2022. november 29., kedd
2022. november 19., szombat
Kína Dunkirkje
Shanghai ostromának befejezte után a Kína középpontját úticélul választó menekülők az életet jelentő Yangtze folyónak köszönhetően két úticélt választhattak: az egyik lehetséges opció Wuhan, a másik a 800km-re nyugatra található Chongqing volt. A gyárakat már szétszerelték és úton voltak a biztonságosabb területek felé, mivel a háború kellős közepén elég nehéz lett volna a semmiből új üzemeket felhúzni. A menekülők közt sok volt a shanghai-i üzletember, akik kétségbeesetten próbálták menteni az értékeiket.
Egyikük így emlékezik vissza:
"Köszönhetően a folyamatos légitámadásoknak, én és az alkalmazottaim minden percet kihasználtunk, hogy szétszedjük a gépeket és hajókra rakjuk őket. Az alkatrészeket fából ácsolt hajóra rakodtuk, majd újabb adag fával álcáztuk őket, hogy kevésbé tűnjön a japán repülők számára zsíros célpontnak. Természetesen az úton is gyakorta kaptunk légitámadásokat, ilyenkor elrejtőztünk a folyó szélén található nádasba, majd idővel folytattuk az utunkat Wuhanig".
Egy másik menekült szintén visszaemlékezett a folyón való utazás viszontagságaira. Ahogyan egyre feljebb jutottak a folyón, a "hajók" legénységének kisebb csónakokba kellett átszállniuk az előforduló zátonyok miatt, így nem kevés tehetség kellett a vontatókötelek és a rakomány kormányzásának lebonyolításához.
"A kínai újév első napján szokatlanul hideg volt, épp Shibaozhaiba (falu) tartottunk, amikor belefutottunk két hadihajóba, melyek óriási hullámokat generáltak. Ennek köszönhetően a rakományunk zátonyra futott és elsüllyedt...kizárólag a jobb minőségű bárkák úszták meg a kalandot. Később körbekérdezősködtünk a többiek hogylétéről, mire kiderült, hogy nem egészen 15 kilóméterre innen volt egy öreg, aki kivételesen jó úszó volt, a tanítványait pedig csak "Tengeri Patkányoknak" hívták. Ez a kis csapat a víz alatt rekedt értékek kimentésére specializálódott , így több kör után a felhozott rakomány súlyától megszabadulva a hajónk is a víz felszínére jött, azonban a rajta keletkezett lyuk túl nagynak bizonyult, egy újatt kellett bérelnünk, hogy folytathassuk az utunkat nyugatnak".
A későbbi évek folyamán Mao soha sem emlékezett meg azokról akik a viszontagságos utat választva Chongqingbe hajózta, azon kevesekről annál inkább, akik az akkori Kommunista Főhadiszállásra, Yan'anba való utazást választották. Ez a helyzet Mao halála után változott csak meg. 1991-ben egy menekült, Yan Yangchu emlékezett vissza az alábbi jelzővel a történtekre: "Ez volt a kínai ipar Dunkirkje".
Érdemes megemlítenünk még egy apró tényt, és ez pedig A Nagy Menetelés valamint a fenti Chongqing-i visszavonulás közti szemléletmód, melynél mindkét esemény egy sokkalta erősebb ellenfél előli totális visszavonulás volt. Míg a Nagy Menetelést a kommunista párt szervezte meg és hajtotta végre, az eseményből 1949 után egy legenda lett, míg az ugyanilyen viszontagságos és veszélyes Chongqing-i visszavonulás amely Chiang Kai-shek nevéhez köthető, teljesen kitörölték az emberek emlékezetéből.
Forrásanyag: Rana Mitter: Forgotten Ally c. könyve alapján
2022. november 14., hétfő
Lewis géppuska/ Lewis gun
Habár egy öreg géppuskának számított, kiválóan teljesített a csatatereken. 47db 7,7x65mm-es (.303) töltényt befogadó dobtára volt és 500-600 lövés per másodperces tűzgyorsaságot tudhatott magáénak. A kínai kormány 3000db Lewist és 15.000.000 lőszert vásárolt, a kínai katonák ezeket főként a háború korai szakaszában használták.
ENG: Lewis Gun, although it was a old machine gun, carrying 47 rounds of 7,7 x 56 mm .303 cartridge and firing at 500–600 rpm, it still performed well in war. Purchased 3000 of this and 15.000.000 rounds, Chinese fighters used fighting against the Japanese in the early days of war.
ENG: Lewis Gun, although it was a old machine gun, carrying 47 rounds of 7,7 x 56 mm .303 cartridge and firing at 500–600 rpm, it still performed well in war. Purchased 3000 of this and 15.000.000 rounds, Chinese fighters used fighting against the Japanese in the early days of war.
2022. november 9., szerda
PVA egyenruhák (1950-53) / PVA Uniforms (1950-53)
Az alábbi videó egyenruhák (és az igen jó archív felvételek) szempontjából még annak is érdekes lesz, aki nem tud kínaiul.
ENG: The following video (and the pretty good archive footages) will be an interesting piece, even for those, who don't speak Chinese.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Rajtaütés Pekingnél/ Ambush at Beijing
HUN: Japán rajtaütés eredménye: kiiktatott teherautó és a kínai 29. Hadsereg katonái, amint épp visszavonultak Pekingből. 1937 július 15. ...
-
Szeretném megköszönni a szervezőknek a meghívást, a tengernyi lelkes érdeklődőt, valamint az összes hagyományőrzőnek, barátnak, családtagok...
-
Az elmúlt 3 hét rengeteg feladattal járt, igyekeztem minél többet kihozni a Zsámbékra épülő kismúzeumból és az oda kivitt információs a...
-
Kicsit megkésve, de még adós vagyok nektek egy Zrínyi napok beszámolóval, pár hete ugyanis csapatunk ide kapott meghívást helyi szervezői ...