A Koreai háború kínai szemszögből
Több dolog miatt végül úgy döntöttem, hogy a polgárháborús éra marad jövőre, és idén kezdek bele a Koreai háborús események taglalásába, így legyetek egy kicsit türelemmel, nem fogjuk azt sem kihagyni, csupán jelenleg sem a megfelelő könyv-anyag, sem pedig a megfelelő felszerelések nem állnak még rendelkezésünkre ennek a korszaknak a precíz bemutatására.
BEVEZETŐ:
Az 1945-1949-ig tartó véres polgárháborút végül a kommunisták nyerték meg (köszönhetően a nacionalista vezetés de elsősorban Chiang Kai-shek ballépéseinek, valamint a hadseregben uralkodó rossz morálnak, elhibázott taktikai döntéseknek és korrupciónak). A felszabadulás a béke ígéretével érkezett a hányattatott sorsú kínai néphez. 1949-ben a lakosság nagy része megkönnyebbüléssel, bár óvatossággal fogadta a Népi Felszabadító Hadsereget, remélve, hogy a több mint egy évtizedes háborúskodás után újraépíthetik életüket, családjaikat és vállalkozásaikat. Mao ehelyett 1950 októberében egy újabb véres és hosszan tartó háborúba vonta bele népét: a Koreai háborúba.
A Kínai Népköztársaság kikiáltása, 1949 október 1.
1950 januárjában az Egyesült Államok jelezte, hogy Korea már nem tartozik a Csendes-óceáni védelmi körzete alá, így Kína egyesítéséből ötletet merítve az Észak-Koreaiak sem voltak restek a babérjaikon ülni: Sztálin segítségével (habár ő visszautasította a csapatai odaküldését) elkezdték megtervezni a déli országrészek lerohanását, amelyhez nem kevés segítséget kaptak. Szovjet tisztek vették át a támadás megtervezését és a támadás napját 1950 június 25-ére tűzték ki. Folyamatosan áramlott a kiváló minőségű hadianyag, és a szovjet kiképzőknek köszönhetően az észak koreai csapatok rendkívül ütőképesnek bizonyultak. Mao személyében Kim Il-szung viszont egy olyan hűséges támogatóra talált, aki kész volt katonákkal is segíteni országegyesítési terveit.
1950-ben az észak-koreai hadsereg átlépte a 38. szélességi kört és megindult dél felé. A szovjet fegyverzettel ellátott és katonai tanácsadókkal kiképzett északiak messze felülmúlták a dél-koreai hadsereget, kezdeti támadásaik hevesek voltak, és lehetetlennek tűnt visszaverni őket.
Kép tulajdonosa: Hsu Chung-mao
Amíg az amerikaiak megtagadták a déliektől a páncélosokkal, tankelhárító fegyverekkel és 105mm-nél nagyobb kaliberű tüzérséggel való támogatást, addig az északiak mindenből bőséggel rendelkeztek. Egy határmenti csetepaté álcája alatt, egy jól megtervezett légi és szárazföldi csapássorozat támogatása mellett megindult az észak koreai csapatok inváziója. A déliek alig 100.000, rosszul felszerelt katonával nem túl kecsegtető eredményeknek néztek elébe, és szinte heteken belül majdnem teljesen fel is morzsolódtak. Henry Truman amerikai elnök villámgyorsan reagált, Június 27-én alig egy nap alatt nyomták át a törvényhozáson azt a javaslatot, amely jóváhagyja a dél koreaiak amerikai csapatokkal és hadianyaggal való támogatását. Sztálin eközben a kisujját sem mozgatta annak irányában, hogy megakadályozza az amerikai intervenciót, valószínűleg azért, mert titkon remélte, hogy Mao a konfliktusban jókora létszámú amerikai erőt tud majd megsemmisíteni.
Eközben Június 29-én az észak koreai csapatok elfoglalták a déli fővárost, Szöult, Nagy Britannia ezt követően mozgosította a flottáját, hogy a délieknek támogatást nyújtson. Ironikusan, az amerikai katonák Július 4-én találják szembe magukat az első észak-koreai csapatokkal, akik villámgyorsan meghátrálásra kényszerítették őket. A 24. gyalogoshadosztály egy kicsiny, előre tolt csapata hezitálás nélkül nekiment az észak koreaiaknak, ám semmiféle tankelhárító fegyverzettel nem rendelkeztek, így vereség lett a dolog vége Július ötödikén: az 540 fős amerikai erő 180 fő veszteséget könyvelhetett el.
Az Osan-i csata hadmozdulatai
1950 október 1-én Sztálin felhívta Maot, hogy 5-6 hadosztálynyi erőt "kérjen" tőle az észak koreaiak megsegítésére. Javasolta, hogy a bevetésre szánt csapatokat "önkéntesek" névvel lássák el, így formálisan Kína nem vesz részt a konfliktusban. Mao már ezelőtt is felvonultatott egységeket a Yalu folyóhoz, folyamatos készenlétben tartva őket. A következő napokat Mao azzal töltötte, hogy megszerezze kollegái támogatását a konfliktusban való részvételhez, de csak Zhou Enlai (a Kínai Népköztársaság miniszterelnöke) ajánlott fel óvatos támogatást. Lin Biao parancsnok, aki megnyerte a Mandzsúriai hadjáratot Maonak, betegségekkel küszködött, így nem volt képes ellátni egy ekkora feladatot. A többi vezetők, mint Liu Shaoqi (a Kínai Népköztársaság elnöke) erősen ellenezte a konfliktust, mert félt, hogy a kínai beavatkozás esetén az amerikaiak elkezdhetnek kínai városokat lebombázni, esetleg célbaveszik a fontos mandzsúriai iparnegyedeket is, vagy akár nem riadnak majd vissza az atombomba bevetésétől sem. Nie Rongzhen tábornok később úgy nyilatkozott, hogy akik ellenezték a konfliktusban való részvételt, azon a véleményen voltak, hogy az elmúlt évtizedek háborúskodásai után jobb lenne, ha nem vonnák bele magukat egy újabb háborúba, egészen addig, amíg a dolog már tényleg nem megkerülhető.
Mao óriási szerencsejátékot űzött, azt remélvén, hogy Amerika nem fogja kiterjeszteni a konfliktust Kínára, félve attól, hogy esetleg a Szovjetek is beavatkoznának az ő oldalán. Szentül meg volt győződve róla, hogy Amerikának sem kedve, sem pedig kapacitása nem lenne egy olyan elhúzódó háborúhoz, amelyben esélyük sem lenne ahhoz a több millió kínai katonához mérve, akiket ebben az esetben ő bevetni szándékozott. A részvétel egy percig sem volt kérdéses, hiszen egy Amerika által támogatott ellenséges Korea a kínai határnál kimondottan nagy veszélyt jelentett volna.
Mao óriási szerencsejátékot űzött, azt remélvén, hogy Amerika nem fogja kiterjeszteni a konfliktust Kínára, félve attól, hogy esetleg a Szovjetek is beavatkoznának az ő oldalán. Szentül meg volt győződve róla, hogy Amerikának sem kedve, sem pedig kapacitása nem lenne egy olyan elhúzódó háborúhoz, amelyben esélyük sem lenne ahhoz a több millió kínai katonához mérve, akiket ebben az esetben ő bevetni szándékozott. A részvétel egy percig sem volt kérdéses, hiszen egy Amerika által támogatott ellenséges Korea a kínai határnál kimondottan nagy veszélyt jelentett volna.
A Kínai Önkéntes Hadsereg a Yalu folyó partján állva készült átkelni a folyón, hogy csatlakozzon a koreai háborúhoz 1950 végén. Kép tulajdonosa: Hsu Chung-mao
Október 7-től az események felgyorsultak, ugyanis az amerikai haderő átlépte a 38. szélességi fokot, és rohamos gyorsasággal nyomta vissza az észak koreaiakat, október 19-20-án pedig elesik Pyongyang, az északiak fővárosa. Ekkor 200.000 főnyi kínai önkéntes katona (a továbbiakban csak PVA azaz People's Volunteer Army) lépi át a Yalu folyót és özönlik be Észak Koreába, hogy felvegye a harcot az amerikai csapatokkal....
PVA átkelés a Yalu folyón
