Koreai Háború: A 3 hadsereg állapota 1950-ben, Kínai Népköztársaság

 

        Mielőtt belevetnénk magunkat a Koreai Háború különböző csatáiba és az ezeket meghatározó folyamatokba, vessünk rá egy pillantást, hogy a három különböző hadsereg milyen fejlettségi szintet és morált tudhatott magáénak 1950-ben.

KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG

        A People's Liberation Army 1950  július 15-én 5,138,756 főt számlált, ennek a létszámnak kevesebb mint a fele volt egy aktuális helyzetben bevethető, és rendesen kiképzett személyzet. A fő harci egységek a 4 különböző hadseregcsoportnál teljes feltöltöttséget tudhattak magukénak, ám a felszerelés és az emberanyag kiképzettsége mindenhol változó volt. A helyi milíciák és a műszaki személyzet kitett még kb 2.6 millió főnyi személyzetet, így jobbára a PVA így festett Peng Dehuai tábornok leírása szerint: "Van egy kövér emberünk, akit sürgősen diétára kell fognunk. A probléma gyökere abban leledzett, hogy a nacionalisták összeomlása és a polgárháború vége sokkal gyorsabban következett be, mint azt bárki is a kommunista vezérkarból remélni merte volna. A győzelemre való nagy sietségben a kommunisták bárkit szívesen fogadtak, aki hajlandó volt az ügyükért fegyvert fogni, sok olyan embert is, akinek semmiféle képzettsége nem volt az adott pozícióhoz, amelybe felvételt nyert. Ennek eredményeképpen a fiatal tisztek és tiszthelyettesek igencsak ritkaságszámba mentek, az üres helyeket pedig általában a lehető leginkompetensebb egyénekkel sikerült feltöltenie az illetékeseknek. A polgárháború utolsó két évében olyannyira gyorsan omlott össze az NRA, hogy a kommunistákhoz csak ebben a periódusban 2.25 millió (!!!) hadifogoly vagy átállt katona került. Nyilvánvaló okokból az ide került nacionalista katonákat a PLA több okból is kénytelen volt felvenni a sorai közé: az egyik ok volt, hogy a saját súlyos veszteségeiket pótolják, a másik pedig az attól való félelem, hogy esetleg ezek a katonák tömegével dezertálnak majd és állnak be a vidéki régiókban működő anti-kommunista ellenálláshoz, amely még ekkor is nagy területeken mutatott olyan aktivitást, amelyet nehezen lehetett volna figyelmen kívül hagyni.

        People's Liberation Armyban való katonai szolgálat az összes előző rendszer (a különböző hadurak magánseregei, NRA) hadseregeihez méltóan egy előrelépés volt. Itt ugyanis még ha nem is keresett sokat egy katona (41 centnek megfelelő kínai ezüst yüan, amely sokkal kevésbé volt hajlamos az inflációra, mint a Kuomintang által 1948-ban bevezetett arany yüan), de a havi bérét rendszeresen megkapta, és a Kuomintang tisztjeivel ellentétben a PLA tisztjei nem adták el a zsoldot meg a katonák lőszerét, hogy ezzel is a saját vagyonukat növeljék. A visszaélések és a testi fenyítés nem, hogy nem volt jellemző, de betiltásra is került. A katonák rendszeresen kaptak egyenruhát, ha cserére volt szükség, valamint ingyen kaptak szappant, használhatták a mosodákat de még a borbélyszalonokat is. Ennek ellenére az a kínai hadsereg, amely épp Koreába készült, sürgős átalakításokat igényelt bizonyos területeken. Ilyen volt például a sorkatonai szolgálatra bevezetett limit is, mivel ekkor még a letöltendő katonai szolgálat "meghatározatlan" volt, így igencsak megszaporodtak a dezertálások. Nem szívesen engedték haza a katonákat megházasodni sem, félvén attól, hogy nem jönnek majd vissza.

A másik elkeserítő tényező a fegyverzet és a géppark állapota volt, amellyel mindenki tisztában volt a felsővezetésnél. A polgárháború második szakaszának végére a kommunista haderő az alábbiakat tudhatta magáénak:
- 2.000.000 puska
- 250.000+ géppuska
- 55.000 tüzérségi ágyú
- 622 tank
- 651 páncélozott jármű
- 134 repülő
- 122 hadihajó
valamint számos japánok által otthagyott felszerelés. A számok kissé csalókák lehetnek: ezeknek az eszközöknek a javarésze a szó legszószorosabb értelmében hulladék volt, mert vagy annyira elhasználódtak, vagy sehol nem lehetett hozzá pótalkatrészt szerezni. A technikusok kína szerte szedték ízekre a járműveket, hogy valamilyen szinten fenntarthassák az adott részleg ellátnivaló feladatait, a katonai értelemben vett szállítmányozás egyáltalán nem is létezett.
A logisztika, a kommunikációs eszközök, az elektronikai felszereltség és az orvosi ellátás egy teljesen primitív szinten létezett, a lőszerkészletek pedig az egész országban kétségbeejtően alacsony szinteken álltak, mivel az egyre korosodó és ezáltal minőségében romló lőszereket a jelenlegi ipari kapacitás képtelen volt pótolni. A Szovjetúnióból ugyan kaptak egy csekély gépparkot a fegyvergyártásra, de az ezek által biztosított korlátozott termelésre is vagy 2-3 évet kellett volna várni. Példának okáért a nehéztüzérségi ütegek gyártásába bele sem tudtak kezdeni addig, amíg nem tudtak elég acélt termelni, ilyen fegyverzetet pedig lényegében csak a koreai háború utolsó évében kaptak a szovjetektől, de akkor már lényegében ez egyáltalán nem befolyásolta a háború végkimenetelét.

GYALOGSÁG:

           Egy PVA hadosztály 10.000 főt számlált, és összesen 35 hadosztály került bevetésre a koreai harcokban. A PVA a koreai háborúban töltött idő alatt szinte kizárólag a szárazföldi csapatokra, azaz a gyalogsági harcra támaszkodhatott. Ha tehették, támadásaikat mindig a ROK (Republic of Korean Army, azaz Dél-Korea) egységeinek megtámadásával kezdték, ami miatt azok sokszor pánikszerűen hagyták el állásaikat és vonultak vissza. Ezután kihasználták a dél-koreai csapatok által hagyott lyukakat, majd a többi ENSZ-csapat oldalát és hátát fenyegetve visszavonulásra kényszerítették őket. Ezzel a taktikával ugyan képesek voltak visszaverni az ENSZ-csapatokat délen, de nem tudtak jelentős veszteségeket okozni. Az előző évtizedek háborúskodásait megjárt kínai katonák rendkívül rutinosan mozogtak az erdőkkel és hegyekkel tarkított terepen, sokszor észrevétlenül maradva az amerikaiak figyelő szemei elől.

        Kiemelt figyelmet fordítottak az álcázásra és az ellenséges erők felderítésére is, az éj leple alatt mozogtak míg az ENSZ erők pihentek, és nappal pihentek csak le. Az amerikai csapatokkal ellentétben a kínai parancsnokok igenis tisztában voltak a koreai tereppel, ugyanis még jóval a háborúba lépés előtt voltak olyan csoportok, amelyek például vasúti kisegítő személyzetnek álcázták magukat, ezáltal pedig játszi könnyedséggel tudták a kellő terepfelméréseket végrehajtani, térképeket rajzolni és lejegyezni minden olyan információt, amely a későbbiekben az előnyükre vált. Nem csak a háborúba lépés előtt, de utána is voltak PVA-s beszivárgó alakulatok, amelyek olykor több napot töltöttek az ellenséges vonalak mögött, nem kicsit próbára téve a legharcedzettebb veterán idegeit is. Arra is akadt példa, hogy az amerikaiak Imjin folyónál lévő, 3 szakaszból álló és 9km mély védelmi vonala előtt 300(!!!) méterrel a 116. PVA hadosztály egy teljes földalatti bunkerhálózatot épített ki, gyakorlatilag egy egész hadsereget felvonultatva, amely a védők számára teljesen láthatatlan volt. Amikor a felszíni támadás megindult, ezzel párhuzamosan a földalatt mozgó egységek könnyedén vágták át magukat az amerikai védelmi rendszeren és sikerrel törték át azt.

FELSZERELÉS:

        A PVA-s katonák viszonylag jól öltözöttek voltak, legalábbis ami a terepen való könnyű mozgást illeti. Sajnos a sebtében átdobott hadosztályok nem rendelkeztek kielégítő téli felszereléssel, így a gumitalpú nyári cipő vagy a könnyű anyagú téliruházat egyenes úton vezetett oda, hogy az extrém hideg következtében több ezer kínai katona fagyott halálra Koreában. A fentebb már említett kézifegyver probléma itt is előjött, egy ezreden belül gyakori volt, hogy mindössze 800 embert tudtak fegyverekkel ellátni (egy ezred a PVA-nál 3000 főt jelentett), a maradéknak vagy jutott kizárólag kézigránát, vagy nem kaptak semmit. Ennek következtében nagyon sok katona leshette, mikor esik el a hozzá közelebbi bajtársa, hogy felvehesse a fegyverét...

LÉGIERŐ:

        Néhány nappal azután, hogy a Kínai Népi Önkéntesek (PVA) átkeltek a Jalu folyón, bekövetkezett az, amitől az ENSZ parancsnokság leginkább félt: a pekingi vezetés nekiállt kidolgozni a Koreára vonatkozó légi haditervet. A háború csaknem három éve alatt a kommunisták, dacára a viszonylag nagy gépparkjuknak, csak nagyon korlátozott mértékben tudták légi úton segíteni a szárazföldi hadműveleteiket. A vezérkar számára teljesen világos volt az is, hogy a PVA katonák jelentős hátrányban vannak a szárazföldön a szinte teljes amerikai légifölény miatt, a kínaiaknak pedig csak annyi repülőjük volt, amelyet kizárólag előre megtervezett, rajtaütésszerű támadásokhoz tudtak használni. A kínai pilótákra még bőven ráfért volna a további képzés, azonban erre nem volt idő, így az elmúlt évek tanulságait levonva úgy döntöttek, hogy a kínai pilóták a legjobban harc közben tudják elsajátítani a légicsatákhoz szükséges képességeket. 1950 októberében a kínai légierő (PLA Airforce) két vadászrepülő-hadosztályból, egy bombázó ezredből és egy támadó repülőezredből állt.
        A kínai légierőnek a koreai beavatkozásra való felkészülése során az egyik legnagyobb kihívást a repülőterek megépítése jelentette. Mivel a PVA csapatok 1950. december közepére visszaszerezték Észak-Korea elveszített területeinek nagy részét, a kínai katonai vezetők elkezdték keresni azokat a repülőtereket vagy az arra való terepet, amelyeket megépíthettek vagy kijavíthattak az ENSZ-erők elleni teljes körű légi offenzíva megkezdéséhez. Kína légi haditerve szerint 1951 áprilisára 12 repülőezredet, azaz mintegy 350 repülőgépet kellett volna Koreába telepíteni. Egy ilyen terv megvalósításához azonban olyan repülőterek építésére volt szükség Észak-Koreában, amelyek alkalmasak a sugárhajtású repülőgépek számára. Az ENSZ által felmutatott légifölény és a fagyos időjárás azonban keresztülhúzta a kínaiak számításait. Több hónapnyi próbálkozás után a kínaiak képtelenek voltak találni vagy építeni olyan repteret, amely a céljaiknak megfelelő lett volna. A Sztálinnal való egyezkedések eredményeképpen a Szovjet Légierőtől érkezett segítség, viszont a kevés technikai személyzet és eszköz miatt a repülőterekegy részét végül az NKPA technikusai építették fel. Közrejátszott benne az is, hogy a PVA csapatok 1951 februárjában súlyos veszteségeket könyvelhettek el a csatatéren, így a visszavont 38., 39. és 42. hadseregcsoportokat inkább pihenőre utasították, és ekkor még nem állt rendelkezésre a kellő emberanyag a meghatározott számú repülőtér megépítésére.

Wang Hai, a koreai háború ásza, MiG-jével 9 amerikai gépet lőtt le

        1951 májusának végére azonban a kellő mennyiségű élőerő és nyersanyag mozgósítás után a kínaiak végül befejezték a Sunanba, Yongyuba, Namyonniba és Pyongyangba tervezett repülőtereket. Ez jókora riadalmat keltett az ENSZ-ben, természetesen elsődleges célponttá téve ezeket a felszállópályákat. A kínaiak hiába mozgósítottak 11 ezrednyi légvédelmi alakulatot és felszerelést, a szovjetek pedig 8-at, a repülőtereket képtelenek voltak megvédeni az ENSZ csapatok bombázóival szemben(számos repülőtér, hozzá tartozó gyártelep és egyéb ipari kompelxum semmisült meg az amerikai bombázások miatt), ezen kívül pedig még a repülőtereknél is értékesebb célpontokat hagytak emiatt teljesen vagy részben védtelenül. Ez végül megpecsételte az akkorra tervezett belépését a kínai légierőnek a háborúba, a vezetők ismét elhalasztották az eseményt 1951 szeptember 21.-ére, majd 1951 decemberében végleg félrerakták a szárazföldi hadműveletek légitámogatásának tervét, és inkább a védelemre koncentráltak. A szovjet légierő ugyan besegített a Yalu folyónál, de még ők sem tudtak teljes védelmet nyújtani, az amerika vadászrepülők sikerrel portyáztak arrafelé. Annak eredményeképpen, hogy a kínaiak nem tudtak repülőtereket használni Észak-Koreában, kizárólag a rövid hatótávú MiG-15-ös gépeikre hagyatkozhattak, ez pedig a Yaluhoz legközelebb eső légibázistól egy 150 mérföldes területre határolta be a kínai repülők hadmúveleti területeit.

        Ejtsünk néhány szót a bombázók használatáról is. Az amerikaiak amennyire lehetett, próáltak gátat szabni a háború eszkalálódásának, és csakúgy mint a szovjet&kínai erők, erősen lekorlátozták a bombázások számát, és kerültek minden olyan szituációt, amely civil területeket vagy olyan objektumokat venne célba, amelyek lerombolása felesleges. Ennek eredményeképpen 1952 márciusában a bombázókat felmentették a további koreai bevetések alól, és az észak koreai vezetés is hiába akart volna agresszívabb fellépést az amerikaiak ellen, Moszkva és Kína kizárólag a védelmi feladatokra koncentrált, félve a háború további eszkalálódásától.

        Bár a háború segített a kínaiaknak kiköszörüli a nyugati hatalmak által a múltban elszenvedett megaláztatások miatt esett csorbát, és erősítette a kommunista rezsim népre gyakorolt hatását a Kínai Népköztársaság első éveiben, Kína Moszkvával való partnersége egy abszolút de kellemetlen kapcsolat volt. A kínai vezetők a Moszkvával való, közös értékrendre és célokra épülő szövetségtől feltétel nélküli szovjet támogatást vártak, azonban Sztálin 1950 és 1951 kritikus időszakában visszatartotta a megígért légi támogatást, így Kínának teljes légi fedezet nélkül kellett katonai műveleteket indítania Koreában. Amikor a fegyverek végül elhallgattak a Koreai-félszigeten, a kínaiak ráeszméltek, hogy nemcsak nagy fizikai veszteségeket szenvedtek el a konfliktusban, hanem hatalmas, összesen mintegy 650 millió dolláros háborús adóssággal is találták magukat szemben a Szovjetunióval felé. Ezek a tények előrevetítették azokat a nehézségeket, amellyel a kínai gazdaságnak kell majd szembenéznie az elkövetkezendő években.

A koreai háborúban szerzett tapasztalatok a Szovjetúniót egy megbízhatatlan szövetségesként írták le a kínaiaknál, és idővel Kína ezt a kapcsolatot meg is szakította egykori szövetségesével, nagyobb hangsúlyt fektetve immáron az önellátásra, mint a kínai nemzetbiztonság egyik alappillérére.

PÁNCÉLOS EGYSÉGEK:

        A harckocsik általában támogató szerepet játszottak a koreai háború során, főként mozgó tüzérségként, mert a hegyekkel tarkított terep csak ritkán adott lehetőséget a páncélos csatáknak. Kína szerint a háború vége felé megsemmisítettek néhány amerikai harckocsit. Összességében azonban az amerikai hadsereg csak 119 tankok vs. páncélosok elleni összecsapást jegyzett fel, és a hivatalos jelentések szerint csak 38 amerikai harckocsit veszítettek el a konfliktus során. Természetesen ennél mindkét fél vesztesége jóval nagyobb volt, de ennek oka inkább a különböző rakétákban, a tüzérségben, az aknákban vagy más eszközökben keresendő.

Bár a harckocsik néha hasznos lövegtámogatást nyújtottak a gyalogságnak mindhárom hadseregnél, ezek viszonylag ritka dolognak számítottak a javarészt könnyűgyalogságot felvonultató hadseregben.

KOMMUNIKÁCIÓ:

        Sajnos a rádiózás terén a PLA sosem tudott olyan struktúrát kiépíteni mint az NKPA, a szomorú valóság sajnos az volt, hogy a kínai parancsnokok boldogok voltak, ha egyáltalán zászlóalj szinten ki tudták építeni a rádiós kapcsolattartást. A struktúrális fejlettség hiányát futárokkal, lámpa-fütty vagy pedig zászlós jelzésekkel pótolták. Mivel a kínai hadsereg számos hiányossággal küszködött (a saját forradalmáraik 1949-ben még sok helyen az angol wc-t sem tudták használni, nemhogy egy rádióalkatrészt maguktól kicseréljenek, és ez részemről nem az általam amúgy tiszteletnek örvendő PLA/PVA ledegradálása akar lenni, hanem puszta tény!), így például az előbb említett posztokon is a hozzájuk polgárháborúban átállt vagy épp fogságbasett nacionalista katonák működtették a kommunikációs posztokat a fentebb felsorolt jelzőrendszerek valamelyikével.

UTÁNPÓTLÁSI VONALAK ÉS ÉLELMISZER:

        A hosszúra nyúlt utánpótlási vonalak miatt minden kínai katona fejenként 3kg kölest és 12db kemény kekszet tudott magával vinni ellátmányként a maguk köré tekert kolbászformájú zsákban. Ez körülbelül egy hétre elegendő élelmiszeradag volt. Egy idő után az amerikaiak erre rájöttek, így hagyták, hogy a PVA-s katonák kimerítsék a náluk lévő tartalékokat, majd támadásba lendültek. Sokszor a gyorsan megszerzett területeket így a kínaiak villámgyorsan kényszerültek elhagyni. Kerülvén a napközbeni feltűnést, a tábori konyhán a szakácsok mindig éjszkala, hajnali 3-kor kezdték meg a főzést, vastag sátorlapok alatt. Ha ezt a műveletet nappal adják elő, az amerikai repülőgépeknek kiváló célpontot nyújthattak volna a kiáramló füst miatt, akkor is, ha gyorsan eloltják, éjszaka viszont a felderítőknek szinte semmi esélye volt beazonosítani a szárazföldön táborozó kínai csapatokat. Az amerikai csapatok ígyis árgus szemekkel figyelték  az utakat, a kopár hegyoldalakat, de a PVA-s csapatok szinte kizárólag éjszaka mozogtak, a fegyvertisztítást is sátorlapok takarásában végezték,és nyílt területen is csak akkor vágtak át, ha más útvonalbeli opció már tényleg nem maradt. Az ellátmányt (étel, lőszer, egyéb felszerelés) a logisztikai gondokból kifolyólag kizárólag málházásra alkalmas állatokkal tudták a harcoló alakulatokhoz eljuttatni.

FELHASZNÁLT IRODALOM ÉS KÉPEK:
- Russel Spurr: Enter the Dragon
- Zhang Xiaoming professzor cikke: https://journals.lib.unb.ca/index.php/jcs/article/view/368/582
- Diary of Centurion cikke: https://zhuanlan.zhihu.com/p/374704621
- Sohu.com cikke:  https://www.sohu.com/a/509931187_120099904
- https://zhuanlan.zhihu.com/p/355639636
- Hsu Chung-mao cikke és képei: https://www.thinkchina.sg/korean-war-first-large-scale-war-between-china-and-us-photo-story

- http://www.plapic.com.cn/jfjhb/wqhg/2020/202010yk/jnzgrmzyjkmyccgzz70zn_212151/9926658.html