The Volunteers: Blood-forged peace (2025)

 A legendás trilógia 3. része szeptember végén érkezik!

Búcsú Harbinban / Farewell in Harbin

 

HUN: Ünnepélyes búcsú a Mandzsúriából hazatérő szovjet csapatoktól. Harbin, 1946., V.Baidalov
ENG: Ceremonial farewell to Soviet troops returning from Manchuria. Harbin, 1946., V. Baidalov

Dead to Rights 2025

731

 

Kínában már javában megy a mozikban a film (természetesen itthonra sem ez, sem a nyár eleje óta menő Dead to Rights, sem pedig más normális film sem jut el), így aki a 731-es egység Kínában elkövetett szörnyűségeiről még nem hallott, annak érdekes lehet. A témában írtam két korábbi cikket is, ezeket itt találjátok meg:

HUN: https://ghostdivision74h.blogspot.com/2023/10/a-731-es-egyseg-unit-731.html
ENG: https://ghostdivision74h.blogspot.com/2023/10/unit-731.html

88D géppuskás, Központi Hadsereg / 88D Infantry machine gunner, Central Army

 

HUN: 1937 októbere, Shanghai ostroma, 88D 1. Zászlóalj/524. Ezred/262. Dandár megjelenítése

Rendfokozat: Őrvezető / Másodosztályú közlegény
Egyenruha: tipikus NRA egyenruha 1937-1945 között
Fegyverzet: ZB 26/30-as géppuska
Felszerelés: kínai kulacs, kenyérzsák, hatos tármellény, M35-ös illetve Brodie MK1 sisak
2. Kínai-Japán háború


ENG: 1937 October, Siege of Shanghai, 88D 1st Battalion/524th Regiment/262nd Brigade impression

Rank: Private Superior/ Private 2nd Class
Uniform: typical NRA uniform between 1937 and 1945
Weaponry: ZB26/30 lightmachinegun
Equipment: Chinese canteen, breadbag, six pack magazine belt, M35 and Brodie MK1 helmet
Second Sino-Japanese war

Az 1951-es Tavaszi Hadjárat, 3. rész: A második támadó hadjárat (第二次战役)

 

A MÁSODIK TÁMADÓ HADJÁRAT: A GYŐZELEM ÍZE

    A kínaiak második hadjárata 1950. november 25. és december 24. között zajlott le. A nagyszabású offenzíva előkészítése érdekében a PLA főparancsnoksága október végén és november elején erősítést küldött Kínából, ez volt a PVA második hulláma, amely Koreába indult. November vége felé 33 hadosztály ( ez 450.000 embernek felel meg) indult útnak Koreába, ezzel a létszámmal pedig mind Mao, mind Peng egy rendkívüli, ha nem egy végső győzelmet remélt az ENSZ erők felett. Habár az első hadjárat meglepetésként érte az amerikaiakat, MacArthur tábornok még mindig abban a hitben volt, hogy a Koreában lévő kínai haderők csak szimbolikus méretűek és vajmi keveset nyomnak a latba ahhoz, hogy Korea egyesítésébe effektíven beleszólhassanak. A CIA-vel együtt a Koreában állomásozó kínai erők létszámát 15-20.000 főre (!!!) becsülték, és azt hitték, hogy a feladatuk főként egy, a Yalu folyó mentén létrehozott védelmi vonal megtartása volt. Peng javaslata az volt Maonak, hogy az ENSZ csapatokat minél északra esőbb területeken, előre felállított csapdákba csalják bele, így meg fognak nyúlni az utánpótlási útvonalaik is, amelyeket így könnyűszerrel tudnak elvágni és felszámolni.

    A haditerv az volt, hogy az ENSZ erőkből meg kell semmisíteni 7-8 ezredet, mialatt a frontot megpróbálják kitolni a Pyongyang-Wonsan vasútvonalig, ami egy viszonylag nyertes pozíciót biztosított volna a kínai/észak-koreai erőknek a háború végkimenetele szempontjából. Mivel a PVA még mindig híján volt a megfelelő légi, tüzérségi és páncélos támogatásnak, így a vezetők továbbra is mozgó hadviselésben látták a soron következő hadműveleteket. November 17 és 20 között azt a látszatot keltve, hogy a kínai erők meggyengültek, a PVA visszavonulást színlelt, szinte teljesen minimálisra csökkentették a rádiós kommunikációt, de hogy mindezt "megkoronázzák", november 18.-án szabadon engedtek 103 hadifoglyot az ENSZ erőktől, akik aztán a sajátjaikhoz visszatérve azt a téves információt terjesztették, hogy a kínaiak kifogyóban vannak az élelemből és lőszerből, megkezdték a visszavonulást Kínába. Peng haditerve kiválóan működött: az ENSZ erők rohamtempóban haladtak előre észak felé. Az amerikai csapatok tanultak valamit a kínaiak taktikáiból, így például az amerikai I. Hadtest egy nagyon jó védelmet épített ki, amihez megfelelő tűzerővel is rendelkezett, valamint tanulván a kínaiak bekerítő manővereiből, az embereiket sokkal közelebb tartották egymáshoz, kevesebb esélyt adva az ellenséges erőknek arra, hogy zsebekbe zárják és felszámolják őket.

    Esett már szó róla másik cikkben, hogy az épp átdobott kínai katonák nem igazán voltak felkészítve a koreai télre, ez pedig nem a kínai vezetés nemtörődömsége miatt volt, hanem mert egész egyszerűen semmiféle információval nem rendelkeztek a koreai évszakokra jellemző időjárásokról. A 9. Hadseregcsoport, beleértve a 20., 26. és 27. hadseregeket, teljesen máshogyan volt felszerelve, mint ahogy a 0 fok alatti koreai telekre kellett volna, dél-kelet Kínában (ahonnan ők jöttek) ugyanis az ottani átlagos hőmérséklet 72 fahrenheit fok (22 celsius) volt, az indulásukkor 60 fahrenheit fok (15 celsius), majd két héttel később, mire megérkeztek Koreába, a hőmérséklet már bőven nulla fok alá csökkent. A 9. Hadseregcsoport is, mint sok másik, a Taiwan elleni invázióra volt felkészítve, így a vékony vászoncipők, a szteppelt pamut egyenruhák teljesen alkalmatlanok voltak a koreai téli hadjáratra. Nagyon sok katona gyorsan beteg lett Koreában, és képtelenek voltak tartani a tempót a napi 120 mérföldes (193km) menetekre, amelyek hegyeken és erdős területeken át vezettek. Az 58. hadosztályból csak a koreába érkezés utáni első héten 700 ember fagyott halálra...

A CHOSINI VÍZTÁROZÓ

    Korábbi cikkben már foglalkoztam részletesebben a témával, itt most csak pár mondat erejéig említjük meg, hiszen a 2. hadjáratba tartozik az esemény. November 27.-én , 2 nap halasztást követően a 9. Hadseregcsoport 100.000 emberrel körbezárta a víztározónál állomásozó amerikai erőket, és habár egymástól elvágta, és zsebekbe zárta az amerikai 1. és 7. Tengerészgyalogos hadosztályokat, (az 1.-t 3 külön katlanba is), egyik elvágott csoportot sem sikerült teljesen megsemmisítenüik. Az amerikaiak kiváló védelmi állásokat hoztak létre és még arra is futotta, hogy kiépítsenek egy ideiglenes kifutót a repülőknek, ezáltal is biztosítva a lőszer és téliruházat ellátásukat, valamint a sebesültjeik kimentését. November 29.-én az amerikaiak ellentámadásba mentek át, hogy kitörjenek a kínai gyűrűből, és összeszedjék a szétszóródott Bajtársaikat. Wang Xuedong, az első század, 172. ezredének, 58. hadosztálya, 20. hadseregének századosa úgy emlékezett vissza ezekre a napokra, ahol rendkívül intenzív csaták folytak oda és visszafele. Ezalatt a 3 nap alatt az ezrede rendkívül súlyos veszteségeket szenvedett, teljesen kifogytak a lőszerből, a napi élelmiszer fejadagoknak csak a felét kapták meg, miközben a hőmérséklet már -22 fokra esett le. A 9. Hadseregcsoport elégtelen és elkeserítően rossz felszereltsége egy kiváló lecke volt Maonak és a PVA felsővezetésének arra, hogy a jövőben a többi PVA erőnél ez már ne fordulhasson elő.

    December 1.-én az amerikai tengerészgyalogosok kitörtek a kínaiak gyűrűjéből és megkezdték a visszavonulást dél felé. Hiába üldözte és próbálta feltartóztatni őket a kínai 20. hadosztály, illetve kapott parancsot az üldözésre a 26. is, amely csak 15 mérföldre volt innen nem igazán jártak sikerrel, a csatározásokhoz sosem tudtak csatlakozni. December 12.-én az utolsó kínai blokádokat is áttörve az 1. Tengerészgyalogos hadosztály csatlakozott az amerikai 3. hadosztályhoz Hamheungnál (Hungnam), december 24.-én pedig a térségben lévő amerikai csapatokat sikerrel evakuálták Busanba. A 2. Kínai hadjárat ezzel pont Karácsony napján végetért.

A hungnami evakuálás, az amerikai katonákon kívül
koreai civileket is kimentettek

    Az alultáplált és rosszul felszerelt kínaiak még a körülmények ellenére is képesek voltak effektíven harcolni az Egyesült Nemzetek erői ellen, sőt, a víztározónál található frontvonalra képesek voltak még tüzérséget is felcipelni. Habár nem sikerült meggátolni az amerikaiak visszavonulását, sem egész ezredeket megsemmisíteni, a teljes frontvonalat 9 (!!!) nap alatt nyomták vissza a 38. szélességi fokig, miközben újra elfoglalták az északi fővárost, Pyongyangot. Emberéletben rendkívül nagy árat kelett fizetniük: összesen 80.000 főnyi veszteséget könyvelhettek el, amelyből, 30.700 volt harctéri és 50.000 főnyi nem harctéri sérülésekből adódó veszteség. a 9. Hadseregcsoport 3 hét alatt elveszítette teljes állámányának felét, 40.000 embert (ez 3 hadosztálynak felel meg), ennek túlnyomó többsége az időjárásnak köszönhetően veszett oda. December 17.-én a kimerült hadseregcsoportot visszarendelték Kínába. Kína annyi katonát küldött Koreába, amennyit a szállítási és ellátási rendszere csak elbírt. Mao szentül hitte,  hogy minden csatát a mozgó hadviselés elveinek megfelelően meg lehet vívni, ez pedig teljes egészében meghatározta a kínai katonai doktrínát a korai támadó hadjáratok során, 1950 őszétől 1951 kora tavaszáig. Ezek a nagyszabású mozgó hadviselési taktikák, mint például a bekerítés és a megsemmisítés, nagyon hatékonynak bizonyultak az első két nagy kínai offenzívában.

Az általam felhasznált forrás a cikkhez: Xiaobing Li: China's Battle for Korea 

The 1951 Spring Offensive, Part 2. (中国春季攻势 / 第五次战役 )

 

SPRING OFFENSIVE: FROM YALU TO SEOUL

    China truly shocked the United Nations Command when it launched its first major offensive across the southern border in November 1950. By early December, PVA troops had pushed the front line back to the 38th parallel, while also recapturing the communist capital, Pyongyang, from American/South Korean forces. By January 1951, the third campaign had pushed the United Nations forces back to the 37th parallel, while Chinese troops also captured Seoul, the southern capital. Chinese morale was sky-high, the strategies employed so far had been successful, and the goal of finally driving UN forces out of the Korean peninsula seemed entirely realistic at this point. By the end of January 1951, the fourth Chinese offensive had begun, and by the end of it (spring 1951), the number of Chinese soldiers serving in Korea had reached 950,000, including 42 infantry divisions, 8 artillery divisions, 4 air defense divisions, and 4 tank divisions.

PVA soldiers crossing the Yalu

    These first four Chinese offensives shaped and laid the foundations for the Fifth Campaign, also known as the Spring Offensive. In this chapter, we will examine the military plans employed by the PVA and their preparation, organizational structure and execution, tactical decisions, communication, the resolution of problematic situations that arose during combat, and the performance of the Chinese Volunteer Army. The tactics initially employed were derived from the civil war years, in which massive waves of human waves were used against well-entrenched (and otherwise highly effective) nationalist forces. In the Korean War, the PVA used the same tactics against UN forces: mass assaults, flanking attacks, night raids, close combat, and complete encirclement to counter the extremely threatening artillery power of the UN forces (and their own almost complete lack thereof).

THE CHAIN OF COMMAND

    The PVA chain of command was established in October 1950 and remained in place throughout the Korean War, with Mao exercising operational control from Beijing. At the center of military operations, Mao made strategic decisions and campaign plans through telegrams sent to the PVA headquarters. Peng Dehuai and his staff carried out Mao's plans by tailoring individual operations, organizing forces, and executing battle plans, then sending daily reports to Mao on events at the front lines.

Mao and Peng

    Peng issued detailed instructions to army commanders, and later, during the Spring Campaign, direct communication was established between the PVA headquarters and army commanders. When army commanders later ordered their divisions to carry out missions, the new chain of command did not really work in practice because it proved to be more personality-driven. During the Spring Campaign in the spring of 1951, there were several instances where a commander lost contact with his superior and the chain of command was broken. The relationship between Mao and Peng was not exactly smooth, and this unfortunately left its mark on various military operations: despite receiving Peng's reports and plans every day, Mao constantly and often suddenly changed or modified Peng's plans, naturally at the expense of the Korean PVA command. Peng's approach to the Korean War as a whole was decidedly cautious and conservative compared to Mao's, and arguably more realistic. Mao, placing political doctrine above strategic realities, forced Peng to launch one offensive after another against UN forces. Despite Mao's more than twenty years of experience in planning battlefield campaigns, his instructions to Peng allowed very little independent initiative on the part of the PVA command, which later came back to haunt him.

    Although Mao dominated operational planning and took his role as commander-in-chief seriously, the PLA and PVA never adopted a command and control doctrine that met the requirements of modern warfare. Among Chinese officers, the command transmission system continued to operate through direct personal contacts rather than through official paperwork or other means, which significantly impaired the transmission of orders and the quality of their literal preservation. Within the PLA, personal relationships between commanders were very important, and Peng became frustrated every time he tried to implement Mao's unrealistic plans without the close supervision and personal support of army group and army commanders.

THE FIRST ENCOUNTER

    From October 25 to November 7, 1950, Chinese forces attacked UN forces with continuous raids instead of the defensive campaign planned by Mao and Peng. Mao's plan was based on the assumption that the North Korean People's Army would be able to defend Pyongyang and slow down the UN forces' advance northward. At that time, the North Korean People's Army (NKPA) hereinafter referred to as the NKPA) had a total of 250,000 men, including nine infantry divisions and one tank division in North Korea, nine divisions undergoing training in Manchuria, and the remnants of nine infantry divisions in South Korea. Establishing effective defenses in the areas controlled by the NKPA would have allowed the PVA to gain an advantage and gain a foothold in North Korea to stop the UN forces' northward advance. Attacking enemy forces or launching any kind of offensive campaign was never the main goal of either Mao or Peng, but during his meeting with Kim Il-sung on October 21, Peng Dehuai realized that Chinese intelligence was anything but accurate, with messages arriving at least two or three days late, which made it impossible for him to carry out Mao's plan to defend the 40th parallel.

PVA soldiers in October 1950, during the capture of Seoul

    By this time, UN forces had advanced so far north that on October 19, the NKPA was driven out of Pyongyang and the entire communist defense collapsed in North Korea. Kim Il-sung was able to maintain communication with roughly 50,000 NKPA soldiers, making it impossible for Chinese divisions to complete their assigned task of occupying their defensive positions 193-290 km south of the Yalu River in time. However, the Chinese were helped by the fact that they successfully outmaneuvered American reconnaissance, so the UN forces had no idea that approximately 300,000 PVA soldiers had remained effectively hidden in North Korea for two weeks. This made Mao eager for blood, and he quickly changed his defensive strategy to an offensive one, based on the idea that the element of surprise would allow them to significantly weaken the American/South Korean forces before they could bring in further reinforcements. 

    The First Campaign launched by the PVA, which lasted from October 25 to November 7, 1950, was poorly planned, as UN forces moved much faster and reached much further north than the Chinese had anticipated. The four Chinese armies fought frontal battles with the Republic of Korea's 1st, 6th, and 8th Divisions and the US 1st Cavalry Division. During the first campaign, the PVA command concentrated 120,000-150,000 men in the area north of the Chongcheon-gang River, facing 50,000 UN troops, giving the Chinese a three-to-one numerical advantage. The PVA used combat tactics perfected by the PLA during the Chinese Civil War, such as surprise attacks, roadblocks to separate enemy units, and night attacks to compensate for the overwhelming small arms and artillery firepower of the UN forces. Nevertheless, the PVA failed to achieve its goal of eliminating at least two ROK divisions during the campaign.

    The first encounter with the Americans was purely coincidental, when the Chinese 39th Army attacked Unson, believing it to be defended by South Korean forces. The Chinese only realized from the silhouettes unfolding before them that they were about to face American forces, but they were completely unprepared for the Chinese appearance: many believed that South Korean reinforcements were arriving, and so they tried to shake hands with the approaching Chinese. In the battle that lasted from November 1 to 4, the US 6th Cavalry Regiment and the Republic of Korea 12th Regiment of the 1st Division were decimated, suffering 2,000 casualties by the end of the battle.

American soldiers after the battle of Unson

    The first large-scale clash did not take long to materialize. On November 27, 1950, 120,000 Chinese soldiers stormed the American forces stationed at the Chosin Reservoir. Despite the fact that the Americans put up a fierce resistance and fought back with everything they had, by December 2, Sihung-ni had fallen, bringing the battle for the reservoir to an end. I have already written about the battle for the Chosin Reservoir in a two-part article. If you are interested in more details, you can find them at the following links:

1. cikk: https://ghostdivision74h.blogspot.com/2025/02/battle-for-chosin-reservoir-part-1.html
2. cikk: https://ghostdivision74h.blogspot.com/2025/03/battle-for-chosin-reservoir-finale.html

    After the Battle of Chosin, the Chinese leadership was elated, and despite their heavy losses (and the fact that the American X Corps had managed to escape), they considered the battle and the first campaign a victory.

They were all ready for the next major offensive.

The source I used for this article: Xiaobing Li: China's Battle for Korea 

203. Kínai Ifjúsági Hadtest / 203. Chinese Youth Corps

HUN: 203. Kínai Ifjúsági Hadtest, 1947 április 29., Anyi-Yuncheng kerületi helyőrségparancsnokság, Yangtuosi repülőtér
Rendfokozat: Tizedes

Egyenruha: tipikus kínai egyenruha, lábszárvédő
Fegyverzet: M1A1 Thompson géppisztoly, Gong típusú kézigránátok
Felszerelés: zsákmányolt japán Type 90-es sisak + NRA sapkajelvény, kenyérzsák, vászon tártáska, vászon gránáttartó, vászon "hurka" az élelmiszernek/tárgyaknak, zsákmányolt japán kulacs
Kínai Polgárháború 1946-1949

A kommunista erők által a fenti napon megtámadott repteret a KIH sikerrel megvédte!

ENG: 203. Chinese Youth Corps, 29 April 1947. , Anyi-Yuncheng District Garrison Headquarters, Yangtuosi Airfield
Rank: Corporal
Uniform: typical Chinese uniform, gaiters
Weapons: M1A1 Thompson submachine gun, Gong-type hand grenades
Equipment: looted Japanese Type 90 helmet + NRA cap badge, bread bag, canvas bread bag, canvas grenade holder, canvas "sling" for food/items, looted Japanese canteen
Chinese Civil War 1946-1949

The airfield, which was attacked by communist forces on the day written above, was successfully held and defended by the CYC forces!

2025 Zrínyi napok, Szigetvár