Ez a nap egy szintén aktív, kellemes kikapcsolódást nyújtó eseményre sikeredett egy helyi cimborám társaságában. Bringára pattantunk (ezúttal is köszönöm az édesanyja segítségét a kártya miatt, ugyanis ha nincs taiwani lakcímkártyád, nem tudsz az alkalmazásba regisztrálni, és e-bikeot bérelni), hogy bejárjuk a város egy részét, ebből volt, amit később gyalog is meglátogattam. A szállásomtól bringával 10 percre lévő egyik kis templom mellett régi japán géppuskabunker van, ma tárolónak használják, mellette pedig a hegyre felfele a Hutoushan Park, ide utolsó nap jöttem vissza egy kellemes sétára.
Innen következett egy barátságos lakótelepi rész, amely mellett egy tank, egy légvédelmi üteg és pár régebbi repülőgép van kiállítva, ha a konkrét hely érdekel, azt itt találjátok meg: https://maps.app.goo.gl/dBxCgmwuK1AmLjDGA
Délután 1 óra fele járt az idő, így a cimbora által javasolt étterem felé vettük az utat, amely a környéken nagy népszerűségnek örvend, és tanúsíthatom, hogy a minősége is tökéletes annak, amit itt rendelsz! Ha szeretnétek egy jót enni, itt találjátok meg a kajáldát: https://maps.app.goo.gl/BFzHTytVwnDytRYX6
Következő úticélunk egy helyi parkba vezetett, amely egykoron tüzérségi lőtér volt.
Egy kiadós beszélgetés közben bebarangoltunk, utána pedig a cimbora lakása felé vettük az irányt, ahol várt rám a családjával való találkozás. A lakópark bejáratánál takaros porta, sziklakert, kisvízesés és halastó fogadott, a benti látvány is egy rendezett, elegáns lakópark érzetét nyújtotta. A cimbora szülei nagyon kedvesek voltak, elláttak minden földi jóval, így életemben először ettem sárkánygyümölcsöt és igazi érett mangót (nem olyan félig megérett valamit, amit itt Európán belül sokszor kapni lehet). Mivel a család nem igazán beszélt angolul, a beszélgetésben sokszor volt segítségemre a fordítóprogram, így jókat társalogtunk egy kellemes tea társaságában, villámgyorsan elröppent a délután. A következő, s egyben utolsó úticélunk aznap egy bowling pálya volt, ahol némi várakozás után végre tudtunk párat gurítani, de sokáig nem tudtunk maradni a cimbora másnapi programjai miatt. A szállásomra visszatekerés előtt még beugrottunk izotóniás italért egy 7Elevenbe, ahol összebarátkoztam egy kedves, 13 éves Akitával. A gazdája meg volt lepődve, mert nem megy oda idegenekhez, engem viszont valamiért kipécézett magának, és odajött barátkozni :)
A visszaérkezéskor gyorsan betoltunk egy kiadós vacsorát, megköszöntem a barátomnak a programdús napot, majd elköszöntünk egymástól. A hotelben még tévéztem egy kicsit, közben fájó szívvel néztem a mobiltelefonom naptárjában, hogy gyakorlatilag másfél nap maradt hátra a taiwani vakációmból....
Köszönöm ezt a kiváló napot, Barátom! Remélem, mielőbb viszontlátjuk egymást!
有你們的相伴才有這讚讚的一天 !朋友們,下次見 !
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése