Kína Dunkirkje

 

Shanghai ostromának befejezte után a Kína középpontját úticélul választó menekülők az életet jelentő Yangtze folyónak köszönhetően két úticélt választhattak: az egyik lehetséges opció Wuhan, a másik a 800km-re nyugatra található Chongqing volt. A gyárakat már szétszerelték és úton voltak a biztonságosabb területek felé, mivel a háború kellős közepén elég nehéz lett volna a semmiből új üzemeket felhúzni. A menekülők közt sok volt a shanghai-i üzletember, akik kétségbeesetten próbálták menteni az értékeiket. 

Egyikük így emlékezik vissza:

"Köszönhetően a folyamatos légitámadásoknak, én és az alkalmazottaim minden percet kihasználtunk, hogy szétszedjük a gépeket és hajókra rakjuk őket. Az alkatrészeket fából ácsolt hajóra rakodtuk, majd újabb adag fával álcáztuk őket, hogy kevésbé tűnjön a japán repülők számára zsíros célpontnak. Természetesen az úton is gyakorta kaptunk légitámadásokat, ilyenkor elrejtőztünk a folyó szélén található nádasba, majd idővel folytattuk az utunkat Wuhanig".

Egy másik menekült szintén visszaemlékezett a folyón való utazás viszontagságaira. Ahogyan egyre feljebb jutottak a folyón, a "hajók" legénységének kisebb csónakokba kellett átszállniuk az előforduló zátonyok miatt, így nem kevés tehetség kellett a vontatókötelek és a rakomány kormányzásának lebonyolításához.

"A kínai újév első napján szokatlanul hideg volt, épp Shibaozhaiba (falu) tartottunk, amikor belefutottunk két hadihajóba, melyek óriási hullámokat generáltak. Ennek köszönhetően a rakományunk zátonyra futott és elsüllyedt...kizárólag a jobb minőségű bárkák úszták meg a kalandot. Később körbekérdezősködtünk a többiek hogylétéről, mire kiderült, hogy nem egészen 15 kilóméterre innen volt egy öreg, aki kivételesen jó úszó volt, a tanítványait pedig csak "Tengeri Patkányoknak" hívták. Ez a kis csapat a víz alatt rekedt értékek kimentésére specializálódott , így több kör után a felhozott rakomány súlyától megszabadulva a hajónk is a víz felszínére jött, azonban a rajta keletkezett lyuk túl nagynak bizonyult, egy újatt kellett bérelnünk, hogy folytathassuk az utunkat nyugatnak".

A későbbi évek folyamán Mao soha sem emlékezett meg azokról akik a viszontagságos utat választva Chongqingbe hajózta, azon kevesekről annál inkább, akik az akkori  Kommunista Főhadiszállásra, Yan'anba való utazást választották. Ez a helyzet Mao halála után változott csak meg. 1991-ben egy menekült, Yan Yangchu emlékezett vissza az alábbi jelzővel a történtekre: "Ez volt a kínai ipar Dunkirkje".

Érdemes megemlítenünk még egy apró tényt, és ez pedig A Nagy Menetelés valamint a fenti Chongqing-i visszavonulás közti szemléletmód, melynél mindkét esemény egy sokkalta erősebb ellenfél előli totális visszavonulás volt. Míg a Nagy Menetelést a kommunista párt szervezte meg és hajtotta végre, az eseményből 1949 után egy legenda lett, míg az ugyanilyen viszontagságos és veszélyes Chongqing-i visszavonulás amely Chiang Kai-shek nevéhez köthető, teljesen kitörölték az emberek emlékezetéből. 

Forrásanyag: Rana Mitter: Forgotten Ally c. könyve alapján