Csata a Chosin-i víztározóért. Befejező rész: ütközet a Funchilin-hágónál és a Hungnam-i evakuálás

 

A Chosin-i víztározóért folytatott csata végetért, és az amerikaiak meglehetősen sietős visszavonulásával folytatódott. Egy rövid pihenő után, 1950 december 6-án indult meg a kitörés a 7. Tengerészgyalogos hadosztály vezetésével, déli irányba (Armchair Historian előzőleg közzétett videója egy nagyon jó vizuális megjelenítést nyújt mind az amerikai, mind a kínai csapatmozgások tekintetében), eközben az 5. Tengerészgyalogos hadosztály képezte a hátvédet. Ezzel egyidőben a kicsit megkésve érkező 26. PVA hadtest (76. és 77. Hadosztály) leváltja Hagaru-rinál az 58. és 60. Hadosztályokat. Miközben a 7. tengerészgyalogos hadosztály kiszorította a PVA 76. hadosztályát Hagaru-ritől délre, az 5. Tengerészgyalogos hadosztály katonái átvették a Hagaru-ri külterületét és visszafoglalták a Keleti Dombot a 76. hadosztálytól.Egy utolsó erőfeszítésként, hogy megállítsák az amerikaiak kitörését, a kínaiak megindították a szokásos éjszakai támadásukat, a 76. és 77. hadosztály pedig minden irányból támadta a Hagaru-ri külterületén lévő amerikai állásokat. A tengerészgyalogosok sikerrel verték vissza a kínaiak nem csituló támadásait, súlyos veszteségeket okozva nekik.

Eközben a 7. tengerészgyalogos hadosztály sikerrel megnyitotta a Hagaru-ri és Koto-ri közti átjárót, elfoglalva az utat körülvevő magaslatokat. Amint a tengerészgyalogosok kivonultak erről a magaslatról, a kínai 77. PVA hadosztály visszatért a csúcsokra, és sikerrel megtámadta az amerikai menetoszlopot. Kitört a teljes káosz, komoly összecsapásokra került sor, a visszavonulás pedig lelassult. A tengerészgyalogosok éjszakai harcokban visszaverték a kínai erőket, így a visszavonulás útvonalát elzáró PVA csapatok nagyrészét felszámolták. December 7-én az oszlop utolsó részeinek is sikerült némi nehézségek árán elérnie Kot'o-rit.

A visszavonuló amerikai erők (kék) illetve a támadó kínai erők (piros) csapatmozgásai

Miután a kínai 26. hadtest kudarcot vallott Hagaru-rinél, a PVA főparancsnoksága a 26. és 27. hadtestet küldte ki a menekülő ENSZ-erők üldözésére, a 20. PVA hadtestet pedig a menekülési útvonal elzárására. Mivel azonban a 20. PVA hadtest nagy része megsemmisült Yudam-ni és Hagaru-ri térségében, így az egyetlen számottevő kínai erőként Kot'o-ri és Hungnam között már csak az 58. és 60. hadosztály maradványai voltak. Kétségbeesésében Song Shilun elrendelte, hogy ezek a csapatok ássák be magukat a Funchilin-hágónál, miközben felrobbantotta a térségben az egyetlen áthaladásra alkalmas, létfontosságú hidat (40,232°N 127,296°E), remélve, hogy a terep és az akadályok majd lehetővé teszik a 26. és 27. hadtestnek, hogy utolérje a visszavonuló ENSZ-erőket.

A Watergate híd egy amerikai légifelvételen

Forrásanyag az utóbbi két képhez:
https://warfarehistorynetwork.com/article/americans-faced-blown-out-bridge-during-retreat-to-38th-parallel/

Amerikai egységek kelnek át az immáron megjavított hídon

A PVA 180. ezrede, amely az 1081-es dombot (40,233°N 127,326°E) elfoglalta, majd felrobbantotta az eredeti betonhidat és az amerikaiak által utána megépített két rögtönzött pótlást is gyors egymásutánban, ezután pedig abban a hitben voltak, hogy a híd javíthatatlanná vált. Válaszul az 1. Tengerészgyalogos hadosztály 1. zászlóalja délről támadást indított az 1081-es dombon beásott kínai csapatok ellen, és a dombot december 9-én elfoglalták. Keserédes győzelem volt, mert a PVA-sok szó szerint az utolsó töltényig harcoltak, és mindegy szálig az 1081-es dombon haltak hősi halált.  Ezzel egy időben a 7. Tengerészgyalogos és az RCT-31-es különítmény északról megindította a támadást a híd ellen, csakhogy itt kizárólag olyan kínai védőkkel találkoztak, akik egyfajta jéggévált szoborcsoportokként,  halálra fagytak a lövészárkaikban. Előfordultak példák arra is, hogy az amerikai tengerészgyalogosok olyan kínai egységeket találtak, akik még éltek, de mozogni már nem tudtak, így az amerikaiak húzták ki őket a lövészgödreikből, hogy valamennyire elkezdjenek "kiolvadni". Szintén általános jelenség volt ilyenkor, hogy a kínai katonák keze olyannyira hozzáfagyott a fegyverükhöz, hogy az amerikai katonáknak muszáj volt eltörni az ujjaikat, hogy a fegyvereiket elvehessék.

Lesállásaikban megfagyott PVA katonák

Mivel a Hungnam felé vezető út a Funchilin-hágónál még mindig el volt zárva, az amerikai 314. csapatszállító repülőszázad nyolc C-119-es repülőt használt, hogy ejtőernyővel hordozható hídrészeket dobjanak le. A hidat, amely nyolc különálló, 5,5 méter hosszú és 1900 font (1300 kg) súlyú részből állt, egyenként dobták le, minden egyes résznél egy 15 méteres ejtőernyőt használva. Négy ilyen szekciót, valamint további fából készült meghosszabbításokat a tengerészgyalogság harci mérnökei és az amerikai hadsereg 58. mérnöki századának tagjai december 9-én sikeresen összeszerelték egy helyettesítő hídddá, lehetővé téve az ENSZ-erők továbbhaladását dél felé. A PVA 58. és 60. hadosztálya, habár jelentős hátrányban voltak, továbbra is folyamatosan megpróbálták lesből támadásokkal és rajtaütésekkel lassítani az ENSZ erők visszavonulását, de a hetekig tartó megállás nélküli harcoknak köszönhetően a két kínai hadosztály mind hadianyagban és mind élőerőben teljesen kimerült, összesen már csak 200 katonájuk maradt. Sajnos erre vonatkozóan nem találtam pontos adatokat (ha a közeljövőben sikerül, a cikket frissítem), de ha teljes feltöltöttséget (10.000 fő per hadosztály) veszünk mindkét szóbanforgó PVA hadosztálynál attól a ponttól kezdve, ahogy átlépték a Yalu folyót (1950 október 19.) addig, hogy az amerikaiak Hungnamnál kivonják az utolsó katonájukat is (1950 december 11.), ez 99%-os veszteséget jelent gyakorlatilag 3 hónap leforgása alatt..... Az utolsó ENSZ-erők 1950 december 11-én hagyták el a Funchilin-hágót.

EVAKUÁLÁS HUNGNAMNÁL

A USS Saint Paul nehézcirkáló 8 hüvelykes (203 mm-es) ágyúival tüzel a kiürítést fenyegető kínai csapatokra

Mire az ENSZ-erők megérkeztek Hungnamba, addigra MacArthur már régen (december 8-án) elrendelte az amerikai X. hadtest evakuálását, hogy megerősítse az amerikai Nyolcadik hadsereget, amely ekkorra már erősen megfogyatkozott és gyorsan visszavonult a 38. szélességi kör felé. Parancsait követve a ROK I. hadtest, a ROK 1. tengerészgyalogos ezred és az amerikai 3. és 7. gyalogoshadosztály is védelmi állásokat létesített a kikötő körül. A védekező amerikai 7., 17. és 65. gyalogezred és az őket üldöző kínai 27. PVA hadtest között volt néhány tűzpárbaj, de az amerikai haditengerészet 90. hadtestének erős tengeri lövegtámogatásával szemben a súlyosan megtépázott 9. hadtest már nem volt abban a helyzetben, hogy megközelítse a Hungnamot.

A USS Begor nagysebességű szállítóhajó december 24-én éppen megfigyeli Hungnam kikötői létesítményeinek pusztulását

Az amerikai történészek által „az amerikai hadtörténelem legnagyobb tengeri evakuálási mozgalmának” nevezett esemény során egy 193 hajóból álló armada gyűlt össze a kikötőben, és nemcsak az ENSZ-csapatokat, hanem azok nehézfegyverzetét és a koreai menekültek nagyjából egyharmadát is evakuálni tudta. Az egyik Victory hajó, az SS Meredith Victory 14.000 menekültet evakuált egyedül, annak ellenére, hogy csak 12 utas szállítására tervezték. Az utolsó ENSZ-egység december 24-én 14:36-kor hagyta el az országot, és a kikötőt lerombolták, hogy a kínaiaktól számára teljesen használhatatlanná tegyék. A PVA 27. hadserege december 25-én reggel vonult be Hungnamba.

VESZTESÉGEK

A Népi Felszabadító Hadsereg Általános Logisztikai Osztályának 1988-ban közzétett hivatalos becslései szerint a PVA 9. hadteste 21.366 főnyi veszteséget könyvelhetett el, ebből 7.304 fő halottat. Ezen kívül 30.732 nem harci veszteséget a rendkívül kemény koreai télnek és az élelmiszerhiánynak tulajdonítottak. A 9. Hadtest összesen 52.098 fő veszteséget tudhatott magáénak , ami a kezdeti teljes létszámának több mint egyharmada. A hivatalos csatornákon kívül a kínai veszteségek becslését Patrick C. Roe, a Chosin Few Történelmi Bizottság elnöke 60 000-re becsülte, hivatkozva a 9. Hadtest által a csata után kért utánpótlásokra, amely a személyi állományt hivatott feltölteni. Az eltérő becslésektől függetlenül Yan Xue, a PLA Nemzeti Védelmi Egyetem történésze megjegyezte, hogy a 9. Hadtest a Chosin-i víztározónál történt ütközetet követően három hónapra teljesen harcképtelenné vált (egészen pontosan 1951 márciusáig). A 9. hadtest távollétével a koreai kínai hadrend 1950. december 31-re 18 gyalogoshadosztályra csökkent, szemben az 1950. november 16-án jelen lévő 30 gyalogoshadosztállyal.

NYERTESEK VAGY VESZTESEK?

Igazából ahány kutató, annyi nézőpont, és többféleképpen értelmezhetjük mi is a Chosin-i víztározónál történteket. Ha úgy vesszük, kezdésnek mindkét fél beikszelhet magának egy győzelmet: a PVA 9. hadteste teljesen leuralta a csatateret, míg az X. hadtest egy egész sornyi csatában fel tudta tartóztatni a PVA 9. hadtestét, amely lehetővé tette számára, hogy hatékony taktikai egységekként használva vonja vissza erőinek nagy részét. Nézhetjük egyfajta kínai „földrajzi győzelemként” is, mert bár a  PVA nem érte el a kitűzött célt, hogy az amerikai 1. tengerészgyalogos hadosztályt megsemmisítsék, a X. hadtestet viszont sikeresen kiszorították Észak-Koreából. A PLA Katonai Tudományos Akadémia által kiadott hivatalos kínai történelemkönyv szerint a súlyos veszteségek ellenére a PVA 9. hadteste kiérdemelte a győzelmet, mivel sikeresen védte a kínai erők keleti szárnyát a koreai hadszíntéren, miközben több mint 10.000 főnyi veszteséget okozott az Egyesült Nemzetek erőinek.

Ha a másik nézőpont szerint vizsgáljuk a Chosin-i víztározónál bekövetkezett eseményeket, a PVA 9. hadteste vereséget szenvedett a kimagasló veszteségei miatt, valamint, hogy képtelen volt megsemmisíteni a létszámában nagyon alulmaradt amerikai/ENSZ erőket: a kínaiak megközelítőleg 120 ezer, az amerikaiak/ENSZ erők kb. 30 ezer katonát tudtak felvonultatni az ütközet alatt. A csata sajnos kétféleképpen is érintette a PVA-t, mindkettő azzal az eredménnyel járt, hogy az ENSZ-parancsnokságnak segített stabilizálni a dél-koreai pozícióit, miközben ezzel párhuzamosan egy időre Észak-Koreát elvesztették.

- Először is, Shu Guang Zhang történész szerint a PVA parancsnokai a Chosin és Ch'ongch'on-i győzelmek hatására abba a teljesen hamis ábrándba hajszolták magukat, hogy „képesek teljesen legyőzni az amerikai fegyveres erőket”, és ez „irreális elvárásokhoz vezetett azt illetően, hogy a PVA a jövőben milyen csodákat fog tenni.”

- Másodszor, a fagypont alatti hőmérséklet és a harcok okozta súlyos veszteségek, valamint a gyenge logisztikai támogatás olyannyira meggyengítette a PVA 20. és a 27. hadtest nyolc elit hadosztályát, hogy ebből a nyolc hadosztályból kettőt a vezetés kénytelen volt teljesen feloszlatni. 1951 elején a Koreában lévő 30 kínai hadosztályból immáron 12 hiányzott, a súlyos kínai veszteségek a Chosin-i víztározónál pedig lehetővé tették az ENSZ-erők számára, hogy stabilan megvethessék a lábukat Korea déli részein.

Mint azt pedig majd később látni fogjuk, ennek sorsdöntő következményei lesznek abban, hogy 1951 júliusa és 1953 júliusa között egyfajta állóháború alakul ki a felek között, és 1951-től kezdve a kínai erők már nem fognak tudni olyan hatékony ellentámadásokat indítani és akkora sikereket elérni, mint 1950 decemberének végéig.

FILMAJÁNLÓ:

A Funchilin-hágónál levő Watergate hídi ütközetről is készült egy kínai akciófilm, ez pedig sok faktort illetően jobbra sikerült, mint az előző Csata a Csangjin-tónál című alkotás.....ez annak a második része hivatott lenni, és még ha nem is tökéletes, egy vasárnap délutáni popcornos-nachosos időtöltést bőven megér. Alább a trailer: