2025. május 25., vasárnap

2025 május, Vereb Vitéz napja

 



Na, cirka egy hét késéssel most jutott rá időm, hogy erről a rendezvényről is kanyarítsak pár sort nektek. Idén az időjárás meg a Tour de Hongrie (+ egyéb dolgok) kissé megnehezítették a szervezők munkáját, így érdekesre sikerült ez a hétvége. A legutóbbi zsámbéki kimenetelből levontuk a tanulságot, sokkal egyszerűbb beöltözve menni, így nem kell +1 garnitúra utcai ruházatot vinni magunkkal, csak a váltót. A koncepció maradt a szokásos, munka után találkozó nálam a csapat egy részének, a másik része meg ellenkező irányból jött, így végül Kápolnásnyéken találkoztunk, ahonnan a szervezők részéről Ádám barátomnak és édesapjának köszönhetően volt egy életmentő fuvarunk, ami a cuccaink mennyiségét nézve igencsak jól jött!





Nagyjából 18:45 körül érkeztünk meg, gyorsan elfoglaltuk a már szokásos helyünket a jurtában, majd egy gyors körrel el is indultunk bevásárolni, hogy estére legyen mivel telerakni a bendőnket. A sötétség beálltával már lobogott a kellemes hőmérsékletet biztosító tábortűz, sült a finom szalonna és a grillkolbász, az Égi Íj Völgyét pedig vidám hahotázás és beszélgetés töltöttbe be olyan hajnali 1 óráig. Későre járt már, így elraktuk magunkat másnapra, korán kellett kelni, hogy megcsinálhassuk a kiállítóhelyet, tudjunk alakit gyakorolni és részt tudjunk venni a felvonuláson, azonban a szombati nap sajnos más dolgokat tartogatott a számunkra.





A katonai felvonulás sajnos a kerékpáros felvonulás miatti útlezárások miatt idén elmaradt, így csapatonként egy fő vett részt a műsor alatti díszőrségben, a többiek addig a táborban maradtak kiépíteni a bemutatóhelyünket. Az időjárás a széllel megspékelve olyannyira hideg volt, hogy nem csak a télicuccban aludtunk mindannyian, de másnap délig az összes téli felszerelés rajtunk volt....májusban pont nem ezt vártam volna, de legalább előre tudtuk mire számítsunk, így a vattakabátokról gondoskodtam mindenki számára, akinek még nincs a birtokában télicucc.


A nap a szokásos dolgokkal telt a barátaink társaságában és sok mókás dolgot csináltunk,


például őriztünk kiscicát,


kábeldobot,


és persze lövészárkot is :)

Végigjártuk a szokásos kiállítóhelyeket, közben elfogyasztottuk a bőséges ebédet (ez eddig az egyetlen olyan rendezvény, ahol a tarhonyás hús úgy néz ki, hogy kapunk húst némi tarhonyával, szóval sem tavaly, sem idén nem haltunk éhen :D ). A szokásos tematikus fotózáson kívül elnéztünk megint az íjász pályára, így egy kicsit mindannyian mégvisszább repülhettünk az időben, és gyakorolhattuk eme ősi fegyver használatát. 









Az idő kellemesen és gyorsan telt, a csapat egyik felének viszont velem együtt másnap különböző dolgai voltak, így sajnos nem tudtunk vasárnap reggelig maradni, de a fiatalok lentmaradtak, hogy tovább élvezhessék a kellemes vidéki levegőt, a természetet és a többi hagyőr/kiállító társaságát.

Legközelebb velünk a Június 14.-i zsámbéki Hadifesztiválon találkozhattok, viszont véssétek be a naptáratokba az idei év szeptember 20-at, ugyanis szintén Vereben leszünk és az ottani rendezvény keretein belül készülünk nektek egy nagyon frankó kis meglepetéssel! ;)

A szervezőknek ezúttal is köszönjük a meghívást, a FEOL-nak pedig a fotót az alábbi cikkben:

https://www.feol.hu/helyi-kozelet/2025/05/verebi-vitez-napja?fbclid=IwQ0xDSwKW4etjbGNrApbhfGV4dG4DYWVtAjExAAEeXTsWJIW_I7Q6kLl0P5DOX7_JxRpKvKDgRWMPg4fsbt8ONidnh6W5NF90INw_aem_Clg1-3QT-7Q8AlD_uQF5aw#google_vignette

Jövőre ugyanekkor, ugyanitt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

The Volunteers: Blood-forged peace (2025)

 A legendás trilógia 3. része szeptember végén érkezik!