A mindhárom kommunista országból (Kína, Szovjetúnió és Észak-Korea) jövő vezetési nyomás hatására a PVA parancsnoksága végre kénytelen volt felismerni azt a méretes szakadékot, amely a politikai célok és a stratégiai valóság között húzódott. Ahogy a kínaiak egyre jobban haladtak dél felé, az eddig alkalmazott hadászati módszereik úgy veszítettek egyenes arányban a hatékonyságukból, míg az amerikaiak felocsúdtak az eddigi vereségekből és egy meglepetést okozó ellentámadással 1951 január 25.-én kikényszerítették a kínaiaktól a következő hadjáratot, amely 1951 január 25.-től április 21.-ig tartott, A szokásos tömegtámadások helyett ez immáron egy előre-hátra mozgó, mobil hadviselést alkalmazó csaták sorozata volt.
A PVA lélekszakadva rohant a Hang-gang folyó vonalát védeni január 25-től február 10-ig, ugyanis az amerikaiak eddigi defenzívről offenzívra váltó magatartása alig két hét alatt, jókora meglepetést okozott a kínai hadvezetésben. A folyó vonalát védő 50. Hadseregre és a 112. Hadosztályra jókora nyomás nehezedett, a polgárháborúban a magát PLA-nak megadó 50. Hadsereg (azt megelőzően: a nacionalista 60. Hadsereg) veszélyes feladatnak nézett elébe, és épphogy csak túlélte a támadás első hetét. A 112. Hadosztály is elveszítette két ezredét (a 334.-et és a 336.-at) alig 10 nap alatt. A kínai támadások február 15.-ével kifulladtak, ugyanis képtelenek voltak megszervezni egy hatékony támadási tervet Chipyong-ni ellen, így az ott körbekerített amerikai védőket végül az 1. amerikai lovassági hadosztály menti fel, ezzel pedig a 4. Hadjárat alatt a kínai támadások véget értek. A csata olyannyira kudarc volt a PVA számára, hogy egyes amerikai szakértők itt szokták megjegyezni, hogy ez a fordulópont a kínaiak beavatkozása óta: rávilágított a PVA erők számos gyengeségére is, például, hogy mennyire képtelenek a rendesen megerősített amerikai állásokat, bunkereket hatékonyan megtámadni, ez pedig megerősítette az amerikai hadvezetést abban, hogy a kínaiak igenis megállíthatóak, és a helyzet Koreában stabilizálható lesz.
Április 21.-én a kínai erők kihátráltak a harcoktól amint az ENSZ erők elérték az északi előretörésüket a 38. szélességi foknál. A Negyedik Hadjárat 87 napig tartott, ezalatt a PVA és DPRK erői összesen 53.000 fő veszteséget könyvelhettek el: a kínaiak 42.000 embert veszítettek, ebből 4.379 főt eltűntként kezelnek. 1951 tavaszán a PLA újabb erősítéseket küldött Koreába, hogy megpróbálja kompenzálni az egekbe szökő veszteségeket, valamint, hogy az újonnan kiterjesztendő hadjáratokhoz és az azt megkívánó logisztikához is elegendő élőerőt biztosítson. 1951 áprilisának közepére a Koreában szolgáló kínai haderő létszáma 950.000 főre nőtt, ez magában foglalt 42 gyalogoshadosztályt, 8 tüzérségi hadosztályt, 4 légvédelmi hadosztályt és 4 páncélos ezredet. Jól látjátok, a légierő teljes egészében hiányzott ezek közül.
Immáron több, mint egymillió bevethető katonával a kínai hadvezetés egészen az Ötödik Hadjárat végéig (1951 április 22. - június 10.) nem látta be azt a tényt, hogy az ENSZ erők kiűzése Koreából sajnos csak egy elérhetetlen vágyálom marad.
Az általam felhasznált forrás a cikkhez: Xiaobing Li: China's Battle for Korea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése