A hosszadalmas bevezetőben próbáltam kitérni minden lényeges információra, a mai cikkel viszont végre belekezdünk az ötödik hadjáratba. 1951 februárja után Kína stratégiai célja megváltozott: immáron nem az ENSZ erők kiűzése volt a cél a félszigetről, hanem a gyors győzelem egy elhúzódó háborúban. Mao és Peng Dehuai 1951 elején így hozzáláttak az Ötödik Hadjárat, vagy másik nevén a Tavaszi Offenzíva megtervezéséhez. A biztos győzelem érdekében Mao és a kínai hadvezetés további haderők bevetéséről döntött:
- A második hullám 1951 márciusában indult el Kínából, szintén 9 hadtestből állt, ez viszont 27 gyalogoshadosztályt foglalt magában
A második hullám legerősebb egységei a 3. Hadseregcsoport Kína délnyugati részéből valamint a 19. Hadseregcsoport Észak-Kínából. Ezeknek az erőknek a megjöttével a Koreában állomásozó kínai erők létszáma gyakorlatilag megduplázódott, 450.000 főről 950.000-re nőtt. Ebből 770.000 fő volt katona amelyek kitettek 42 gyalogoshadosztályt, 8 tüzérségi hadosztályt és 4 légvédelmi hadosztályt. Kiegészülve az NKPA csapatokkal (350.000 fő), a kommunistáknak majdnem 1.3 millió bevethető katonájuk volt Koreában. Ezzel szemben az ENSZ erőknek összesen volt 340.000 fője, amelyből 150.000 fő volt amerikai, 130.000 dél-koreai és a maradék 60.000 főt különböző egyéb nemzetek katonái tették ki. Ez papíron annyit tesz, hogy a kínaiak az észak-koreaiak nélkül is 3:1 arányban múlták felül az ENSZ erőket.
A kínai felsővezetés joggal bízott abban, hogy a Tavaszi Hadjárat egy mindent eldöntő ütközet lesz a javukra: egyaránt szerették volna a vezetőség által előírt létszámú amerikai haderőt megsemmisíteni és minél délebbre benyomulni a 38. szélességi foktól. Az egyetlen dolog, ami által a győzelmük sikerességét remélték, az a hatalmas kínai populáció volt, erre alapozták a katonai doktrínákat, valamint ezzel akarták ellensúlyozni a felszerelés és tűzerőbeli hátrányukat is az ENSZ erőihez képest. 1951 április 22.-én indult meg a Tavaszi Offenzíva ami 1951 június 10.-ig tartott. A hadjárat a valaha volt legnagyobb méretűnek számított a PLA történetében, és dacára a sok tervezésnek és a majdnem egymillió PVA-s katonának a hadjárat csúfos kudarcba fulladt. A nagyjából másfél hónapos hadjáratot a kínaiak 105.000 fő veszteséggel zárták, ellentétben az ENSZ erőkkel, akik 39.274 főt veszítettek, és ahelyett, hogy a PVA délebbre jutott volna, az ENSZ erők sikerrel nyomultak tovább északra és tolták vissza a PVA&NKPA erőit.
Chinese prisoners captured by the British Army’s 1st Battalion, The Gloucestershire Regiment. © IWM BF 387
Kép forrása: https://www.alliiertenmuseum.de/en/thema/korean-war-1950-1953/
Vajon mi okozhatta azt, hogy az emberi tényezők egyáltalán nem hozták meg a korábbi eredményeket? Mi siklott félre ennyire a kínaiak számításaiban és a tervezésekben? A következőkben azokat a tényezőket vesszük szemügyre tüzetesebben, amelyek már a hadjárat kezdeti tervezésében is jelen voltak, ám a PVA parancsnokai ezeket a potenciális problémafaktorokat rendre ignorálták.
Ahogy a Koreában szolgáló kínai katonák száma megugrott, az egyértelműen hozta magával a gyorsan megnövekedett étel és lőszerszükségletet is, amelyekből sajnos nem állt rendelkezésre kellő mennyiség. Hivatalos statisztikák szerint az utánpótlásnak csak mindössze 60-70%-a érte el a frontvonalakat, és 30-40%-a megsemmisült a légitámadásoknak köszönhetően, ezt maga Mao telegramozta Sztálinnak 1951 februárjának utolsó napjaiban. Sztálin március 1-jén kapta kézhez az üzenetet, ezután pedig eleget téve kínai kollegájának, március 5.-én jóváhagyta az újabb kínai támogatást, megspékelve ezt 2 plusz vadászrepülő hadosztállyal, akik 1951 március 15.-én értek át Észak-Koreába. Ezeknek a körülményeknek köszönhetően a PVA záros határidőn belül szembesült a már meglévő szállítási problémák növekedésével valamint a megfelelően kiépített kommunikációs hálózat hiányával, ezek pedig hatványozottan fokozták az élelem és lőszerhiányt azokon a részeken, ahol a leginkább szükség lett volna rá. Ha ez nem lett volna elég, erre rájött még az is, hogy a PVA által alkalmazott eddigi taktikákat az amerikaiak szép lassan kiismerték, és effektív ellenintézkedéseket tudtak foganatosítani ellenük, valamint az ekkorra már szintén elképesztő méreteket öltő tűzerő az ENSZ csapatok részéről szintén csak fokozta a kínai csapatokra nehezedő nyomást.
PVA katona PPSh-41 géppisztollyal vagy annak kínai másolatával (Type 50)
PVA soldier with a PPSh-41 submachinegun or the Chinese copy (Type 50)
Olyannyira lehengerlő volt ez a tűzerő, hogy földön és égen egyaránt kemény veszteségeik lettek a kínaiaknak, nem beszélve az utánpótlási vonalak és a csapatmozgások bekorlátozásáról. A frissen érkezett kínai csapatoknak zéró harci tapasztalatuk volt abban a fajta hadviselésben amelyet a Koreai háború igényelt volna, híján voltak a terep ismeretének, ehhez pedig párosult egy lenéző, gőgös mentalitás, amivel lebecsültêk az ENSZ csapatok erejét. A rossz hírszerzés és kommunikáció egyaránt eredményezte a PVA parancsnoksága számára, hogy képtelenek voltak kellő figyelmet szentelni az egyes alakulatok harckészültségének, az ezen egységek közötti kooperációnak valamint az ENSZ erők által alkalmazott új taktikáknak. Bónuszként még az esetleges kudarc esetén alkalmazandó vészhelyzeti terv kidolgozását is elmulasztotta a hadvezetés, ez pedig végső soron a Tavaszi Offenzíva katasztrofális kimeneteléhez vezetett.
CÉLOK, ERŐSÍTÉS, LÉGITÁMOGATÁS
Mao eltökélt célja volt, hogy megsemmisítsen 4 teljes ENSZ hadosztályt és 2 dandárt, ez nagyjából 50.000 katonát takart. Ezt a célkitűzést nem kevesebb, mint 2.5 hónap ajatt tervezte megvalósítani: "A teljes megsemmisülés demoralizálja az ellenséges katonákat és depresszióba taszítja őket: ez egyaránt fogja emelni a mi morálunkat és inspirálni népünket!".
Mao ugyanazoknak a taktikáknak és hadviselési formáknak a folytatását szorgalmazta a koreai háborúban, amik a kínai polgárháborúban ugyan jól működtek, de a koreai háború nem a kínai polgárháború volt, és nagymértékben eltért mind a japánok ellen, mind a nacionalista erők ellen vívott ütközetektől. Az utóbbiban gyakran történt meg az ellenséges nacionalista erők létszámfölényben való bekerítése és felmorzsolása, sokszor egész ezredek vagy hadosztályok semmisültek meg. Szintúgy gyakoriak voltak a mobil hadviselés különböző formái ahol a meglepetés erejére alapoztak, ezek lehettek éjszakai vagy kis távolságból intézett rajtaütések, hogy ezeknek köszönhetően minél jobban redukálják vagy teljesen kikerüljék az ellenséges erők nagyobb tűzerejét.
CÉLOK, ERŐSÍTÉS, LÉGITÁMOGATÁS
Mao eltökélt célja volt, hogy megsemmisítsen 4 teljes ENSZ hadosztályt és 2 dandárt, ez nagyjából 50.000 katonát takart. Ezt a célkitűzést nem kevesebb, mint 2.5 hónap ajatt tervezte megvalósítani: "A teljes megsemmisülés demoralizálja az ellenséges katonákat és depresszióba taszítja őket: ez egyaránt fogja emelni a mi morálunkat és inspirálni népünket!".
Mao ugyanazoknak a taktikáknak és hadviselési formáknak a folytatását szorgalmazta a koreai háborúban, amik a kínai polgárháborúban ugyan jól működtek, de a koreai háború nem a kínai polgárháború volt, és nagymértékben eltért mind a japánok ellen, mind a nacionalista erők ellen vívott ütközetektől. Az utóbbiban gyakran történt meg az ellenséges nacionalista erők létszámfölényben való bekerítése és felmorzsolása, sokszor egész ezredek vagy hadosztályok semmisültek meg. Szintúgy gyakoriak voltak a mobil hadviselés különböző formái ahol a meglepetés erejére alapoztak, ezek lehettek éjszakai vagy kis távolságból intézett rajtaütések, hogy ezeknek köszönhetően minél jobban redukálják vagy teljesen kikerüljék az ellenséges erők nagyobb tűzerejét.
A koreai háborúban a kínaiak tömegrohamokkal próbálták ellensúlyozni a technikai hátrányt. A kommunista vezetés ostobaságának és értelmetlen doktrínáinak köszönhetően tízezer számra haltak meg feleslegesen a kínai katonák
Hogy érthetőbb legyen nektek a MOBIL HADVISELÉS, kaptok alább egy kisebb kifejtést: A háborúban alkalmazott mobil hadműveletek olyan stratégiákat és taktikákat jelentenek, amelyek a gyors mozgásra és a haderő rugalmasságára helyezik a hangsúlyt, jellemzően gépesített egységek felhasználásával, hogy megkerüljék és legyőzzék az ellenséges erőket. Ez a megközelítés a statikus, megerősített pozíciókkal ellentétben a sebességre és a manőverezésre összpontosít a döntő eredmények elérése érdekében, gyakran ellentámadásokkal fűszerezve, miután az ellenséget szándékosan sebezhető pozícióba engednek előrenyomulni. A mobil hadviselés legfontosabb elemi közé tartozik a magas mobilitás(manőverezhetőség) a hadműveleti meglepetés elérése érdekében, a hadműveletek gyors ütemben történő végrehajtása és az ellenség gyenge pontjainak célbavétele.
Olybá tűnt, hogy Mao teljesen figyelmen kívül hagyta a híres Sun Tze mondást: "Ismerd az ellenséged, ismerd saját magadat, és a győzelem sosem lesz kérdéses, még száz csatában sem!", mert a koreai háborúig alkalmazott taktikákon semmit nem volt hajlandó változtatni, dacára a gyorsan kibontakozó kudarcoknak és annak a ténynek, hogy ezek a doktrínák semmiben sem felelnek meg az itt vívandó modern háború követelményeinek.
1951 tavaszára egy jókora szakadék tátongott Mao elvárásai és stratégiai realitások között: a PVA híján volt légierőnek, tankoknak és nehéztüzérségnek, holott ezek mind egytől-egyik alappillérei kellett volna hogy legyenek egy olyan hadjáratnak, amit az igencsak motorizált ENSZ erők ellen vívtak meg. A hadjárat azon célja (melyet maga Mao határozott meg), hogy megsemmisítsenek 6 teljes ENSZ hadosztályt és dandárt, immáron nem csak megmosolyogtató volt de a PVA lehetőségeihez képest teljes mértékben kivitelezhetetlen is.
Olybá tűnt, hogy Mao teljesen figyelmen kívül hagyta a híres Sun Tze mondást: "Ismerd az ellenséged, ismerd saját magadat, és a győzelem sosem lesz kérdéses, még száz csatában sem!", mert a koreai háborúig alkalmazott taktikákon semmit nem volt hajlandó változtatni, dacára a gyorsan kibontakozó kudarcoknak és annak a ténynek, hogy ezek a doktrínák semmiben sem felelnek meg az itt vívandó modern háború követelményeinek.
1951 tavaszára egy jókora szakadék tátongott Mao elvárásai és stratégiai realitások között: a PVA híján volt légierőnek, tankoknak és nehéztüzérségnek, holott ezek mind egytől-egyik alappillérei kellett volna hogy legyenek egy olyan hadjáratnak, amit az igencsak motorizált ENSZ erők ellen vívtak meg. A hadjárat azon célja (melyet maga Mao határozott meg), hogy megsemmisítsenek 6 teljes ENSZ hadosztályt és dandárt, immáron nem csak megmosolyogtató volt de a PVA lehetőségeihez képest teljes mértékben kivitelezhetetlen is.
A koreai háború későbbi szakaszában a Kínai Népi Önkéntes Légierő (CPVAF) szovjet gyártmányú Tu-2S könnyű bombázókat vetett be, és külön bombázó egységeket alakított ki, hogy támadásokat hajtson végre az ENSZ által ellenőrzött szigetek és a Yalu folyó közelében található tengeri célpontok ellen. Az ENSZ légi fölénye ellenére a kínai pilóták kitartóan folytatták a támadó műveleteket, súlyos veszteségeket szenvedve, de soha nem adták fel az ENSZ állásainak megcélzását. Érdemes megjegyezni, hogy a fényképen látható Tu-2S repülőgép szárnya alatt a Koreai Népi Hadsereg Légierejének emblémája látható. Ez arra utal, hogy ezek közül a bombázók közül néhány észak-koreai jelzéssel repült, hogy elrejtse a kínai részvételt, ezáltal csökkentve a konfliktus szélesebb körű háborúvá eszkalálódásának kockázatát és minimalizálva a nemzetközi színtéren felmerülő politikai érzékenységeket.
SZOVJET LÉGITÁMOGATÁS:
1950 augusztusában Sztálin utasítására N.B. Belov vezérőrnagy megérkezett Északkelet-Kínába egy teljes vadászrepülő hadosztály élén, majd a következő 3 hónapban még 12 hadosztály csatlakozott hozzájuk, szintúgy Belov irányítása alatt, ezek az alábbiak voltak:
- 6 hadosztálynyi MiG-9
- 2 hadosztálynyi MiG-15
- 1 hadosztálynyi Lavochkin-9
- 1 hadosztálynyi Ilyushin-10
- 1 hadosztálynyi Tu-2 (bombázó)
+ ezek támogatására 10 páncélosezred valamint 11AAA ezred (1186 légvédelmi ágyú és 648 légvédelmi géppuska)
A cél az volt, hogy a Yalu folyónál lévő hidakat, valamint az attól délre 50 mérföldes körzetben levő erőműveket, vasúti útvonalakat, és reptereket minél hatékonyabban meg tudják védeni az ENSZ erők légitámadásaitól. A Koreába berepülő szovjet pilótáknak Kínából kellett felszállniuk: kizárólag kínai egyenruhát viselhettek, szigorúan tilos volt oroszul kommunikálniuk amíg a levegőben voltak s talán ami a legfontosabb: mindenáron el kellett kerülniük a fogságbaesést. Minden orosz repülőt kínai vagy éppen észak-koreai jelzésekkel láttak el a sajátjaik helyett, és 7 nappal azután, hogy a PVA elsőízben megütközött az ENSZ erőkkel, 1950 november 1.-jén az orosz pilóták megkezdték a koreai légtérben való járőrözést.
A kínaiak már az első nap nekimentek az első amerikai köteléknek, ami az útjukba akadt, 6db Yak-9-es vadászrepülő bocsájtkozott harcba az Anzhou-terület felett, a végeredmény két lelőtt amerikai B-29-es bombázó és egy lelőtt Mustang, a saját részükről két Yak-9-es-es elvesztése lett a végeredmény. Sztálin teljesen le volt nyűgözve és olyan szinten belelkesült Belov beszámolóján (1950 novemberének első felében 23 lelőtt amerikai gép), hogy azonnal 120db MiG-15-öst-öst küldött a Koreában állomásozó csapatok részére. Hogy az orosz részvételt minél jobban titkolják, az orosz gépek nem repülhettek ENSZ erők által ellenőrzött területek fejett, vagy a 39. szélességi foktól délebbre, ezt viszont a kínai vezetés nehezményezte, mert így a szárazföldi kínai hadműveletek semmiféle légitámogatással nem rendelkeztek. Nőtt viszont a Kínában állomásozó orosz katonai tanácsadók létszáma, 1950 eleje óta immáron vagy 80.000 fő tartózkodott belőlük Kínában, őket különböző régiókba irányították és osztották be, volt, aki Pekingben maradt a PLA Központban, a többieket meg más tartományokba irányították. Fontos megjegyezni, hogy míg a szovjet civil tanácsadók a pekingi szovjet nagykövetség irányítása alatt voltak, a katonai tanácsadóik már egyenesen a szovjet felsővezetés hatáskörébe tartoztak.
Ekkora orosz támogatással és az újabb kínai erősítésekkel Mao elhatározta, hogy megindítja a Tavaszi Offenzívát. Szentül hitt a PVA képességeiben és Peng Dehuai abszolút lojalitásában, nem kevésbé az erős hadvezetési képességeiben.
Az általam felhasznált forrás a cikkhez: Xiaobing Li: China's Battle for Korea
1950 augusztusában Sztálin utasítására N.B. Belov vezérőrnagy megérkezett Északkelet-Kínába egy teljes vadászrepülő hadosztály élén, majd a következő 3 hónapban még 12 hadosztály csatlakozott hozzájuk, szintúgy Belov irányítása alatt, ezek az alábbiak voltak:
- 6 hadosztálynyi MiG-9
- 2 hadosztálynyi MiG-15
- 1 hadosztálynyi Lavochkin-9
- 1 hadosztálynyi Ilyushin-10
- 1 hadosztálynyi Tu-2 (bombázó)
+ ezek támogatására 10 páncélosezred valamint 11AAA ezred (1186 légvédelmi ágyú és 648 légvédelmi géppuska)
A cél az volt, hogy a Yalu folyónál lévő hidakat, valamint az attól délre 50 mérföldes körzetben levő erőműveket, vasúti útvonalakat, és reptereket minél hatékonyabban meg tudják védeni az ENSZ erők légitámadásaitól. A Koreába berepülő szovjet pilótáknak Kínából kellett felszállniuk: kizárólag kínai egyenruhát viselhettek, szigorúan tilos volt oroszul kommunikálniuk amíg a levegőben voltak s talán ami a legfontosabb: mindenáron el kellett kerülniük a fogságbaesést. Minden orosz repülőt kínai vagy éppen észak-koreai jelzésekkel láttak el a sajátjaik helyett, és 7 nappal azután, hogy a PVA elsőízben megütközött az ENSZ erőkkel, 1950 november 1.-jén az orosz pilóták megkezdték a koreai légtérben való járőrözést.
A kínaiak már az első nap nekimentek az első amerikai köteléknek, ami az útjukba akadt, 6db Yak-9-es vadászrepülő bocsájtkozott harcba az Anzhou-terület felett, a végeredmény két lelőtt amerikai B-29-es bombázó és egy lelőtt Mustang, a saját részükről két Yak-9-es-es elvesztése lett a végeredmény. Sztálin teljesen le volt nyűgözve és olyan szinten belelkesült Belov beszámolóján (1950 novemberének első felében 23 lelőtt amerikai gép), hogy azonnal 120db MiG-15-öst-öst küldött a Koreában állomásozó csapatok részére. Hogy az orosz részvételt minél jobban titkolják, az orosz gépek nem repülhettek ENSZ erők által ellenőrzött területek fejett, vagy a 39. szélességi foktól délebbre, ezt viszont a kínai vezetés nehezményezte, mert így a szárazföldi kínai hadműveletek semmiféle légitámogatással nem rendelkeztek. Nőtt viszont a Kínában állomásozó orosz katonai tanácsadók létszáma, 1950 eleje óta immáron vagy 80.000 fő tartózkodott belőlük Kínában, őket különböző régiókba irányították és osztották be, volt, aki Pekingben maradt a PLA Központban, a többieket meg más tartományokba irányították. Fontos megjegyezni, hogy míg a szovjet civil tanácsadók a pekingi szovjet nagykövetség irányítása alatt voltak, a katonai tanácsadóik már egyenesen a szovjet felsővezetés hatáskörébe tartoztak.
Ekkora orosz támogatással és az újabb kínai erősítésekkel Mao elhatározta, hogy megindítja a Tavaszi Offenzívát. Szentül hitt a PVA képességeiben és Peng Dehuai abszolút lojalitásában, nem kevésbé az erős hadvezetési képességeiben.
Az általam felhasznált forrás a cikkhez: Xiaobing Li: China's Battle for Korea
