Haladjunk szépen sorban: a repülőjegyet már január elején megvettem, a sok opcióból az Emirates járata tűnt a legegyszerűbb megoldásnak, mindkét úton egy Dubajban való tranzitálással néhány órán keresztül. Az utazáshoz vízum NEM KELL, útlevél viszont igen. Kint működik a bankkártyád is, de előtte ezt az időtartamot nem árt lejelenteni a bankodnál emailben (akkor is, ha nem Ázsiába mész). Tudsz fizetni Revoluttal is, illetve mindkét kártyával tudsz NT$-t (taiwani dollár) kivenni a nagyobb bankautomatákból, viszont a convenience storeokban található kisebbekből NEM! Viszonylag korrekt az átváltási ráta, de az is egyszerű, ha itthon váltasz eurót illetve usa dollárt, ezt a kettőt szeretik, és jó áron is váltják be. Az európai hisztivel ellentétben itt szerencsére a készpénz használatot részesítik előnyben, utcai árusoknál szinte 99%, hogy csak ezzel tudsz majd fizetni, kártyával nem. Időjárás tekintetében érdemes tudni, hogy Taiwan szigete a szubtrópusi övben helyezkedik el, számítsatok melegre, k**vanagy páratartalomra és sok szúnyogra is. Öltözködésre érdemes kényelmes rövidnadrágokat, rövidujjú pólókat de leginkább atlétákat bekészíteni, illetve ha az esernyőt rühelled, akkor egy könnyed esőköpenyt. Májustól Júniusig tart náluk a monszunos időszak, ez persze júniusra még átcsúszhat, onnantól pedig kezdődnek a 30-36 fokok, egészen szeptemberig. Nyaralásra az ottani cimborák szerint érdemes a FEBRUÁR-ÁPRILIS VÉGE vagy a SZEPTEMBER-OKTÓBER hónapokat választani, így elkerülheted a 30+ fokokat és a majdnem állandó 85-90 fokos páratartalmat, ami azért még nekem is okozott némi nehézséget.
Némi izgalommal töltött el az indulás előtti 24 óra, mert akkora útra még sohasem vetemedtem, ráadásul teljesen egyedül. Taiwanon persze el vagyok látva barátokkal, de ők sem értek rá mindig 0-24-ben, így sokszor a saját szakállamra indultam felfedezni a környéket nappal vagy éjszaka, de arra is volt példa, hogy egy másik városba teljesen egyedül utaztam le, majd jöttem vissza Taipeibe. A becsekkolásnál meg a csomagfeladásnál segítettek a hazaiak, így maradt a felszállás előtti izgalom, bár ez később teljesen alaptalannak bizonyult. Kisebb gépeken vagy rövidebb utakon nem igazán jó a közérzetem a repülőn (habár makk egészséges vagyok és szervi gondjaim sincsenek) valamint fel-és leszállásnál a fülem akar állandó jelleggel szétrobbanni, na itt ennek nyoma sem volt. Kellemes volt nem csak a felszállás, de az utazás egésze is, a máshol tapasztalt rosszulléteim egyszer sem jelentkeztek. Habár az Emiratesen nem feltétlen kétfillér a repülőjegy, gondoskodnak róla, hogy az elejétől a végéig luxus utad legyen: kényelmes ülések, rengeteg filmválasztási lehetőség, egyszerűbb videojátékok és a minőségi ételek, amiket reggel, délben és este szolgálnak fel. Na itt persze ne valami átlagosra gondoljatok, a képről jól látható mit fogsz kapni. Minden porcikájában pompásan vannak a kaják elkészítve, a hús egyszer sem volt rágós, és ezt még a különböző desszertekkel, gyümölcslevekkel, fagylaltokkal, valamint friss kávéval és teával fejelik meg. Az egyetlen problémám a repülőúton csak a jetlag volt, de ha átmész 3 időzónán, és tranzitálsz Dubaiban 4-5 órát, te is úgy érzed majd magad, mint akin átgyalogolt egy Triceratopsz csorda.
Az egyik barátom által megszerzett szuvenírek első adagja, balról jobbra:
sapkajelvény, egyenruha felvarrók, egy könyv eredeti fotókkal a felszereléseket és
egyenruhákat illetően, majd a következő egy válogatás Shanghai ostromának fotóiból,
ostromáról, majd egy hadizászló és sapka.
A kipakolás után egy másik cimborám jött értem robogóval, isteni érzés volt egy scooter hátsó ülésén az esőben végigrobogni Taipei egy részén, a GoPro sajnos a sisakra nem volt rászerelhető.....no sebaj, majd legközelebb! A helyi hagyományőrzők egy csoportja igen szép felszerelést halmozott össze, rengeteg emberrel találkoztam, akiket az utóbbi 3 évben csak a neten keresztül ismerhettem meg. Kedves, barátkozós, segítőkész emberek (és nem csak ők, de erre majd később részletesebben kitérek, mert a taiwaniak túlnyomó többségére igaz), az angolul tudókkal magamtól, a csak kínaiul beszélőkkel tolmács segítségével társalogtam, miközben nem győztem a fejemet kapkodni ennyi eredeti relikvia meg egyenruhaszett láttán (nem a második világháborús kínai a fő profiljuk, van itt minden a szovjet, német, francia, angol militáriától kezdve egészen az osztrák-magyar monarchiásig minden!). Későre járt az idő és éhesek is voltunk, így a srácok bezártak, és elugrottunk a szállásomhoz közeli Mr. Lau tésztázójába (https://maps.app.goo.gl/1J84epsQCZsUM1vF7), hogy bevágjunk egy jókora adag marhahús levest. Második találkozásom volt ezzel az étellel, és első a papaya tejjel, mindkettő kellemes élményekkel gazdagította az ittlétemet. A képen látható étel kemény 1200 Forintba kerül (az árakról majd szintén később....), és itt nem igazán divat kispórolni a húst belőle, rendesen megpakolják, olyan 50-50% volt az arány. A csípőset meg az egyéb hozzávalókat mint a rizs ecet, te adagolod saját magadnak, így kevesebb az esélye is, hogy csípőssel hazavágod a gyomrodat.
A szállásomtól alig pár sarokra lévő magas épület, amit a helyiek csak
Öngyilkos Háznak hívnak. Időnként az itt lakókból valaki mindig kiveti magát az emeletről
ezért a jórésze lakatlan, és soha többé nem költözik be senki. A helyi barátaim úgy fogalmaztak,
A nyugati kapu
Sok helyen váltakoznak egymás mellett a régi és új épületek,
néhol egészen érdekes összképet alkotva. Az itteni sarokházból
A környékemen lévő Night Market, amely több utcából
csomó látványosságot tartogat
