Tavaly vetődött fel bennem először a gondolata annak, hogy kellene szervezni itthon egy olyan (egyelőre zártkörű) hagyományőrző túrát (vagy akár többet is), amely felsorakoztat párat azokból az itthoni csoportokból, akiket véletlenül sem a FARB-fesztről szalajtottak, akiknek a felszerelése és a történelmi tudása reprezentálja azt a szintet, amelyet Magyarországon bárkinek illene, aki ezt a hobbit választja magának. A gondolatokat tettek követték, Csypa barátom kinézett egy kellemes, de teljesíthető útvonalat még 2023-ban, így ott az első decemberi hétvégén meg is ejtettük a túrát, amelyet ennek megfelelően lejelentettem a helyi hatóságoknál.
Idén valami miatt ez nem igazán ment ennyire zökkenőmentesen, valószínűleg a szomszédunkban dúló háború és a társadalom túlérzékenysége miatt a helyi rendőrség nem igazán javasolta a fegyverutánzatok megjelenítését a túrán úgy, hogy az esemény nem egy egyesület és egy bejelentett rendezvény keretein belül történik (bár nem igazán értem, hogy miben különbözik a kettő azon kívül, hogy az utóbbi kap egy nagyobb publicitást. Sebaj, egyesület lesz, megszervezzük jövőre rendezvényként). Kicsit üresnek éreztem így a repertoárt, viszont a túrán szép számmal és változatos csoportokkal képviseltették magukat a hagyományőrzők. A túra lényege, hogy adott megállóhelyeken egy adott csoport bemutatja az általuk bemutatott hadsereg téliruházatát, felszerelését, akik találtak felolvasható visszaemlékezést, azok ezzel is készülhettek.
Sikerült sokkal jobb időt kifognunk, mint tavaly, kevésbé volt szeles és hideg az idő, így a 9km-es táv az előadásokkal együtt körülbelül 6 óra hosszát tartott. Az útvonalon nincsenek annyira veszélyes szintkülönbségek, így az átlag túrázóknak is simán végigvihető, közülünk is voltak olyanok, akik egyáltalán nem túráznak rendszeresen.
A résztvevő csoportok az alábbi korszakokat ölelték fel és mutatták be:
- 2. Kínai-Japán Háború (NRA és kommunista alakulatok 1937-1945)
- Kínai Polgárháború és annak a második fázisa (NRA és kommunista alakulatok 1945-1949)

- Kínai részvétel a Koreai háborúban (1950-1953)
- 2. VH Olaszország (Bersaglieri és Alpini alakulatok)
- Magyar Királyi Honvédség (2. Világháború)
- Brit Ejtőernyős Alakulatok
- IDF (Israeli Defense Forces, 6 napos háború illetve Yom Kippur háború)
- 2. VH Olaszország (Bersaglieri és Alpini alakulatok)
- Magyar Királyi Honvédség (2. Világháború)
- Brit Ejtőernyős Alakulatok
- IDF (Israeli Defense Forces, 6 napos háború illetve Yom Kippur háború)
A túra végére mindenki kapott egy szép oklevelet, illetve lehetőség volt támogatói felvarró beszerzésére is. Mondani sem kell, hogy a nap végére azért mindenki kellemesen elfáradt, így elégedetten és élményekkel teli vágtunk neki a hazafele vezető útnak, no és persze keresni valami laktató elemózsiát a nap lezárásaként. Ha minden terv szerint alakul, akkor a Kenyérzsák túrából állandóra lesz egy november végi - december eleji ezen az útvonalon, valamint keresünk egy tavaszi útvonalat máshol. Egy kedves barátomnak pedig Vereben felvetettem ezt az ötletet, így még az is lehetséges, hogy az ottani nyári gyerektábor keretein belül szintén helyet kap majd egy ilyen oktató túra a fiatalabb generációnak.
Azt, hogy a túra zárt körű marad-e vagy nyilvánossá tesszük és regisztrációhoz kötjük, még beszélgetés tárgyát képezi, viszont minden infót közzé fogunk tenni időben itt a blogon és az instagram oldalunkon is! Mondanám, hogy az évet ezzel lezártuk, ám még akad valami a tarsolyban most szombatra, ami egy egészen új dolgot valósít majd meg Magyarországon belül. Hogy egészen pontosan micsoda, az maradjon meglepetés, figyeljétek az oldalt! :)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése