War progressed, the great powers found it increasingly difficult to maintain the numbers needed to support large-scale campaigns around the world. At the same time, China, although officially neutral, wanted to use the war to position itself as a new international power. Liang Shiyi, an adviser to the government, proposed the 'manpower plan': a way in which China could link up with the Allied powers by supplying non-military personnel to ease their labour costs.

The Chinese Labour Corps (CLC; French: Corps de Travailleurs Chinois; simplified Chinese: 中国劳工旅; traditional Chinese: 中國勞工旅; pinyin: Zhōngguó láogōng lǚ) was a labour army recruited by the British government in World War I to help soldiers get to the front in sufficient numbers by providing unskilled and manual labour. The French government also recruited a significant number of Chinese workers, and although the workers who worked for the French were recruited separately and were not part of the CLC, the term is often used to describe both groups. In total, some 140,000 men served in both British and French forces before the end of the war, most of whom were repatriated to China between 1918 and 1920. The CLC was founded by workers who were subordinate to the British forces!

While the Austro-Hungarian Empire declared war on Serbia on 28 July 1914, the Republic of China, barely 4 years old, declared its neutrality towards the conflict. Meanwhile, Chinese President Yuan Sikai was secretly lobbying Britain to allow China into the war on the condition that it would allow the republic to regain the colony of Qingdao in Shandong province, which Germany had seized in 1898. Yuan offered 50,000 Chinese troops to the British ambassador, but Britain refused the offer. London had trade investments and concessions in China, but let us not forget the Crown Colony of Hong Kong. Britain's war cabinet wanted to ensure that China had no leverage to get rid of these vital economic interests, says Xu. British officials also feared that Chinese demands would encourage rising Indian nationalists in Britain's largest colony to agitate for greater self-determination, says Xu.

China's leadership continued to struggle with the warlords who controlled most of the country's regions. The fragile republic was in danger of disintegration. China's leaders needed to appear strong, and the Great War provided an opportunity. If China had managed to get into the war and sit down at the negotiating table, it would have consolidated its claims to power in an extraordinary way. "Even though Europe said it didn't need Chinese soldiers, it certainly needed workers badly," argued President Yuan's adviser Liang Shiyi.

1915-ben Liang ismét felkereste az orosz, a francia és a brit nagykövetet. Kína több tízezer fegyvertelen munkást biztosított volna, cserébe azért, hogy részt vehessen a háború utáni konferencián. A franciák és az oroszok beleegyeztek. A britek először elutasították az ajánlatot, de egy évvel később meggondolták magukat.

Kínai világtérkép. A szövetséges nemzetek pirossal és az ellenségesek kékkel vannak jelölve, 1918
Chinese map of the world with allied nations in red and the enemies in blue, 1918

A TOBORZÁS/RECRUITING

A lövészárok-háború százezrek életét oltotta ki Európában már a háború első két évében is. Mindkét hadviselő fél kétségbeesetten kereste a munkaerőt, a kínaiak ajánlata pedig egy olyan ajánlat volt, amelyet a Nyugat immáron nem engedhette meg, hogy visszautasítsa.

A kínai semlegesség látszatának fenntartása érdekében Liang vállalatokat hozott létre Kínában, hogy munkásokat toborozzon. A legnagyobb Huimin volt Tianjinban, amelyet 1916 májusában, mindössze egy hónappal Yuan halála előtt alapítottak. Az elnök halála abban az évben, és az ebből fakadó politikai zűrzavar arra kényszerítette Liangot, hogy Hongkongba meneküljön.

Georges Truptil francia alezredes 50 000 kínai munkás toborzását tűzte ki célul. Az első, 1698 kínai újoncból álló csoport 1916. augusztus 24-én indult el Tianjin kikötőjéből a dél-franciaországi Marseille-be. Ekkorra Nagy-Britannia is úgy döntött, hogy elkezdi a kínai munkások toborozását. "Még a kínai szótól sem riadnék vissza a háború végrehajtása céljából" - mondta Winston Churchill parlamenti képviselő 24 évvel azelőtt, hogy miniszterelnök lett volna. "Ezek azok az idők, amikor az embereknek a legkevésbé sem kell félniük az előítéletektől".

A brit toborzás 1916 novemberében kezdődött a Shandong tartománybeli Weihaiwei koncessziójában, majd később a japánok által megszállt Qingdaóban. Liang eközben Japánba utazott, hogy felajánlja a kínai munkásokat szolgálatait, tőkéért és technológiáért cserébe. A britek szinte azonnal kizárták a hongkongi toborzást, miután a gyarmat kormányzója, Francis Henry May Londonba küldött távirataiban ellene érvelt. A helyi kínai lakosság "maláriával fertőzött" és nem "fegyelmezhető" - írta indoklás gyanánt a londoni gyarmati titkárnak.

Ennek ellenére néhány hongkongi mégis a francia erőknek dolgozott. A Huimin társaság 3221 munkást toborzott, és a Limin, egy másik francia társaság további 2000 embert vett fel Hongkongban. A legtöbb munkás Shandong és Hebei tartományokból érkezett. Sokan a német gyarmatosítók által épített vasútvonalon utaztak, amely a toborzottakat az egykori német kikötőbe, Qingdaóba vitte.

A Kínai Munkás Testület jelvénye, 1917-1920. Fotó: In Flanders Fields Museum, Ypres
Badge from the Chinese Labour Corps, 1917-1920. Photo: In Flanders Fields Museum, Ypres

ENG: Trench warfare claimed hundreds of thousands of lives in Europe in the first two years of the war. Both belligerents were desperate for labour, and the Chinese offer was one that the West could no longer afford to refuse. To maintain the appearance of Chinese neutrality, Liang set up companies in China to recruit workers. The largest was Huimin in Tianjin, founded in May 1916, just a month before Yuan's death. The death of the president that year and the resulting political turmoil forced Liang to flee to Hong Kong.

French Lieutenant-Colonel Georges Truptil set out to recruit 50,000 Chinese workers. The first group of 1,698 Chinese recruits left the port of Tianjin for Marseille in the south of France on 24 August 1916. By this time, Britain had also decided to start recruiting Chinese workers. "I would not shrink from even the word Chinese to carry out the war," said Winston Churchill MP 24 years before he became prime minister. "These are the times when people need have the least fear of prejudice".

British recruitment began in November 1916 in the Weihaiwei Concession in Shandong province, and later in Japanese-occupied Qingdao. Liang meanwhile travelled to Japan to offer his services to Chinese workers in exchange for capital and technology. The British almost immediately ruled out recruiting Hong Kong after the colony's governor, Francis Henry May, argued against it in telegrams to London. The local Chinese population is 'malarial' and cannot be 'disciplined', he wrote to the colonial secretary in London, giving his reasons.

Nevertheless, some Hong Kongers still worked for the French forces. The Huimin company recruited 3,221 workers, and Limin, another French company, recruited a further 2,000 in Hong Kong. Most of the workers came from Shandong and Hebei provinces. Many travelled on the railway line built by the German colonialists, which took recruits to the former German port of Qingdao.

SZŰKÖSEN MINT A MARHÁK/HERDED LIKE CATTLE

A kínaiak vonatokon és hajókon jutottak el Európába. Százak, ha nem ezrek haltak meg útközben. Xu becslései szerint legalább 700-an vesztek oda. Csak 1917. február 17-én 400-600 munkás halt meg, amikor egy német tengeralattjáró elsüllyesztette az Athos francia utasszállító hajót Málta közelében. Li kutatásai szerint még többen haltak meg Oroszországon átkelve.

Xu becslése szerint 1916 és 1920 között körülbelül 3000 kínai munkás halt meg Franciaországban, útban a nyugati frontra, Észak-Franciaországba, vagy éppen visszatérve Kínába. A Jinan Egyetem tudósa, Li becslése szerint akár 30 000 kínai is meghalhatott az orosz fronton.

Hogy elkerüljék a további német tengeralattjáró-támadásokat, Nagy-Britannia több mint 84 000 kínai munkást szállított Kanadán keresztül egy olyan kampány keretében, amelyet évekig titokban tartottak az akkori brit domíniumban. "Tekintettel arra a gyanúra, hogy egyes kínaiakat ellenséges ügynökök kommunikációs eszközként használnak", Kanada megtiltotta a hírügynökségeknek, hogy beszámoljanak a Franciaországba tartó, az országon áthaladó vonatkonvojokról.

Hat héttel az Athos elsüllyedése után a kínai munkások első kontingense az RMS Empress of Russia fedélzetén érkezett meg Vancouverbe. Ott vonatra szálltak, és több mint 6000 kilométert utaztak a kanadai Atlanti-óceán partján fekvő Montrealba, St Johnba vagy Halifaxba. "Úgy terelték őket a vagonokba, mint a marhákat, megtiltották nekik, hogy elhagyják a vonatot, és úgy őrizték őket, mint a bűnözőket" - számolt be a Halifax Herald 1920-ban, amikor a szállítások véget értek, és a kanadai cenzúra engedélyezte a tudósítást.

Franciaországba érve 140 000 munkás ment a kikötőkbe, bányákba, gazdaságokba és lőszergyárakba. Utakat javítottak, ellátmányt szállítottak, és lövészárkokat ástak a frontvonal közelében, kockáztatva, hogy a német tüzérségi lövedékek őket is eltalálhatják.

"A falut, ahová megérkeztünk, rengeteg gránáttűz érte, miközben láttam egy-két nagyon izgalmas légi harcot" - írta Chow Chen-fu, a 167. kínai munkáshadtest franciaországi tolmácsa egy sanghaji barátjának írt levelében. A levelet a South China Morning Post 1918-ban nyomtatásban közölte.

A Kínai Köztársaság éberen figyelte a külföldön dolgozó munkásait.

1917-ben Kína létrehozta a tengerentúli kínai munkások irodáját, hogy foglalkozhasson a munkások esetlegesen felmerülő panaszaival. Egy esetben Li Jun követ tiltakozott amiatt, hogy a francia kormány lóhússal etette a kínai munkásokat, egy másik pekingi beavatkozás után Nagy-Britannia kártérítést nyújtott a munkásoknak a munka során elszenvedett vakság, süketség vagy "gyógyíthatatlan elmebaj" esetén.

1919-re a Post becslése szerint a munkások 6 millió font megtakarítást vittek haza, ami ma nagyjából 17,3 milliárd HK$. Kína franciaországi nagykövete, Hu Weide reményét fejezte ki, hogy a nagyon szükséges technikai tudással felvértezett munkások hazatérve fejleszteni fogják Kína gazdaságát. "A legjobbak, akik esetleg megismerhetik a francia gyárak vezetését, kiváló menedzserekké válhatnak Kínában, amikor visszatérnek" - írta akkoriban egy táviratban, amelyet ma is a kínai kormány archívumában őriznek.

Xu történész szerint Peking érdeklődése ezen parasztok iránt politikai jellegű is volt.

Munkások Weihai-ban a toborzás során. Fotó: Weihai Archives
Workers seen in Weihai during recruitment. Photo: Weihai Archives

A kínai munkaszolgálatosok egy brit tiszt felügyelete mellett zabzsákokat rakodnak egy teherautóra Boulogne-ban (1917. augusztus 12.)
Men of the Chinese Labour Corps load sacks of oats onto a lorry at Boulogne while supervised by a British officer (12 August 1917)

A munkaszolgálatosok és egy brit katona egy roncs Mark IV-es harckocsit beleznek ki alkatrészekért, amiket majd a páncélosok központi raktárában, Teneurben tudnak hasznosítani, 1918 tavaszán.
Labour Corps men and a British soldier cannibalise a wrecked Mark IV tank for spare parts at the central stores of the Tank Corps, Teneur, spring 1918.

ENG: The Chinese reached Europe by train and boat. Hundreds, if not thousands, died en route. Xu estimates that at least 700 were lost. On 17 February 1917 alone, 400-600 workers died when a German submarine sank the French passenger liner Athos near Malta. According to Li's research, many more died crossing Russia.

Xu estimates that between 1916 and 1920, around 3,000 Chinese workers died in France, en route to the Western Front, northern France or on their way back to China. Li, a scholar at Jinan University, estimates that up to 30,000 Chinese may have died on the Russian front.

To avoid further German submarine attacks, Britain shipped more than 84,000 Chinese workers across Canada in a campaign that was kept secret for years in the then British dominion.

"In view of suspicions that some Chinese were being used as a means of communication by enemy agents", Canada banned news agencies from reporting on train convoys passing through the country on their way to France.

Six weeks after the sinking of the Athos, the first contingent of Chinese workers arrived in Vancouver aboard the RMS Empress of Russia. There they boarded a train and travelled more than 6,000 kilometres to Montreal, St John or Halifax on the Canadian Atlantic coast. 'They were herded into the wagons like cattle, forbidden to leave the train and guarded like criminals,' reported the Halifax Herald in 1920, when the transports ended and the Canadian censors allowed the reportage.

On arrival in France, 140,000 workers went to the ports, mines, farms and munitions factories. They repaired roads, transported supplies and dug trenches near the front line, risking being hit by German artillery shells.

"The village where we arrived was hit by a lot of shellfire, while I saw some very exciting aerial fighting," wrote Chow Chen-fu, the 167th Chinese Workers' Corps' interpreter in France, in a letter to a friend in Shanghai. The letter was printed in the South China Morning Post in 1918.

The Republic of China was vigilant about its workers working abroad.

In 1917, China set up an overseas Chinese workers' bureau to deal with any complaints workers might have. In one case, Ambassador Li Jun protested that the French government was feeding Chinese workers horse meat, and after another intervention in Beijing, Britain provided compensation to workers for blindness, deafness or 'incurable insanity' suffered on the job.

By 1919, the Post estimated that the workers had brought home £6 million in savings, which is roughly HK$17.3 billion today. China's ambassador to France, Hu Weide, expressed the hope that the workers, with much-needed technical skills, would return home to develop China's economy. "The best of them, who might learn to run French factories, could become excellent managers in China when they return," he wrote at the time in a telegram still preserved in Chinese government archives.

According to historian Xu, Beijing's interest in these peasants was also political.

A LETELEPEDÉS, MINT OPCIÓ/THE CHOICE TO STAY

Az Egyesült Államok 1917. áprilisi hadba lépésével Nagy-Britanniának és Franciaországnak immáron nagyobb szüksége volt az amerikai katonák szállítására, a kínai munkások így másodlagos szempont lettek. Kína felhagyott semlegességével, majd augusztusban hadat üzent Németországnak és az Osztrák-Magyar Monarchiának, hogy részt vehessen a háború utáni tárgyalásokon. Oroszország kilépett a háborúból, amikor a cári birodalom 1917 októberében, a világ első kommunista forradalmában összeomlott, és kínai munkások százezrei rekedtek az egykori birodalomban. Tíz nappal Németország 1918. november 11-i kapitulációja előtt Nagy-Britannia visszaküldte a 365 kínai munkás első csoportját, és ezzel megkezdődött a hazatelepítés, amely 1920 szeptemberében ért véget.

A háború végére a kínaiak már elkezdték a saját közösségeiket kialakítani Franciaországon belül, a köztársaságban maradt munkások sokat segítettek a harcok utáni újjáépítésben. Körülbelül 3000 kínai munkás maradt Franciaországban és telepedett le, egész kínai városrészeket kialakítva. Achiel van Walleghem belga pap emlékirataiban feljegyezte, hogy a boltosok elkezdtek kínaiul tanulni, hogy kiszolgálják ezeket az új vásárlókat. A londoni Imperial War Museumban őrzött videofelvételeken megfigyelhető az is, hogy a franciaországi kínai munkások gólyalábakon hagyományos operát és táncot adnak elő.

ENG: With the entry of the United States into the war in April 1917, Britain and France now had a greater need to supply American troops, and Chinese workers became a secondary consideration. China abandoned its neutrality, and in August declared war on Germany and the Austro-Hungarian Empire to participate in post-war negotiations. Russia pulled out of the war when the Tsarist empire collapsed in October 1917, in the world's first Communist revolution, leaving hundreds of thousands of Chinese workers stranded in the former empire. Ten days before Germany's surrender on 11 November 1918, Britain sent back the first group of 365 Chinese workers, marking the beginning of the repatriation that ended in September 1920.

By the end of the war, the Chinese had begun to form their own communities within France, and the workers who remained in the Republic helped greatly with post-war reconstruction. Around 3,000 Chinese workers remained in France and settled there, creating whole Chinese neighbourhoods. Achiel van Walleghem, a Belgian priest, recorded in his memoirs that shopkeepers began learning Chinese to serve these new customers. Video footage preserved in London's Imperial War Museum also shows Chinese workers in France performing traditional opera and dance on stilts.

Kínai előadók szórakoztatják a munkaszolgálatosokat és a brit csapatokat egy szabadtéri színházban Étaples-ban (1918. június).
Chinese performers entertain Labour Corps members and British troops at an open-air theatre at Étaples (June 1918).

Kínaiak szórakoztatják a brit csapatokat Franciaországban. A sárkányok készen állnak a sárkányharcra. Fénykép: National Library of Scotland
Chinese entertain British troops in France. Dragons ready for the Dragon fight. Photo: National Library of Scotland

A sárkány napját ünneplik a franciaországi kínai munkások. Fénykép: National Library of Scotland

A dragon day celebrated by the Chinese workers in France. Photo: National Library of Scotland

VESZTESÉGEK/LOSSES:

A CLC nem vett részt közvetlenül a harcokban. A brit és francia toborzók által vezetett feljegyzések szerint a CLC mintegy 2000 embere halt meg a háború alatt, sokan az 1918-as influenzajárványban, de egyes kínai tudósok becslése szerint a számuk elérheti a 20 ezret is, akik a bombázások, aknák, a rossz ellátás vagy a betegség áldozatai lettek.

A hadtest tizenöt tagját gyilkosságért halálra ítélték a háború folyamán. 1917 decemberében a CLC zavargásai során a brit csapatok tüzet nyitottak rájuk, négyen meghaltak, kilencen pedig megsebesültek.

A CLC elesett tagjait háborús veszteségeknek minősítették, és mintegy 40 temetőben temették el őket Észak-Franciaországban és egy temetőben Belgiumban, összesen mintegy 2000 nyilvántartott sírhelyen. A legtöbb sír a Somme-on fekvő Noyelles-sur-Mer-ben van, a brit hadsereg munkástábora mellett, ahol kolerajárvány tört ki és a leghevesebb harcok némelyike is itt zajlott. A temetőben 842 sírkő található, mindegyikre kínai írásjeleket véstek, amelyeket két kőoroszlán őriz, ezeket egyenesen Kínából hozatták ide.

Az alábbi négy sírfelirat közül az egyiket a CLC tagjainak szabványos helyi "Commonwealth War Grave Portland" kőből készült sírkövekre írták fel: "Hűséges mindhalálig (至死忠誠 zhì sǐ zhōngchéng)", "A jó hírnév örökké megmarad (流芳百世 liúfāng bǎishì)", "Nemes kötelesség bátran teljesítve (勇往直前 yǒngwǎng zhíqián)", és "Though dead he still livesh (雖死猶生 suī sǐ yóu shēng)", amelyek a katonákra vonatkozó gyakori kínai idiómák angol fordításai.

ENG: The CLC was not directly involved in the fighting. According to records kept by British and French recruiters, some 2,000 CLC died during the war, many in the 1918 influenza epidemic, but some Chinese scholars estimate the number could be as high as 20,000, victims of bombing, mines, poor care or disease.

Fifteen members of the corps were sentenced to death for murder during the war. In December 1917, during the CLC riots, British troops opened fire on them, killing four and wounding nine.

The fallen members of the CLC were classified as casualties of war and buried in some 40 cemeteries in northern France and one cemetery in Belgium, in a total of some 2,000 registered graves. Most of the graves are in Noyelles-sur-Mer on the Somme, next to the British army labour camp where a cholera epidemic broke out and some of the fiercest fighting took place. There are 842 gravestones in the cemetery, all inscribed with Chinese characters, preserved on two stone lions brought here from China.

One of the four grave inscriptions below was inscribed on the standard local 'Commonwealth War Grave Portland' stone headstones for CLC members: "Loyal to the end of time (至死忠誠 zhì sǐ zhōngchéng)", "A good reputation endures forever (流芳百世 liúfāng bǎishì)", "Noble duty bravely performed (勇往直前 yǒngwǎng zhíqián)", and "Though dead he still livesh (雖死猶生 suī sǐ yóu shēng)", which are English translations of common Chinese idioms for soldiers.